Vendéglátó helyek

Település:
Pest megye, Fót


Fóti Kastély Étterem


A Kastély éttermet üzemeltető Antal Adrien és Márkus Tamás a klasszikus vendéglátás híve.

Az alkalmazottak „keménymagja” és az új kollégák sok éve valósítják meg a tulajdonosok szakmai elképzeléseit.

2010-ben, az egykori Gyermekváros területén, a Csipkerózsika álmát alvó kastélyban, egy terem renoválása után nyílt meg az étterem. Iskolanapokon gyermekeket is étkeztetünk az egyik teremben, míg az a’la carte étterem minden nap várja vendégeit. A kastély termeiben egész évben tudunk biztosítani helyet 200 főig állófogadásra vagy 150 főig ültetett rendezvényre.

Nyáron A kastély előtti teraszról rálátni a fiatal hársfára, amit Károlyi László gróf születésnapjára ültettünk felesége, Erzsébet asszony közreműködésével.   

Mivel a kastélyban az étterem feletti részben a Gróf úr él a családjával és a területen gyermekek is vannak, az étterem bizonyos szabályok betartásával látogatható!

Parkolás az intézmény bejáratánál található nagy parkolóban lehetséges, onnan négy perc sétával juthatnak az étteremhez. A parkban sétálni lehet, dohányozni csak az étterem melletti, kijelölt helyen szabad!

Várunk mindenkit aki egy történelmi helyen, nyugodtan, megpihenve szeretne étkezéssel, vagy kávézással tölteni pár órát!  

 

Károlyi Kastély - Fót
2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

fotikastelyetterem@gmail.com
Facebook elérhetőségünk

Asztalfoglalás: +36 27 360 586

Antal Adrien: +36 30 914 2493

Márkus Tamás: +36 30 280 3967

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »