Vágóhíd u. 1

A SKANZEN TÖRTÉNETE

A Tatabányai Múzeum nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló kiállítóhelyén egy régi bányaüzem teljes épületegyüttesével, berendezett irodákkal, szabadtéri gépbemutatón, és bejárható bányatérség segítségével idézi meg a szénbányászatot a régi XV-ös aknán, amelyet az egykori tatabányai bányászkolóniák jellegzetes lakó- és középületeinek megépítésével és korhű berendezésével tettek még teljesebbé és egyedivé.

A szénbányászat emlékeinek megőrzésére, a bányászhagyományok életben tartására létrehozott kiállítóhely, 1988-as megnyitása óta folyamatosan bővülő, és tematikájában is gazdagodó kiállításokkal várja vendégeit. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy múzeumi körülmények között megismerkedhessenek azzal az összetett, nehéz munkával, amit a bányász nap, mint nap végzett a föld alatt. Az „öreg XV-ös akna” külszíni létesítményei abban az állapotban kerültek megőrzésre, ahogy egykor az üzemelés alatt voltak. Az acélszerkezetű aknatorony, a kasokat mozgató lenyűgöző szállítógép, a kovácsműhely, a víztorony, a fürdő-öltöző épület, a hősi halottaknak állított emlékmű, a volt irodaépületben az üzemvezetői iroda, a bányamérnökség, a faléz, mind- mind sajátos hangulatot áraszt. A hozzájuk kapcsolt új állandó kiállítások pedig még érthetőbbé teszik a látogatók számára az adott objektum szerepét.

A hagyományos műszaki- technikatörténeti kiállítások mellett a skanzen legkeresettebb látványossága az egykori helyi bányatelepeket jellemző épületek közül, a mára már felépített két régi kolóniaház a tisztviselő házzal, és a régi iskolával. Amíg az első épületben, a szoba – konyha – kamrás, 35 m2 –es, korhűen berendezett lakásokban a 20. század elejétől az 1960-as évekig követhető nyomon a lakáskultúra alakulása, addig az ún. „mesterségek házában”, a helyi ipartelepeket jellemző kisipari műhelyek kaptak helyet. Az eredeti helyén, változatlan formájában megmaradt tisztviselői lakás korhű berendezésével, bemutatásával pedig még teljesebb lett a kép az egykori bányatelepen lakók életkörülményeiről. A régi ótelepi iskola épületének mintájára felépített iskolában két korhű - egy 1920-30-as, és egy 1960-70-es évekbeli – osztályterem kapott helyet.

A skanzen mára fontos helyszínévé vált a bányászhagyományok ápolásának, a bányásznapi rendezvényeknek, a kulturális találkozóknak. A kiállításokhoz különleges közművelődési és múzeumpedagógiai programok társultak, ami a látottakat még vonzóbbá teszi a látogatók számára. Az „élő múzeum” megszervezésével a vendégek az 1940-es évek elején érezhetik magukat, a múzeum köré szerveződött aktivista csoport tagjainak segítségével. Emellett a bányásszá avatási szertartás, az ehhez kapcsolódó bányászdalok és a bányászhimnusz megtanulása, a próbákért kapott oklevél, és a szertartás végén a bányászuzsonna (zsíros kenyérrel), egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években, nemcsak a helyi lakosság és az iskolások körében, de a turisták között is. A kínálat az iskolamúzeum átadása óta kiegészült „régi tanítási órák” megtartásával is.

A skanzen nyitva tartásáról kérjük szíveskedjen tájékozódni a SKANZEN ELÉRHETŐSÉGEI menüpont alatt.
Mozgáskorlátozottak is meg tudják nézni a múzeumot.

A SKANZEN TÖRTÉNETE

A Tatabányai Múzeum nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló kiállítóhelyén egy régi bányaüzem teljes épületegyüttesével, berendezett irodákkal, szabadtéri gépbemutatón, és bejárható bányatérség segítségével idézi meg a szénbányászatot a régi XV-ös aknán, amelyet az egykori tatabányai bányászkolóniák jellegzetes lakó- és középületeinek megépítésével és korhű berendezésével tettek még teljesebbé és egyedivé.

A szénbányászat emlékeinek megőrzésére, a bányászhagyományok életben tartására létrehozott kiállítóhely, 1988-as megnyitása óta folyamatosan bővülő, és tematikájában is gazdagodó kiállításokkal várja vendégeit. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy múzeumi körülmények között megismerkedhessenek azzal az összetett, nehéz munkával, amit a bányász nap, mint nap végzett a föld alatt. Az „öreg XV-ös akna” külszíni létesítményei abban az állapotban kerültek megőrzésre, ahogy egykor az üzemelés alatt voltak. Az acélszerkezetű aknatorony, a kasokat mozgató lenyűgöző szállítógép, a kovácsműhely, a víztorony, a fürdő-öltöző épület, a hősi halottaknak állított emlékmű, a volt irodaépületben az üzemvezetői iroda, a bányamérnökség, a faléz, mind- mind sajátos hangulatot áraszt. A hozzájuk kapcsolt új állandó kiállítások pedig még érthetőbbé teszik a látogatók számára az adott objektum szerepét.

A hagyományos műszaki- technikatörténeti kiállítások mellett a skanzen legkeresettebb látványossága az egykori helyi bányatelepeket jellemző épületek közül, a mára már felépített két régi kolóniaház a tisztviselő házzal, és a régi iskolával. Amíg az első épületben, a szoba – konyha – kamrás, 35 m2 –es, korhűen berendezett lakásokban a 20. század elejétől az 1960-as évekig követhető nyomon a lakáskultúra alakulása, addig az ún. „mesterségek házában”, a helyi ipartelepeket jellemző kisipari műhelyek kaptak helyet. Az eredeti helyén, változatlan formájában megmaradt tisztviselői lakás korhű berendezésével, bemutatásával pedig még teljesebb lett a kép az egykori bányatelepen lakók életkörülményeiről. A régi ótelepi iskola épületének mintájára felépített iskolában két korhű - egy 1920-30-as, és egy 1960-70-es évekbeli – osztályterem kapott helyet.

A skanzen mára fontos helyszínévé vált a bányászhagyományok ápolásának, a bányásznapi rendezvényeknek, a kulturális találkozóknak. A kiállításokhoz különleges közművelődési és múzeumpedagógiai programok társultak, ami a látottakat még vonzóbbá teszi a látogatók számára. Az „élő múzeum” megszervezésével a vendégek az 1940-es évek elején érezhetik magukat, a múzeum köré szerveződött aktivista csoport tagjainak segítségével. Emellett a bányásszá avatási szertartás, az ehhez kapcsolódó bányászdalok és a bányászhimnusz megtanulása, a próbákért kapott oklevél, és a szertartás végén a bányászuzsonna (zsíros kenyérrel), egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években, nemcsak a helyi lakosság és az iskolások körében, de a turisták között is. A kínálat az iskolamúzeum átadása óta kiegészült „régi tanítási órák” megtartásával is.

forrás: Múzeum honlapja