Kedves emlék:

Az előző napokban sokat voltam egyedül otthon. A család házonkívül, gondoltam kihasználom ezt az alkalmat és áttakarítom a házat.

Már hosszú órák óta  teljes csend a házban, gondoltam bekapcsolom a tévét, ne legyen olyan csönd.

Nagyon ritkán szoktam ezt megtenni, de most késztetést éreztem rá, majd egyszer csak ismerős hangra lettem figyelmes.

Odanéztem és mit látok? Az általam rég elfeledett Karak oktatja a régi kis kedvencünket Vukkot, hogy a rókák nappal alszanak, és csak az éjszaka biztonságot hozó sötétjében vadásznak.

Mondanom sem kell, hogy a  takarítás maradt és teljes figyelemmel végig néztem a számtalanszor látott történetet.

Közben eszembe jutottak a régi  délelőttök és délutánok, mára már emlékek, melyek sok-sok évvel ezelőtt történtek.

Gyermekemmel /pedig már nem volt pici/ meghitten néztük Karak a kis Vuk és a többi kis szereplő történetét.

Velük izgultunk minden  kis kalandjukban és együtt haragudtunk a Símaképűre és a kutyákra.

Boldogok voltunk amikor kiszabadították a kis  rókalányt és elsirattuk Karakot amikor feláldozta magát a fiatalokért és meghalt .

Majd később örömmel  láttuk, hogy Vuknak és a kis rókalánynak gyönyörű gyermekeik születtek....

Teltek múltak az évek, évtizedek és ismét átélhettem ezeket a kedves emlékeket, immár az unokáimmal.

Kényenyelmesen elhelyezkedve a kanapén órákig tudtuk nézni a kis hősök történeteit.

A megnyugtató kis történetek után nyugodtan merültek déli vagy esti álomba....

Ismét telnek az évek. Az unokák fenőttek, most már más fontos dolgok kötik le a figyelmüket.

Kis Vuk és története feledésbe merült.

Talán van még remény az emlékek ismételt felidézésére?

Bízom benne, hogy lesznek dédunokáim és együtt nézhetjük ismét a kis Vuk történetét.