Gellért-hegy

 

Gellért-hegy (korábban Kelen-hegy, németül Blocksberg) Budapest I. és XI. kerületében, a Duna jobb partján álló, 235 méterrel a tengerszint fölé magasodó hegy. A Dunára néző meredek sziklafala és a tetejéről nyíló pesti panoráma páratlan látvány. Budapest ékkövének is szokták nevezni. Az UNESCO a Gellért-hegy tetején fekvő Citadella erődjével, a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellért-hegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította.[1]

 

Magasság

235 m

Hely

 Magyarország, Budapest, XI. és I. kerület

Hegység

Budai-hegység, Dunántúli-középhegység

Relatív magasság

130 m

Elhelyezkedése

Gellért-hegy

Pozíció Budapest térképén

é. sz. 47° 29′ 13″, k. h. 19° 02′ 50″

 

Világörökség

 

Ország Magyarország

Kulturális helyszín

 

Gellért-hegy

Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 29′ 11″, k. h. 19° 02′ 45″

 

A hegy Gellérthegy Természetvédelmi Terület néven 1997-ben felkerült az országos jelentőségű védett természeti értékek listájára, mint ilyen a Duna-Ipoly Nemzeti Park részévé vált.

 

Fekvése

A Budai-hegységhez tartozó Gellért-hegy nagyrészt Budapest XI. kerületében található, kisebb északi része az I. kerülethez tartozik. Keleti oldalról a Duna, délnyugatról a Sas-hegy, északnyugatról a Naphegy, északról pedig a Várhegy határolja. Északkeleti végénél az Erzsébet híd, délkeleti végénél a Szabadság híd található.

 

Kialakulása

A 139 méterrel a Duna fölé magasodó dolomit sziklatömb a Dél-Budán húzódó lánc egyik tagja (ide tartozik például a Sas-hegy, és a Törökugrató is), amelynek anyaga a felső triászban képződött ún. fődolomit, de hegyei később, a pleisztocén során emelkedtek ki, és töredeztek össze az itteni tektonikus törésvonal mentén. Ezen töréseknek köszönhetik létüket a budai hőforrások is.

 

A Gellért-hegy barlangjai a törések és a meleg vizes kioldódás segítségével jöttek létre. Talán a leghíresebb a részben mesterségesen tovább bővített Szent Iván-barlang, amely ma a Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomaként a pálos rend kápolnájának ad otthont.

 

Gellérthegy története

Régészeti leletek tanúbizonysága szerint már a kelták is oppidumot létesítettek a hegy magasabb részein és északi lejtőin. A régészek valószínűnek tartják, hogy ezt a sánccal megerősített várost és a környező területeket az eraviszkusz törzs lakta.

 

A római hódítás következtében az itt élőket az 1. században az esetleges felkeléseket megelőzendő letelepítették a jól védhető hegyről. Belőlük hozták létre a civitas Eraviscorum közigazgatási egységét. Később az aquincumi polgárváros területéhez tartoztak.

 

 

Szent Gellért legendájának ábrázolása a Magyar Anjou Legendáriumban

Az Árpád-korban a hegynek Pesti-hegy, illetve Kelen-hegy volt a neve. A „kemence” jelentésű, szláv eredetű pest szó valószínűleg a hegy belsejében található barlangot és hővizes tavat, egyesek szerint az itt lévő mészégető kemencéket jelentette. Innen kapta nevét a szemközt, a Duna túloldalán kialakuló Pest városa is.

 

A legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról lökték a mélybe (egyes források szerint hordóban, mások szerint talyigán) a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt. Bár a legenda valóságtartalma megkérdőjelezhető, a 15. századtól a hegyet Szent Gellért-hegynek (Mons Sancti Gerhardi) is szokták nevezni.

 

A török hódoltság idején a hegytetőn álló kápolna helyére palánkvárat építettek. A törökök a hegy lábánál fürdőket építettek, amelyek az itt feltörő hőforrásokból nyerték a vizet. A Gellért-hegy elnevezés csak a 15. században vált általánossá. A Budát közel másfél évszázadig (1541 és 1686 között) a kezükben tartó törökök a szentként tisztelt és a hegy tetején eltemetett Gürz Eliász muzulmán papról Gürz Eliász dombjának nevezték. Evlija Cselebi 1660–1664-es magyarországi utazásairól írt művében ez áll: „A budai vámfelügyelő elbeszélése szerint Gül baba dombjától, a Közép-hegyektől és Muhabad dombjaitól (mai Szabadság-hegy) egész a Gürz-Eliász hegyig és Kile ovaszi (ma Kelenföld) dombjaiig menve, onnan pedig egész Ó-Budáig széltében és hosszában három órányi helyen 7000 szőlőkert van.”

 

 

A 17. században a hegy gyakran szerepelt a hazai boszorkányperekben, mint boszorkánytáncok, boszorkánygyűlések helyszíne. A legenda szerint szombat éjszakánként az ország egész területéről itt gyülekeztek a boszorkányok, akik fekete bak, seprű vagy kandúr hátán jelentek meg. Még a más vidékeken tapasztalt boszorkányjárást is „szentgellértre való járásnak” nevezték.

 

A német telepesek kezdték Blocksbergnek nevezni a Gellért-hegyet, amire négy magyarázat is létezik. Az egyik a Blocksberg-szónak a 16. században – az európai boszorkánymisztika erőteljes fejlődésének idején – német nyelvterületen keletkezett Boszorkány-hegy jelentését veszi alapul. Ugyanis a környék rendezetlensége, illetve a közvilágítás hiánya miatt az egykor a sötétben, lombok között mozgolódó emberek, állatok képeit, hangjait a néphit boszorkánygyűlésekké alakította. Ebben tovább élt a pogány hagyomány is, amit még a Vata-felkeléshez kapcsolódott. Egy másik elképzelés szerint a Harz hegység környékéről idetelepült németeket a Gellért-hegy emlékeztette a Harz hegység Brocken hegyére (ami egyébként szintén pogány szertartások színhelye volt). A harmadik elképzelés szerint a Dunába leszakadó, meredek falú Gellért-hegy sziklatömege alakjának, formájának következtében is kaphatta a Blocksberg nevet. Az elfogadott, negyedik magyarázat szerint az egykor a Gellért-hegyen állt, törökök építette palánkvár, őrház német Blockhaus elnevezéséből származik a Blocksberg név.

 

1715-ben épült fel a Gellért-hegyi kálvária, mely – az évszázadok során többször felújítva – 1951-ig létezett.

 

1847-ben a budai közgyűlés, Döbrentei Gábor javaslatára a dűlőkeresztelő alkalmával a hegynek a Kelen-bérc nevet adta, így „hivatalosan” ma is ez a hegy neve.

 

1851-ben Haynau felépíttette tetején a Citadellát. Addig a hegy oldalát szőlő borította, a terület a híres budai borvidék részét alkotta. A 19. század végén azonban a filoxéra következtében a szőlő itt is teljesen kipusztult. A használatlanná vált hegyoldalakat ekkor kezdték el beépíteni.

 

1904-ben állították fel a hegy Duna felőli oldalában Szent Gellért püspök szobrát.

 

Az 1904-ben épült Gellérthegyi víztároló 1974-1980 között nyerte el mai formáját.

 

Az 1920-as években kezdték parkosítani a hegy lejtőit és sétányokat építettek. A déli oldalon található a Szent Iván-barlang, melyben 1926-ban a franciaországi lourdes-i barlang mintájára sziklakápolnát alakítottak ki. A Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomot az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálos rendnek adományozták. A bejárata feletti sziklaoromra 1936-ban állítottak kivilágított fakeresztet. Ezt a Rákosi-rendszer idején, 1951-ben ledöntötték, a templomot bezáratták és befalaztatták.

 

A délnyugati lankákon elterülő Jubileumi park 1965-ben, a kommunista felszabadulás huszadik évfordulójára készült el. (Átadása óta a játszóteret és a virágágyásokat leszámítva nem volt felújítva.)

 

1989-ben, a rendszerváltás után a kegyhelyet visszakapta a pálos rend. A templomot elbarikádozó betonfalat 1992-ben bontották le. Ekkor már felmerült a ledöntött kereszt visszaállításának gondolata. Az új keresztet Pomsár András építész tervezte, felállítására 2001-ben került sor.

 

Állat- és növényvilága

A Gellért-hegy a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Az élőhely többnyire már nem természetes, de még több helyen őrzi az eredeti állapotot.

 

Növényzete

Budai imola (Centaurea sadleriana)

Bár a terület mára sokat veszített természetességéből, megtalálhatóak még a hárs-kőris törmelékerdők, a karsztbokorerdők és a gyertyános–tölgyesek, illetve – főként a nyugati oldalon – a tatár juharos lösztölgyes maradványai. A keleti oldalon megmaradtak a nyílt nyílt-, és zárt dolomit-sziklagyepek, bennük az ezüst aszat, a csikófark (Ephedra distachya), a hegyi ternye, a Sadler (budai)-imola, a budai nyúlfarkfű, ill. a hazánkban egyedül itt termő sárgás habszegfű (Silene flavescens). Kora tavasszal mindenütt láthatóak az ún. geofitonok képviselői, pl. a két színváltozatban is pompázó odvas keltike. A török korból maradtak meg a füge-, ill. a kivadult rózsabokrok

 

A tűlevelűek közül gyakori a tiszafa, a tuja, a ciprusfélék, a lombhullatók közül a juhar-, a tölgy-, a kőrisfélék, a gyertyán, az ostorménfa, a mogyoró és az akác, a cserjeszinten pedig a berkenyefélék, a magyal, a fagyal, a vadrózsa, a sóskaborbolya és a galagonya.

 

Állatvilága

Kék fadongó (Xilocopa violacea)

Az állatvilágot tekintve a mozaikos szerkezet, tehát az élőhelyek változatossága, ill. a Duna közelsége miatt főként a madárvilág jelentős Ez utóbbi a madárvonulás szempontjából lényeges. Vonulási időszakban akár légykapókkal is találkozhatunk, télen pedig megjelenhet a királyka is.

 

Az év többi időszakában gyakoriak a varjúfélék, a fekete rigó, illetve más énekesmadarak, mint például a széncinege, vagy a vörösbegy.

 

A rovarvilág leginkább a parkokra jellemző fajokból áll, így gyakoriak a hártyásszárnyúak, a kétszárnyúak, a verőköltő bodobács, a lepkefélék, stb. A Citadella környékén melegebb időben megjelenik a fadongó is.

Tavasszal és nyáron a napos sziklákon megfigyelhetőek a gyíkfélék, elsősorban a fali gyík.

Az emlősök közül a keleti sün és a mókus a leggyakoribb.

 

Forrás: Wikipédia