Négy gyertya égett az Adventi Koszorún, olyan csend volt, hogy hallani lehetett amit a gyertyák beszéltek.

Az első gyertya megpislant és elkezdte: az én lángom világít, de az emberek nem tartják be a Békét. A lángja pislákolni kezdett és végül kialudt.

A második gyertya is rákezdte: az én nevem Hit. Az emberek nem akarnak tudomást szerezni semmiről, úgyhogy hiába világítok én is. Huzat támadt és a gyertya lángja kialudt.

A harmadik gyertya szomorúan és csendesen rákezdte: az én nevem Szeretet. Már nincs értelme, hogy világítsak, az emberek félretoltak és elfelejtettek. A lángja sisteregve elaludt.

Egy kisfiú lépett a szobába, ránézett a gyertyákra és így kiáltott: „Nektek égni kell” – és majdnem sírva fakadt.

És ebben a pillanatban megszólalt a negyedik gyertya is: - Ne félj, ameddig én égek, addig mindig van remény! A nevem: Remény.

És a kisfiú meggyújtotta róla a három kialudt gyertyát.

A Remény lángjának soha nem szabad kialudnia …

Így a négy lángot, a Békéét, a Hitet, a Szeretetet őrizni kell mindörökre…

Forrás: ismeretlen