Település:
Somogy megye, Balatonboglár


A balatonboglári Kék és Vörös kápolna a Temető-dombon


Balatonboglár emblematikus épületei, a Vörös és a Kék kápolna, hosszú ideje a képzőművészet templomai, ahol nyaranta fantasztikus tárlatok tekinthetők meg.

A művészet dombjának is nevezhetnénk a balatonboglári temetődombot.

A rajta kialakított, és Szent Erzsébetről elnevezett park összeköti a legendás képzőművészeti tárlatoknak helyet adó két kápolnát, a Vöröset és a Kéket, melyekben már hosszú ideje nem tartanak istentiszteleti szertartásokat.

A temetődomb nyugati oldalában álló neogótikus stílusú Vörös kápolnát 1857-ben építtette az evangélikus felekezetű Bárány Pál, s ebben a sírkápolnában nyugszik felesége, gyermekei és jómaga. 1902-ben a Bárány-birtok anyai ágon átszállt gyulai Gaal Gastonra és családjára. Ekkor a kápolnát katolikus hit szerint átszentelték. A Vörös kápolna előtti, levendula és rózsa bokrok övezte amfiteátrumban színházi előadásokat tartanak.

Képtalálat a következőre: „vörös kápolna balatonboglár”

 

A szintén neogót stílusú Kék kápolnát az evangélikus Körmendy család építette 1856-ban, más források szerint 1891-ben. A régi temetőben lévő telken eredetileg egy családi kripta készült, erre építették rá a kápolnát.

Képtalálat a következőre: „kék kápolna balatonboglár”


Modern szobor a Dömötör Tamás, kertépítész-tervező, a Magyar Tájépítészek Szövetségének elnöke tervei alapján készült parkban, a Vörös és a Kék kápolna között.

Forrás: csodálatosbalaton.hu


 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »