Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd
Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola
3400. Mezőkövesd, Zichy János út 18. Tel:+3649505280
A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola
Története
Mezőkövesden a század eleje óta folyik szervezett keretek között a szakmunkás képzés. A kezdeti lehetőségek igen szűkösek voltak, 1955-ig a gyakorlati képzés főleg mestereknél, az elméleti oktatás bérelt termekben folyt. Ennek ellenére, pl. 1950-ben 35 szakmában 116 tanuló végzett. 1955-től az iskola neve M.Ü.M. 120. sz. Helyiipari Iskolája lett, megváltozott az iskola képzési struktúrája, és ekkor kapta a Mártírok úti épületet 4 teremmel. Az iskola felügyeletét a miskolci 101. Ipari Szakmunkásképző Intézet látta el, 14 szakmában folyt az oktatás 70 fővel.
1979-ben az iskola ismét költözött, ekkor a Mátyás király úti épületbe, de a tanuló létszám emelkedésével ez a hely is kevésnek bizonyult. 1983-ban önálló lett iskolánk, a neve 120. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola. De az osztályok elhelyezésének gondjai egyre csak sokasodtak.
1987-től végre méltó körülmények közé kerültünk. A megye egyik legkorszerűbb középiskolájának számított az átadott új épület, melyben korszerű, modern eszközökkel felszerelt tanműhely, tágas termek, tornaterem, és további fejlesztésre alkalmas könyvtár kapott helyet. Tanuló létszámunk ekkor 500 fő volt.
1987-ben elindult a képzés a Szakmunkások Szakközépiskolája 3 éves levelező tagozatán is. 1990-től az iskolánk neve Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola lett.
A képzés struktúrája a kor igényeinek és a régió követelményeinek megfelelően folyamatosan változott. A hagyományos szakmunkás képzés mellett meghatározóvá vált a szakközépiskolai nappali tagozatos osztály is, sőt a technikusi képzés, valamint az emelt szintű szakképzés új perspektívákat nyújtó a végzős szakközépiskolai tanulóknak.
Az elmúlt években az iskola csatlakozott a Miskolci Térségi Integrált Szakképző Központhoz, aminek köszönhetően a szakmunkástanulók egy új, modern gépekkel felszerelt tanműhelyben is gyakorolhatnak a miskolci Andrási Gyula Szakközépiskola területén kialakított MITISZK központban. A kereskedelmi oktatásban kísérleti jelleggel elkezdődött a modulrendszerű oktatás.
Az oktatott szakmák közül nagy népszerűségnek örvend az újra elkezdett kőműves képzés, a bolti eladó és a régiek közül a gépi-forgácsoló, mezőgazdasági gépszerelő, asztalos, és a villanyszerelő szak.
A színvonalas képzést segíti a öt, számítógépekkel felszerelt tanterem, hegesztő- és CNC műhely, autószerelő műhely és vizsgaállomás, valamint tanbolt és taniroda.
Az iskola neve jelenleg Széchenyi István Szakképző Iskola. A tanári kar létszáma közel 70 fő teljes állású pedagógus, valamint közel 30 fő óraadó tanár. Jelenleg az iskola tanulólétszáma meghaladja a 900 főt. Az elméleti képzés mellett a gyakorlati oktatás az iskola tanműhelyében, helyi vállalatoknál és vállalkozóknál folyik magas színvonalon.
A Mezőkövesdi kistérség szakképzésének legjelentősebb tényezőjeként az iskola célja a környék fiatalságának biztosítani a lehető legjobb minőségű képzést, legyen az szakközépiskolai, szakmunkás, érettségi utáni, illetve nappali és levelező tagozatos felnőttképzés.
Képzések
Szakiskolai képzés (3 éves)
Szakközépiskolai képzés (4 év)
Informatikai
Gépészeti
Kereskedelem-marketing
Érettségire épülő képzés (1-2 év)
Gazdasági informatikus
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
SÖRTÉSZTÁBAN SÜLT GOMBA
Receptek, Főétel receptek
Káprázatos kristálybarlangot nyitnak meg a látogatók előtt Spanyolországban
Nagyvilág, Érdekességek
Hal chips
Receptek, Hal receptek
Kisvasút
Utazás, Élmények, beszámolók
Itt van az ősz
Cukiságok, Babáink
Természetes megoldások hát és derékfájdalmak enyhítésére
Egészség, Megelőzés
Denevérek
Nagyvilág, Érdekességek
ÚJPESTI MEGYERI CSÁRDA TÖRTÉNETE
Helyi történetek, Helyi történetek
5 eldugott gyöngyszem falu, amit mindenképp látnod kell Magyarországon
Utazás, Élmények, beszámolók
Helyi látnivalók
Anna Fürdő Szeged
Csongrád megye, Szeged
Kremsier-kastély Barcs
Somogy megye, Barcs
Békás-kút a Promenádon. Szentháromság tér, Jászberény.
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Elixir Hotel Mórahalom
Csongrád megye, Mórahalom
Kossuth Lajos-szobor
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Horgásztó
Pest megye, Albertirsa
Temetői Szentlélek Ispotály kápolna
Nógrád megye, Pásztó
Vasúti emlékmű
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Újszász
Rózsaliget
Fejér megye, Székesfehérvár
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Cseresznyéskert Erdei Iskola - Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
Tolna megye, Paks
Viktória Étterem
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Ózon Étterem és Pizzéria
Nógrád megye, Pásztó
Üzenet a látogatóknak
Fejér megye, Dunaújváros
III. kerületi óvodák - önkormányzati, magán, egyházi
Budapest, 3. kerület
Fogorvosok Szécsény
Nógrád megye, Szécsény
Orvosi ügyelet
Békés megye, Elek
Fogorvosok
Pest megye, Pécel
Református Iskola és Szeretetotthon Alapítvány
Békés megye, Vésztő