Kulturális intézmények

Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét


Örökbefogadás Kecskeméten


Egy hullámos papagáj és egy alaszkai farkaspár nevelőszülője lett a kecskeméti színház.

Állatokat fogadott örökbe a kecskeméti teátrum társulata

 
Együttműködést kötött a kecskeméti Katona József Színház és a Kecskeméti Vadaskert, melynek egyik első mérföldköveként a teátrum nevelőszülővé vált. A gyermekelőadások apropóján egy hullámos papagájt és egy alaszkai farkaspárt fogadott örökbe a színház.
 
 A családi szabadidő minőségi eltöltésének jegyében együttműködést kötött a kecskeméti Katona József Színház és a Kecskeméti Vadaskert az idei évadra vonatkozóan – jelentették be az intézményvezetők sajtótájékoztató keretében kedden a vadaskertben.

Cseke Péter színházigazgató elmondta: az összefogás első állomása már meg is valósult, ugyanis a hétvégi Állatkertek Éjszakáján Aladdin-nyereményjegy várta a vadaskert szerencsés látogatóit.

– Nagy boldogság számomra, hogy a két intézmény között létrejön egy ilyen szoros kapcsolat. A feladatunk, hogy a családok minél színvonalasabb szórakoztatását időről időre megoldjuk. Gyakorlatilag ez az együttműködés már el is indult, hiszen aki az Állatkertek Éjszakáján ellátogatott a vadaskertbe, és megőrizte a jegyét, ha bemutatja a színházban, tíz százalék kedvezménnyel válthatja meg családi bérletét – fejtette ki. A kedvezményes családi bérletek szeptember 6-ig vásárolhatók meg a színház jegypénztárában, melyek két előadást tartalmaznak, az Aladdin és a csodalámpa dalos mesét, valamint a Péter és a farkas zenés mesejátékot.

– Nemcsak a színháznak, hanem a vadaskertnek is missziója, hogy az oktatás és a szórakoztatás mellett a családokat is kiszolgálja. Próbálunk olyan programokat nyújtani nekik, melyek szorosan összehozzák őket akár a generációk átívelésével – mondta Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert igazgatója

 A gyermekelőadások kapcsán a két intézmény közötti együttműködés rögvest el is érkezett második lépcsőfokához, ugyanis a sajtótájékoztató keretében a megállapodás mellett örökbefogadást is ünnepeltek. A kecskeméti teátrum egy hullámos papagáj és egy alaszkai farkaspár nevelőszülője lett.

A kék hullámos papagájt az Aladdin és a csodalámpa produkció kapcsán rögtön el is keresztelték: a Jágó nevet kapta. A produkcióról Réczei Tamás, a darab rendezője tartott rövid ismertetőt a megjelenteknek.

– A rajzfilm tele van nagyobb és kisebb állatokkal, melyeket a színházban említés szintjén fogunk megjeleníteni. Inkább visszatértünk ahhoz, hogy az Aladdin és a csodalámpa alapvetően az emberek és a csodák története – fejtette ki.

A Péter és a farkas zenés mesejáték kapcsán a teátrum Nannát és Lavinát, az alaszkai fehér farkaspárt fogadta örökbe, akikről egy éven keresztül gondoskodik majd. A produkcióról Drucker Péter, a darab vezető karnagya tartott tájékoztatást.

– A Péter és a farkas állatokat ábrázol, különböző hangszereket társítva hozzájuk. A gyerekek számára ismerkedés a hangszerek világával egy történeten, mesén keresztül. Ráadásul a különböző karakterek révén magukat az állatokat is megismerhetik. A címszereplő, a farkas elég hálátlan szerepet tölt be a mesevilágban, de az örökbefogadással talán módunk lesz egy kicsit kompenzálni azt a sok-sok gonoszságot, amit neki tulajdonítunk – mondta, majd elárulta: ő maga a nagy­papa karakterét alakítja majd a színpadon egy fagott segítségével.

Kettős különlegesség az előadásban

Cseke Péter a Péter és a farkas különlegességeként említette, hogy élő hangszerrel kísért komolyzenei darabokat egyre ritkábban játszanak a színházak a gyerekközönségnek. E produkció kapcsán azonban a gyerekek nemcsak a komolyzene gyönyörű dallamaival, de az azokat játszó zenészekkel is megismerkedhetnek majd.

– Nemcsak maga az előadás, hanem az alaszkai fehér farkas is különleges, hiszen a farkasok között az egyik legritkább. Világszerte egyre kevesebb van belőlük. Fokozottan védett faj – tette hozzá Tokovics Tamás.

 

 Forrás: baon.hu
 

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »