Település:
Somogy megye, Kaposvár
Kossuth tér

A Kossuth tér Kaposvár főtere. 2003-as felújítása óta Magyarország legszebb főterei között tartják számon: 2010-ben a Fő utcával együtt együtt elnyerte a Magyarország legszebb főtere és főutcája díjat, 2017-ben pedig az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén Európa legszebb főterévé választották.
Fekvése
A Kossuth tér a megyeszékhely belvárosának szívében helyezkedik el, annak egyik legfontosabb tere, jelentős épületekkel. Északról a Zárda utca, keletről a Fő utca és a Teleki utca, délről a Noszlopy Gáspár utca, nyugatról az Ady Endre utca határolja.
Története
A kaposvári Belváros a 19. század második felében, illetve a 20. század első évtizedeiben kapta mai formáját. Épületei főként eklektikus stílusúak, vagy a szecesszió jegyeit viselik magukon. A Fő utcát 1987-ben zárták le a járműforgalom elől. A Kossuth teret – a sétálóutca folytatásaként, a környező utcákkal együtt – 2003-ban újították fel. A felújítási munkák keretében díszburkolatokkal, díszes kandeláberekkel, padokkal és a teret átszelő szökőkút-kompozícióval látták el, a járműforgalom elől teljesen elzárták. A környék parkolási gondjait parkolóházak segítik.
Épületek
Városháza, Székesegyház, Erzsébet Szálló, Kapos Hotel, Egykori gimnázium, majd Pénzügyi Palota, Csokonai Hotel, A Haza Kis Polgárainak
Szobrok
Kossuth Lajos szobra, Nepomuki Szent János szobra, Mária-oszlop
Egyéb építmények, létesítmények
Testvérvárosi emlékkő, Időjelző ház, Kandeláberek a templom mellett
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








