Vallási hagyományok: keresztek és haranglábak a település körül

A térségben élők vallási hagyományai között fontos szerepet játszott a viharok előtti harangozás és a természeti csapások (mint például villámcsapás, jégeső vagy szélvihar) elleni keresztállítás is.

Ezeket a határban egy külső és egy belső körbe rendezték el, a néphit szerint így védték a határt viharos időszakban.

A keresztek általában függetlenek voltak a harangoktól, mivel ezeket állíthatták utak mellé, elágazásokhoz, temetőbe vagy határsarokra, de előfordult az is, hogy egy-egy család saját földjére emeltetett egyet. A keresztek között akadt ún. fogadalmi kereszt is, melyet Isten iránti hálából állíttattak, például a háborúból való hazatérésért.

A településen található kereszteket a 19. század második felétől az 1950-es évekig állították; ezek történetére és állapotára – a temetői kereszt kivételével – e tanulmány keretében nem térünk ki, mivel a Mórahalom monográfia részletesen felsorolja valamennyit (hozzátéve, hogy egy részük azóta teljesen elpusztult).

A haranglábak leggyakrabban a tanyasi iskoláknál álltak. A harangozásra nem volt külön szabályzat, az egyes helyek szokásai között lehetett eltérés a hajnali és esti harangozás időpontjában, a déli harangszó azonban mindenhol egyszerre hangzott fel.

Általában elmondható, hogy hajnalban nyáron 5 órakor, este 8 órakor harangoztak, télen reggel egy órával később, este 8 Kreminger Antal: Nyilatkozat 9 Vallásökológia 39-40.o. 7 pedig egy órával korábban.

A váltás időpontja tavasszal Szent József (március 19.) napja volt.

A harangozás fontos hitéleti tevékenység is volt egyben: a harangozó a harangozás megkezdése előtt levette a kalapját, letette azt a földre, keresztet vetett, majd hajnalban a Miatyánk, délben az Úrangyala, este az Üdvözlégy, Mária kezdetű imádságot mondta el magában. Mivel az imádkozás alatt harangozott, a harangozás hossza emiatt volt változó mindenütt.

Vele egy időben a tanyai lakosok – akik hallották a harangszót – szintén megálltak a munkában, a férfiak levették a kalapjukat, és az imádságot ők is elmondták.

(A szegedi Dóm órája alatt is ezért láthatunk kapanyélre támaszkodó parasztokat, levetett kalapú, imádkozó mestereket és asszonyokat.)

Mivel a II. világháború előtt nem volt minden tanyán óra, ezért a harangszó egyben a pontos időjelzést is biztosította azok számára, akik azt hallották. Ezért a tájékoztatásért a harangozó minden évben körbejárt a tanyákon és természetbeni ellátást kapott.

Mind a mai napig szokás vihar közeledtével harangozni. Úgy tartották és tartják ma is, hogy a megszentelt harang zúgása elűzi a gonosz lelkeket, amelyek a vihar képében jelennek meg. A temetőben lévő harangot azonban másképp használták.

Mivel a templomtoronyban úgyis volt harang, ezért a temetőit csak temetések idején kondították meg, illetve amikor odakint miséztek.

A temető főként a templom építése idején volt a településen élők fő misézőhelye. Az 55-ös főút felől jól látható temetői haranglábat legutóbb 1997-ben újították fel, akkor az elkorhadt gerendák helyére új lábak kerültek, illetve tönkrement tetőzetét is kicserélték.

Tornyában ma is az eredeti, Temesváron öntött lélekharang lakik, ennek hangja kíséri az elhunytakat a ravatalozótól a sírhelyükig. A temetőben álló harangláb a Szegedi út felőli oldalon 

Kép forrára:https://www.morahalom.hu/fontos_az_ut_menti_keresztek/