Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sátoraljaújhely
Magyar Kálvária
3980. Sátoraljaújhely, Szár-hegy
Magyar Kálvária
Egyedülálló látványosság a Sátoraljaújhely felett magasodó Szár-hegyen kialakított Magyar Kálvária, melynek stációi a trianoni békeszerződés során elszakított 38 város nevét és címerét jeleníti meg. A hegy tetején a Szentkoronát formázó Szent István-kápolna és a 100. Országzászló áll. A trianoni béke által határszéli kisvárossá tett Sátoraljaújhelyen a korszak revíziós politikai légköre társadalmi összefogást indított el, melynek köszönhetően közadakozásból készült el a Szár-hegyen az országban egyedülálló kezdeményezés, a Magyar Kálvária. Az emlékmű előzményeként a hegyen avatták fel 1934. július 1.-én a 100. Országzászlót, amely egy hatalmas kőgúlán állva messziről hirdette, hogy újból egységes lesz egyszer az ország. Az eredeti tervek néminemű változtatásával végül 1936. október 4.-én avatták fel az emlékművet országos ünnepség keretében. A Szent István-kápolna 1938-ban készült el, teljessé téve a mementót. A stációk a második világháború során jelentős károkat szenvedtek, majd teljes pusztulásnak indultak. Természetesen a kommunista rezsim a Kálváriát és a kápolnát nacionalistának bélyegezte, és aktívan közreműködött pusztulásában. 1989-ben a helyi városvédő egyesület kezdeményezésére elkezdték a megrongálódott emlékmű helyreállítását ismét csak társadalmi összefogásban.
A Magyar Kálvária újraavatására 1990. augusztus 19-én került sor.
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
Íme a világ legbátrabb tacskója, aki még egy oroszlán bajszát is meghúzogatja
Cukiságok, Állati cukiságok
A Busa
Cukiságok, Állati cukiságok
Dzsudzsák Balázs beszállt a magyar egészségügybe
Életmód, Sport, fittness
Vers mindenkinek
Életmód, Élet
Egy cica puszi a pacinak
Cukiságok, Állati cukiságok
Vörös Róka
Nagyvilág, Érdekességek
Kutyus
Cukiságok, Állati cukiságok
A stresszt egy idő után nem lehet pénzzel kompenzálni
Életmód, Élet
A természet utat tör magának
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
Műemlék épületek
Békés megye, Szarvas
Békés duzzasztógát
Békés megye, Békés
Belvárosi Templom Szekszárd
Tolna megye, Szekszárd
Görbeháza
Hajdú-Bihar megye, Görbeháza
Pénzügyi palota
Zala megye, Nagykanizsa
Szent István tér
Pest megye, Aszód
Kálvária kápolna Gyöngyös
Heves megye, Gyöngyös
Lenti és környéke
Zala megye, Lenti
Szent István lovas szobra
Somogy megye, Tab
Helyi Programok / események
Szinház Tiszaföldvár-Szolnok
Programok
Október 4. az állatok világnapja
Programok
Kiszebáb égetés!
Programok
Adventi VASÚTMODELL KIÁLLÍTÁS dec. 6 - 8.
Programok
Makó Expo
Programok
Replay Music Pub
Programok
Szövő szakkör
Programok
Mosonmagyaróvár Flesch Központ
Programok
Hajós városnézés kézműves sörkóstolással és élő zenével/Craft Beer Cruise
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
MÁV Jászberényi Vasútállomás
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
Budapest, 3. kerület
VII. kerületi Önkorm. Ügyfélszolgálati Iroda
Budapest, 7. kerület
Szőnyi Benjamin Református Református Iskola
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
ANGYALFÖLD BÖLCSŐDÉI ÉS ÓVODÁI
Budapest, 13. kerület
Kalocsai Járásbíróság
Bács-Kiskun megye, Kalocsa
Postahivatal
Komárom-Esztergom megye, Komárom
Felnőtt háziorvosok Gyula
Békés megye, Gyula
Toyota Opel Hering Autóház Kft.
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény