Település:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Létrehozva:
2020-02-18 21:11:10
Várostörténeti sétány

Várostörténeti sétány
Nyírbátor városának 450 méteres sétálóutcája, a Várostörténeti sétány az egyik különlegessége a településnek. A Református és a Minorita templomot összekötő Várostörténeti sétányon az érdeklődők életnagyságú szoborillusztrációk segítségével ismerhetik meg Nyírbátor múltját - így a sárkánykultusz gyökereit, a Szentvér utca legendáját és a Báthoriak történetét.
Az itt élő Bátori Család címerében is látható sárkány arra utal, hogy ennek a családnak a tagjai legyőzték a sárkányt, amely rettegésben tartotta a környéket. A sárkány legyőzését eleveníti meg az egyik, a sétányon elhelyezett szobor. A sétányon tekinthető meg többek között a Báthori György és Báthori Anna házasságkötésének emléket állító szoborcsoport, de megjelennek itt a Szent György lovagrend képviselői is.
A sétány a város új közösségi tereként funkcionál, a helybéliek és a turisták örömére. A városba látogatók júniustól szeptemberig, szinte minden hétvégén, kulturális és művészeti programok kínálatát találják, közben kellemes sétákat tehetnek a város történelmét megelevenítő sétányon.
Forrás: http://nyirbator.kornyeke.hu/varostorteneti-setany
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








