Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa


KÖZÉRDEKŰ Új várakozási rend a Magyar Postánál


Új várakozási rendet vezetett be a Magyar Posta Zrt. hétfőtől a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, e szerint a gyógyszertárakhoz hasonlóan egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik.

A Magyar Posta a többi várakozót arra kéri, hogy a bejárat előtt várjanak, egymástól javasoltan körülbelül 1 méterre. Az új szabály bevezetése nemcsak a postai dolgozók, hanem az ügyfelek egészségét és biztonságát is szolgálja – tették hozzá.

A közlemény szerint a Magyar Posta számára a legfontosabb a munkavállalói egészségének és biztonságának védelme, ezért rendelte el a kézfertőtlenítők használata és a fokozott takarítás után védőfelszerelések kiosztását és alkalmazását. Arcmaszkot és gumikesztyűt kapott hétfő reggel minden olyan postai dolgozó, akinek közvetlen ügyfélkapcsolata van. A maszkokat a kézbesítők, a postai ügyintézők és a csomagkézbesítők kapják. A kiosztott védőfelszerelések utánpótlása folyamatos lesz.

A Posta hangsúlyozta, hogy a küldemények kézbesítése, valamint a postai kifizetések, például a nyugdíj és a családtámogatások kézbesítése folyamatos.

Amennyiben a postai szolgáltatásokat illetően a veszélyhelyzetre tekintettel további változtatások szükségesek, arról időben tájékoztatást adnak ügyfeleiknek – jegyezték meg.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban azt közölte, hogy a készpénzforgalomból naponta milliárdos nagyságrendben, zárt konténerekben befizetett bankjegyeket minden esetben a vírus túlélési periódusával összhangban két hétig “pihenteti” és fertőtleníti.

(koronavirus.gov.hu)

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »