„Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó?

Kategória:
Nagyvilág, Érdekességek

Cikk írója:
Kovács István


„Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó?


„Egy-két nappal azután, hogy kitört a háború, megérkeztek az első orvostanhallgatók Ukrajnából.

Egyetlen bőröndjük volt, kétségbe voltak esve”

– kezdte lapunknak Alpár Alán, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese. Ő fogta össze azt a kemény munkát,
amelynek eredményeként jelenleg több, mint 120, az orosz– ukrán-háború elől menekülő orvostanhallgató
folytathatja tanulmányait a magyar államnak köszönhetően az ország egyik legrangosabb intézményében.
Mint a rektorhelyettes elmondta, a hallgatók többsége nem ukrán állampolgár – nekik a fronton kell szolgálniuk –
hanem főleg afrikai, de sokan vannak Indiából és más távol-keleti országból is.


„Amikor a fiatalok özönleni kezdtek a háború sújtotta Ukrajnából, nagyon gyorsan meghoztuk a döntést,
hogy vendéghallgatói státuszt fogunk biztosítani számukra”
 – emelte ki Alpár Alán. Hozzátette,
már a háború első napjaiban Merkely Béla rektor személyesen fogadta a hallgatókat a kollégiumban.
Először, akiket tudtak, elszállásoltak, majd megkezdődött a végeláthatatlannak tűnő munka:
kétezer diák benyújtott kérvényét kellett tüzetesen átböngészni cirillbetűs indexeikkel együtt.
 „Visszaástam az orosz ismereteimet” – mesélte a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy

a fél tanulmányi osztály – jelentős túlóraszámot felhalmozva –csak az Ukrajnából menekült hallgatók bizonyítványaival,
vízumaival és egyéb, például egészségügyi dokumentumaival foglalkozott abban az időszakban, amikor javában zajlott
az egyetemen a „felvételi periódus”, amikor is ezernél is több új hallgatót is be kellett beiskolázni összesen 98 országból.

A hallgatók magyarországi taníttatásának finanszírozását hamarosan a magyar állam vállalja magára:
a Stipendium Hungaricum program keretein belül országosan ezer Ukrajnából menekült fiatalt segít az ösztöndíjprogram
nemcsak ingyenes oktatással, de lakhatással is. Normális körülmények között a kreditátvételi- és elismerési folyamatnak
nagyon szigorú feltételei vannak: tantárgyanként 75 százalékos átfedés kell, hogy legyen a Semmelweisen megkövetelt tárgy tartalma,
és a korábbi intézményben végzett között. „A Semmelweis-diploma nagyon súlyos dolog, garancia a minőségre” – emelte ki.
Az Ukrajnából menekült diákok esetében Alpár Alán bevallása szerint messzemenőkig a humanitárius oldalt helyezték előtérbe.
 „Nyilván az intézmény hitelességét szem előtt tartva döntöttünk egy-egy diákról, de nem kezeltük olyan szigorral,
mint ahogyan ezt általában szoktuk.” 
– mondta.
Ugyanakkor – teszi hozzá – így az oktatás során kell majd pótolnunk bizonyos hiányosságokat, hogy felzárkóztassuk ezeket a fiatalokat.

„Óriási gesztus ez a magyar államtól,az orvosképzés nagyon költséges, a Semmelweis Egyetemen félévente a 9100 dollárt is eléri”
 
– hangsúlyozta a rektorhelyettes hozzátéve,„mondhattuk volna, hogy kapacitáshiány miatt nem tudunk felvenni Titeket, de nem tettük.

Bevállaltuk, végignyomtuk. Büszkék lehetünk az elvégzett munkára”.
Persze, a kritikusok hangoztathatják, hogy az állam önti ki a pénzt ezzel az ösztöndíjprogrammal az ablakon,
de „a hallgatók kötelezettséget vállnak arra, hogy tanulmányaik végeztével visszamennek a szülőhazájukba
és így a képzésükkel, áttételesen ugyan, de számos afrikai, indiai régiónak segítünk”
 – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A támogatás elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését is, minőségfejlesztését és nem utolsó sorban Magyarország jó
hírnevét keltve erősíti a gazdasági és a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait is.
A Semmelweis Ignác nevét viselő egyetem pedig erkölcsileg sem tehet mást.
Az ezer vállalt hallgatóból mintegy 250-et, vagyis az összes hallgató negyedét vette át a Semmelweis. 
„A támogatást ugyan az államtól kapjuk, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az egyetem kapacitásai is végesek,
minőségi munkát kell végezni” – húzza alá a rektorhelyettes. Hozzátette, „láthatatlan, de borzasztó sok munkát végeztünk,
azt nem mondom, hogy a covid-járvány után, amiből az egyetem szintén oroszlánrészt vállalt, ez még hiányzott, de szép munka volt, örömmel tettük”

Nemcsak a tanulmányi osztály, de az angol és a német hallgatói önkormányzat is – mint a rektorhelyettes fogalmazott –
fantasztikus munkát végzett, a kulturális különbségekkel megküzdve segítette a fiatalokat a beilleszkedésben,
tankönyvbeszerzésben és még fórumot is segítettek szervezni nekik, ahol a menekült diákok feltehették kérdéseiket.

„Nagyon megható volt, tele volt az ötszázas nagyelőadó megszeppent, megilletődött, kétségbeesett hallgatókkal”
– mesélte Alpár Alán. Nem csoda: képzeljük el, egyetlen kitörési lehetőségként elindultak a hazájukból
egy teljesen idegen országba szerencsét próbálni. A családjuk nagy áldozatokat hozott taníttatásukért. Majd kitört a háború,
az anyaország nem tudott helyet biztosítani az ottani egyetemekre. A hallgatók alól az élet teljesen kirántotta a talajt.
Voltak, akiket pár hónap választott el csupán a diplomától. „Kétségbe voltak esve, és akkor megérkeztek Magyarországra,
ahol felkaroltuk őket és láttuk, ahogy kinyílnak, tervezni kezdenek és egyre nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk.
Felemelő érzés” – érzékeltette a rektorhelyettes. 

„Bántja az embert, hogy Magyarországot sokszor rossz színben tűnteti fel a nemzetközi sajtó, valahogy odáig nem hallatszanak el az ilyen, és hasonló kezdeményezések. Márpedig el kellene, hogy hangozzék ez is. Igenis vannak nagyon jó dolgok itthon”.

Lapunknak érintettek korábban is beszámoltak élményeikről, mint például az a bangladesi,
egyébként szemésznek tanuló rezidens, akit a bécsi bangladesi nagykövetség és egy magyar
plasztikai sebész segítségével juttattak ki Ukrajnából, s kapott végül szállást az egyetem kollégiumában, valamint lehetőséget tanulmányai folytatására.

Azóta eltelt fél év, az érintettek nyilatkozókedve valamelyest alábbhagyott, a kellemetlen kezdeti izgalmak után
belesimultak az ehhez képest kissé szürke magyar hétköznapokba. De érkeztek újabb hallgatók is, például
Geofrey Chrizostom Ngaiza, a másodéves orvostanhallgató, aki több mint 24 órát vonatozott a magyar határig,
lévén a harcok tűzfészkében, Harkivban tanult az ottani, Vaszilij Karazinról elnevezett egyetemen.
Mint elmondja, a Semmelweis Egyetem „szállást és esélyt adott nekem a tanulmányaim folytatására, amiért nagyon hálás vagyok”.
Mindez persze sok alkalmazkodást igényel a részéről is, napjait eléggé kitöltik az egyetemi teendők, itt tölti ideje nagy részét is.
Egyébként őt sok társához hasonlóan a Kunigunda úti kollégiumban szállásolták el, így nincs túl közel az egyetemhez,
de ezt nem bánja, noha a jövőben szeretne kemény munkával a lehető legjobb orvossá válni, és hálás lenne, egy közelebbi szálláshelyért; mindazonáltal egészen

„kivételezettnek és áldottnak”

érzi magát, mint elmondja, hogy „tagja lehet a Semmelweis csodálatos családjának”.







forrás: „Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó? 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

HelyiVilága magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »