Bató Eszter legendája Miskolc

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Kecskemét HelyiVilága


Bató Eszter legendája Miskolc


Bató család legendája

Bató Eszter 1837. szeptember 11-én született Miskolcon, Bató István és Imre Eszter elsőszülött lányaként. Egyszerű hajlékban laktak a Búza téren. A család hitben és szeretetben élt, ám 1846. szeptember 3-án a családot nagy fájdalom érte: Birike, a kisebbik leány elhunyt.

Az édesapa vállalkozása révén jómódban tartotta családját. A legenda szerint ez csak azért történhetett meg, mert Birike megjelent Eszter álmában és elmondta neki a lutri számait, de azzal a kikötéssel, hogy nem mondja el senkinek sem. Eszter azonban megtette és így tehetett nagyobb vagyonra szert a család. De eme titok feltárása egy későbbi tragédia forrása lett. A valóságban azonban az apa gabonakereskedéssel foglalkozott.

Eszter 1855. március 20-án feleségül ment, az apja által választott Piskóti János híres ügyvédhez. A férj hamarosan betegeskedni kezdett, Eszter pedig hűségesen ápolta őt 1864. július 13-án bekövetkezett haláláig. Ezután visszament szülei házába, s bár szép és fiatal volt, korábbi kedve és ereje már a múlt szárnyain elrepült. Testét betegség is gyengítette, melyet fegyelmezetten hordozott. 1865. május 13-án, reggel 6-7 óra között, miután szüleivel együtt részesült az úrvacsora áldásaiban, csendesen elaludt, mélységes nagy űrt hagyva szülei szívében. A 27 éves Eszter temetése május 16-án volt, amikor az egész város gyászba öltözött és a temető felé vezető úton hömpölygött a tömeg, miközben minden miskolci harang megszólalt. A koszorúkkal díszített érckoporsót egy páratlan fénnyel és gonddal készített családi sírboltba tették a Deszka-temetőbe a templomban elhangzó gyászbeszéd után.

A legenda szerint Eszter házassága nem volt boldog. Egyszer nem bírta tovább, amikor a betegágyon fekvő férje magához akarta vonni, hogy megölelje, nem tudott, nem bírt neki engedni. Eszter zokogva tért haza a szülői hajlékba, ahol azonban apja nem nyitott neki ajtót, annyit mondott csak, az asszonynak a férje mellett a helye. Ezért Eszter a szabad ég alatt töltötte a téli éjszakát. Az ifjú feleség a hidegben megfázott és tüdőgyulladást kapott, ami korai halálához vezetett.

Az biztos, hogy 1865-ben, álmában hunyt el. Halála az egész várost gyászba borította. Szülei a Bató-ház kapuja feletti szobájának tárgyait a református egyházra hagyták azzal a rendeléssel, hogy az érintetlenül hagyott szobát az év két napját kivéve elzárva tartják. Azután, hogy a házat lebontották, a szoba berendezése évtizedekig raktárakban porosodott. Csak 2002-ben került újra méltó helyre, azóta a Kossuth utcai Nyilas Misi-ház Bató Eszter-emlékszobájában látható.

Eszternek még életében az volt a vágya, hogy a miskolci református egyház új templomán épülő, félkész állapotban levő díszes toronyba egy olyan harangot öntethetne, mely minden más miskolci harangnál nagyobb volna.

Erre emlékezve a szülők saját költségükön – már Eszter halála után – a legjobb ágyúércből készített „A” hangú, 53 bécsi mázsás nagy harangot öntettek. Kívánságuk szerint lányuk emlékére az Eszter nevet kapta.

A harangot minden évben május 13-án (Eszter halála), neve napján, születése napján (szeptember 11.) kellett meghúzni. A harangot 1866. január 30-án, délután 3 órakor felhúzták a toronyba. A harang egyik oldalán két kéz által összetartott füstölgő fáklya látható, mely felett egy borostyánkoszorúba az Eszter nevet foglalták.

A híres miskolci Bató család emlékét őrzi a város centrumában lévő Bató-ház is, mely ma üzletház. Itt lakott a család. A ház kapu feletti szobájában lakott Eszter, mely a folyosóról külön borított vasajtóval volt ellátva. A benne lévő bútorokat, ágyneműket, melyeket Eszter használt, illetve a család tagjait ábrázoló képeket, valamint egy nagy faliképet és pohárszéket a református egyházra hagyták azzal a feltétellel, hogy az egyház mindazokat elzárva tartja és évenként kétszer /május és szeptember hónapban/ felügyelet mellett kiszellőzteti, sepri és a bent lévő tárgyakat a portól megtisztítja.

Az államosítás azonban e szép hajlékot sem kímélte. A Bató család házában bérlakásokat alakítottak ki és csak Eszter szobáját hagyták meg egyházi tulajdonban. Később az egész házat lebontották és a szép bútorok több évtizedig pincében, raktárban, méltatlan körülmények között hevertek.

A Nyilas Misi-ház egyik szobáját Eszter emlékének szentelte az alapítvány. Itt ma is megtalálhatóak azok a bútorok, képek, mindazok a tárgyak, amelyek eredeti állapotukban ránk maradtak.

2002. május 13-án – Eszter halálának napján – nyílt meg a Bató Eszter-emlékszoba, amely ismét megtekinthető előzetes megbeszélés alapján.

Bató részletes végrendeletében nagy pénzösszeget hagyományozott a Deszkatemplom felújítására, előírva, hogy a templomnak – ha akár leég is – mindig is fából kell készülnie (azóta két alkalommal épült újjá a nevezetes templom).

(Csorba Piroska, Fedor Vilmos: Miskolci legendák, 255.o.,

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Ne legyen az ünnep fénye a lakástűz!
Életmód, Élet
Karácsonykor abból is előtör a giccs-, fény- és csoda-mánia, akiben nincs is. Vagy aki azt hitte, hogy benne ugya ...
Vuk
Cukiságok, Állati cukiságok
A Vuk 1981-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely Fekete István azonos című regényéből készült. Vuk története.
Szilvás lepény
Receptek, Desszert receptek
Hagyományos szilvás lepény ahogy én készítem
Te mikor szoktál nyaralni?
Utazás, Élmények, beszámolók
Ősszel (is) jó nyaralni! – A last minute utazás előnyei
Magyar specialitás, amit Te is imádsz karácsonykor. Mi az?
Nagyvilág, Érdekességek
Elválaszthatatlan a karácsonytól. Szívmelengető emlékeket ébreszt, mindenkinek van vele egy sztorija, rengeteg í ...
hektoliterjével öntjük magukba a világ legnagyobb marketingkamuját
Életmód, Élet
a fejlett világban ugyanis az a jellemző, hogy tökéletes minőségű ivóvíz folyik a csapból, ennek ellenére mer ...
Márton-napi népszokások
Nagyvilág, Érdekességek
Márton-napi népszokások   A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából   Tours-i Szent Márton ünnepnapj ...
Ötvenhatezer elemből építette fel az autista fiú a világ legnagyobb Lego-Titanicját
Életmód, Élet
A hétvégén az Egyesült Államokban lévő Titanic Múzeumban is bemutatták azt a legóból épített replikát, ami ...
Martfű Magazin
Helyi történetek, Helyi történetek
A Martfű Magazin önkormányzati kiadásban, 3.000 példányban, havi egy alkalommal jelenik meg. Postai terjesztéssel ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »