Kulturális intézmények

Település:
Heves megye, Gyöngyös


Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány


Városunkban nagy hagyománya van a néptáncnak, hiszen a Vidróczki Néptáncegyüttes 1962 óta gyönyörködteti műsorával Gyöngyös város kultúra barát közönségét. 1969-ben indította útjára a Mátra Művelődési Központ és a Vidróczki Néptáncegyüttes a évente megrendezésre kerülő Észak-Magyarországi Néptáncfesztivált. Több megyéből, alkalmanként 10-12 tánccsoport lépett színpadra. Ennek sikerén felbuzdulva kérték a szervezők 1994-ben a város akkori vezetését, hogy támogassák a fesztivál nemzetközivé szélesítését, amihez megkapták a segítséget és az anyagi támogatást. 1994-től így útjára indult az I. Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál, Gyöngyös Város Képviselő-Testületének támogatásával. Megszületett a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány is, amely civil szerveződésként segíti a munkájukat. A fesztivál kiemelkedő esemény a város életében, amelyet az önkormányzat is magáénak érez, és az a sok-sok civil segítő is, aki minden alkalommal megkönnyíti a szervezők munkáját tolmácsként, kísérőként. Ugyanígy a nézőközönség, akik már évente ehhez a rendezvényhez igazítják szabadságukat. A nyitó- és záró gála mindig tömött nézőtér előtt zajlik. A környező települések is versengnek a csoportokért, akik vidéki helyszíneken is fellépnek. Külföldi táncosok minden földrészről voltak már, kivétel Ausztrália. A vendéglátó Vidróczki Néptáncegyüttes természetesen minden alkalommal föllép és Gyöngyös másik néptáncegyüttese az Borostyán Néptáncegyüttes is.

FORRÁS WIKIPÉDIA

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »