A gyógyító Chi Kung
A Chi Kung szabályozza az életenergia, a csi keringését a testben és javítja az egészséget. Rengeteg válfaja létezik, amelyek egy része lassú, egyenletes mozgást használ. Néhány változatában szinte egyáltalán nincs mozgás, csak álló, ülő vagy fekvő testhelyzetben való meditáció. A változatok különböző elveken nyugszanak, de mind egyetértenek abban, hogy a csi az élet alapja.
A fogalom az 1970-es években vált igazán ismertté, amikor művelőit már nem üldözték, sőt, az állam támogatta a Chi Kunggal kapcsolatos kutatásokat. Ekkor, az un. „Chi Kung hullám” idején 10,000-40,000 fős tömegek gyakoroltak együtt sportcsarnokokban. Ekkor születtek a leghatékonyabb, a régi alapokon nyugvó, de modern kutatásokkal támogatott gyógyító új Chi Kung rendszerek (pl. Zhineng, Guo Lin, Xiang Gong).
A Chi Kung ma
Ma a világ szinte minden pontján ismert a Chi Kung gyakorlatok jótékony hatása. Sokféle válfaját vitték el a kínai Chi Kung mesterek a világ különböző pontjaira. Ehhez az is hozzájárult, hogy egyrészt Kína nyitott a külvilág felé, másrészt azért még mindig korlátozva van Kínában ez a mozgásforma, energiatorna és meditáció, és sok mester inkább azt választotta, hogy elhagyja a szülőföldjét. Jelenleg új mozgalom van kialakulóban Kínában, Európában és az Egyesült Államokban, amely a nyugati világban próbálja megőrizni a Chi Kung értékeit, és a nyugati tudományos módszerek alkalmazásával segíteni fejlődését.
Ami a Chi Kung tudományos alapjait illeti, sok nyugati orvos elveti a többi alternatív gyógyászati technikával együtt. Legfeljebb hasznos, egészséges tornának fogadja el, ellentétben a kínai gyógyászattal, ahol viszont teljes körű elismertségnek örvend.
A Chi Kung és a harcművészet
Minden keleti harcművészet alapja a Chi Kung. Ez esetben a belső erő kifejlesztésére használják és arra, hogy a gondolataik erejével lefegyverezzék az ellenséget. A harcművészetben azért vannak mindig körkörös mozdulatok, mert ezt a belső "csi"-t (energiát, életerőt) hozzák fel az úgynevezett "alsó tantienből” (dandien). A jó harcművész soha nem az izomerejét használja, hanem ezt a belső erőt és az ellensége erejét. Legismertebb talán a Saolin kungfu, de természetesen ide tartozik a Tai Chi Chuan is.
Érdemes tudni még, hogy amíg a Chi Kung lágy mozgásokból, faállásokból és meditációból áll, aminek a célja az energiagyűjtés és az energiapályák kitisztítása, addig a Tai Chi és a harcművészetek már használják is ezt a belső erőt/energiát. Ezért van az, hogy minden harcművészetnél oktatnak Chi Kungot is, mert ez adja meg az alapokat a küzdelemhez.
Chi Kung gyakorlatok
A Chi Kung elsajátítása sok időt vesz igénybe. Gyakorlott művelői gyakran órákig vannak egy adott testtartásban, miközben a chi-re összpontosítva irányítják annak keringését a testben.
A Chi Kung gyakorlatokat három fő kategóriába oszthatjuk: „csendes Chi Kung”, mely egyfajta meditáció, „dinamikus Chi Kung”, mely a légzésre koncentrál, „dinamikus-csendes Chi Kung”, mely a három közül a legismertebb a nyugati világban. Ez utóbbi különféle mozgásokból és testtartásokból áll, melyek nagyon hasonlónak tűnhetnek a Tai Chi gyakorlataihoz. A Chi Kung sok gyakorlást igényel, ha egészséges közérzetjavító kezelésként szeretnénk alkalmazni magunkon. Kínában is azt tartják, hogy a Chi Kungban a legfontosabb dolog a kitartás.
Forrás:rockstar.hu
HelyiVilága magazin ajánló
Magyar kacsa
Cukiságok, Állati cukiságok
Többnyire fehér színben tenyésztik
Róka
Cukiságok, Állati cukiságok
A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó.
Molnárfecskék Szolnokon
Nagyvilág, Érdekességek
A Magyar Madártani Egyesület Szolnok Megyei Helyi Csoportja emléktáblát állított 1982-ben, a fecskék védelméne ...
Mi lesz most a Néprajzi Múzeum etnomacskáival?
Cukiságok, Állati cukiságok
Az instát létrehozó csoport azért indította az Etnomacskákat, hogy felhívják a figyelmet az itt élő kóbor ál ...
