Programok / Családoknak, gyerekeknek

Település:
Budapest, 3. kerület

Kategória:
Családoknak, gyerekeknek


Gladiátor tábor


Gyerekeknek 12 éves kortól, 2020. június 29. és július 3. között az Aquincumi Múzeumban.

Gladiátor ludus gyerekeknek

A ludus jelentése gladiátor iskola. Vagyis ebben a táborban a gyerekek szakszerű gladiátor kiképzést kapnak.  Majd az utolsó napon tudásukat elméletben és gyakorlatban is be kell, hogy mutassák a ludus vezetőjének a Lanistának.  Amennyiben megfelelnek az ifjú gladiátorok az elvárásoknak gladiátorrangot és gladiátor nevet kapnak, melyet a következő táborban használhatnak. Idén harmadik alkalommal kerül ezen tematika alapján megrendezésre a tábor. Vannak évről, évre visszatérő gladiátoraink is, így már egy kis közösség is kialakult. A ludusban a jó hangulat garantált!

A résztvevők az ókori hadviselés kutatóinak vezetésével megismerhetik elméletben a gladiátorok életét, fegyverzetüket, páncélzatukat, fegyvernemeiket. Gyakorlatban pedig könnyed edzés formájában elsajátíthatják a gladiátorok harci stílusát. Kiképzést kapnak gladius, dárda, pajzs fegyverekre, melyek gyerek méretűek és könnyebbek az eredetiekhez képes.

A tábor teljes ideje alatt törekszünk egyfajta színjátékra, amivel eljátsszuk az ókori Róma életvitelét. Szokásaikat, gesztusrendszerüket, társadalmi rangokat élőben megmutatni az ifjú gladiátoroknak.

Mivel napi két gladiátor kiképzés lesz a táborban, ahol gyakorló, szivacsos fegyverekkel tanulnak a gyerekek gladiátor módra küzdeni, így 12 éves kor alatt nem ajánlott a tábor.

Időpont: 2020. június 29- július 3. 10.00-16.00
Helyszín: Aquincumi Múzeum (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)

Jelentkezés, további felvilágosítás: Kővágó Dániel
E-mail: kovago@aquincum.hu

 

Forrás: aquincum.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »