Kategória:
Cukiságok, Állati cukiságok

Cikk írója:
Erős Zsuzsanna


Hattyúk a Dunán


Egy nagy testű, kecses vízimadár, amelynek hosszú, karcsú, ívelt nyaka van. Néhány hattyú akár 18 kg-ot is nyomhat, a szárnyfesztávolsága pedig kb. 2,5 m is lehet.

 A héber szó talán a hattyú hangos, sziszegő hangjára utal, amelyet a madár olyankor hallat, ha izgatott vagy mérges, ezért adja vissza ezt a szót számos bibliafordítás „hattyú”-nak (Káldi, KNB, Szep., ÚV). Ez az értelmezés a latin Vulgatáig, vagy még korábbra nyúlik vissza.

Bár a hattyú megtalálható Palesztinában, nem igazán elterjedt madár ott. Mivel kevés van belőle, és mivel főként növényevő, számos mai fordító inkább más madárral azonosítja a tin·seʹmeth szót, például a suhollyal (IMIT), a fülesbagollyal (Kat.), a bölömbikával (Kár., ÚRB), vagy más olyan madárral, amelyek köztudottan ragadozók vagy dögevők. Ám az, hogy a hattyú ma már ritka Palesztinában, nem bizonyítja egyértelműen, hogy nem fordulhatott elő ott nagyobb számban az ókorban. Azt is fontos észben tartani, hogy az a nézet, miszerint a madarak az alapján számítottak tisztátalannak, hogy ragadozók, illetve dögevők, pusztán csak feltevés, ugyanis a Biblia nem jelenti ki konkrétan, mitől függött a madarak besorolása.

A hattyú általában magokat, vízinövények gyökereit és férgeket eszik, de közismert, hogy ezeken kívül vázas puhatestűekkel és rákokkal is táplálkozik.

Forrás: Őrtorony online könyvtár

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

HelyiVilága magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

Szent László Templom Mórahalom
Csongrád megye, Mórahalom
Az alapkövet 1903 májusában Jászai Géza tette le. A templom gyorsan épült Szeged város kegyuraságának jóvoltából.
Mezőtúri Nagyboldogasszony templom
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Mezőtúri Nagyboldogasszony templom - Római Katolikus Templom 1817-24 között épült klasszicista stílusban. Eml ...
Evangélikus templom
Békés megye, Tótkomlós
Evangélikus templom   1795-ben épült a település újranépesítéséhez fűződő monumentális evangélikus tem ...
Báthori Várkastély és Panoptikum
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Báthori Várkastély és Panoptikum Nyírbátor, Vár u. 1.   Ismerje meg a Báthori Család történelmét és ...
Kőhíd
Zala megye, Zalaszentgrót
Magyarország egyik legrégibb kőhídját 1854-ben építették. A hortobágyi hídhoz hasonlatos építmény négynyí ...
Óvári Messzelátó
Veszprém megye, Balatonalmádi
Óvári Messzelátó   Az Óvári messzelátó Balatonalmádi jelképe, közkedvelt kiránduló hely. Nevét Dr. Óv ...
Jézus Szíve Katolikus Templom
Baranya megye, Harkány
Nyitva tartás: Mindennap 9:00-tól részlegesen látogatható. Téli időszakban 15:30-18:00 közt nyitva. Ny ...
Naplás tó
Budapest, 16. kerület
Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, mely közvetlen környezetével együtt, 1997 óta tájvédelmi körzet.
Toronykilátó
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Toronykilátó A Városháza toronykilátójából kiváló kilátás nyílik a Hortobágy-Berettyóra, az alföldi tá ...

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

KÖZÉRDEKŰ Nyitást követően egy órán keresztül elsőbbséget élveznek a 60 év felettiek a Postán By Isebes On Már 25, 2020
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Módosul a postai kiszolgálás, valamint a kézbesítés rendje a járványveszély miatt – közölte a Magyar Posta.
Park Cukrászda
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszalök
A városközpont sétáló utcáján található a Park Cukrázda, amely sütemények széles választékával várja ve ...
Vasúti közlekedés Szegeden
Csongrád megye, Szeged
A város legnagyobb pályaudvara a Szeged pályaudvar, ide érkezik be a legtöbb vonat.
Kijárási korlátozás
Békés megye, Csorvás
Vigyázzunk egymásra!
Közérdekű telefonszámok
Nógrád megye, Pásztó
Bármikor jól jöhet!
XVI. kerületi Rendőrkapitányság
Budapest, 16. kerület
Feljelentés, bejelentés büntető ügyben, eltűnés, rendkívüli halál és rendőri intézkedés elleni panasz miat ...
Háziorvosi ügyelet
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Háziorvosi ügyelet Rendelés helye: Nyírbátor, Szentvér u. 28. Telefon: 42/630-965 Rendelési idő:  hétk ...
Általános Művelődési Központ - Kunszentmárton
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Kunszentmárton
Vezető: Dr. Pusztai Gabriella Telefonszám: 56 461518 Fax szám: 56 461518 E-mail cím: muzeumatomlocben@t ...
Mária Valéria Keresztény Óvoda
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja fenntartásában

További helyi szolgáltatók »