Mókus
Cukiságok, Állati cukiságok
A mókusok ősszel magvakat gyűjtenek és elraktározzák télire, amikor pihennek
Vers mindenkinek
Nagyvilág, Érdekességek
2021 év köszöntése
- AZ IGAZI ARANY ÉRTÉKE -
Életmód, Élet
Írta: Bertalan László
ÚJ HÓBORT: NEM VÉLETLEN TERJEDNEK A TERMÉSZETES MEDENCÉK!
Nagyvilág, Érdekességek
A természetes medencetrend iránti őrület már több évtizeddel ezelőtt elkezdődött Európában. Azóta ezek a te ...
Látod Én is figyelek!
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Kossuth Lajos szobor
Bács-Kiskun megye, Kecskemét
Az alkotó valami egyedit szeretett volna a jövő nemzedék számár hagyni
Trianoni Emlékmű
Békés megye, Csorvás
Az ország szétszabdalását a Trianoni Emlékművel tesszük felejthetetlenné, az ország alapítására pedig a Szen ...
Kapitánykert
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Jászberény, Riszner sétány
Szentvér úti legenda
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Szentvér úti legenda
A XIII-XIV. században már állt a Szent Veronika kápolna a Szentvér utcán. 1611-ben má ...
Kilátó
Budapest, 16. kerület
Kilátó a Reformátorok parkjában
Korsós lány kútja
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Jászberény, Lehel vezér tér
Kiskőrös Petőfi Könyvtár
Bács-Kiskun megye, Kiskőrös
Petőfi Sándor Városi Könyvtár Petőfi Gyűjteménye
Naplás tó
Budapest, 16. kerület
Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, mely közvetlen környezetével együtt, 1997 óta tájvédelmi körzet.
Váci székesegyház
Pest megye, Vác
Vác, Schuszter Konstantin tér 11, 2600
(06 27) 814 184
Helyi Programok / események
Tulipán Fesztivál
Programok
Tulipán Fesztivál
Tavaszköszöntő Tulipán Fesztivál
Április 17-18-19.
Idén Celldömölkön hetedik al ...
Mikulás Gyerekhajó
Programok
2019. december 8-án 15.00 órakor 1,5 órás BAHART Mikuláshajó indul Siófok Hajóállomásról a Szent Miklós haj ...
Bükki Nemzeti Park
Programok
Bükki Nemzeti Park Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik
Változatos programokban volt részük a “Kölyökidő” táborozóinak
Programok
A Civilek a Játszóterekért Egyesület második alkalommal rendezte meg a “Kölyökidő” táborát.
Mentor-Mentee Konferencia Fehérgyarmat!
Programok
Kossuth tér 40, Fehérgyarmat 4900,
2020. április 8., szerda, 17:00–20:00
Hagyományőrző tojásfa állítás
Programok
Hagyományőrző tojásfa állítás
2020. április 7., kedd, 10:00–15:00
Városi M ...
IX. Művészeti Alkotótábor kiállítás
Programok
IX. Művészeti Alkotótábor kiállítás
Forrás: https://www.facebook.com/babolnakonyvtar/
MOZI műsor november
Programok
3580. Tiszaújváros, Derkovits Művelődési Központ
Széchenyi út 2.
Családi nap és fittség felmérés Móricgáton
Programok
Március 14-én (szombaton) 10:00 és 14:00 óra között az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sport Egyesület (EMMI ...
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Fogorvosok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Fogorvosok
I. számú fogorvosi körzet
Nyírbátor, Báthori u. 27.
Tel.: 42/254-431
Dr. Eszláry Elemér
...
Németh László Gimnázium, Általános Iskola
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Lánykori nevén: Hódtói Általános Iskola
Később: és Gimnázium
2001. április 18-tól
NÉMETH LÁSZLÓ GIMNÁ ...
Egri Hittudományi Intézet és Érseki Papnevelő Intézet
Heves megye, Eger
3300. Eger, Foglár György út 6.
Tel: +3636515130
Pannónia Motorkerékpár Múzeum
Nógrád megye, Balassagyarmat
2660. Balassagyarmat, Kossuth Lajos utca 1.
Tel:+36307461806
Védőnői szolgálat csecsemők, gyermekek részére
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
Csecsemők, gyermekek részére tartott védőnői tanácsadás
Lajosmizse, Dózsa György út 104-106.
Alapellátási Rendelőintézet
Zala megye, Keszthely
Gyermek, felnőtt és fogászati rendelések helyszíne.
Kiskörei Óv-Lak Óvoda
Heves megye, Kisköre
Kiskörei Óv-Lak Óvoda
Telefonszám:
+36 36 358 211
E-mail cím:ovilak@kiskore.hu
Cím ...
Schieszl Vendéglő és Borház
Pest megye, Budakalász
2011 Budakalász, Budai út 83.
+36 26 340 465
Toldi Étterem és Panzió
Baranya megye, Kozármisleny
Cím: Kozármisleny, Toldi u. 53, 7761
Telefonszám: (06 72) 370 302