Cím: 1146 Budapest, Állatkerti körút 12/a, Telefon: + 36 1 343 8300, E-mail: maciva@maciva.hu

Ha gondolod, szólj bele!

Egy több százéves tradíciókkal bíró művészeti ág hagyományainak megőrzése, társadalmi fontosságának újra-pozicionálása meglehetősen nagy felelősség. Ezt valamennyien tudjuk. De kinél van a bölcsek köve a folytatáshoz, vagy a megoldáshoz? Ki tudja a biztos receptet a megtartáshoz és a megújításhoz? 

Kétféle ember létezik.

Egyik, aki elkötelezett híve a cirkusznak, benne él, s ezért érthetetlen számára még a felvetés is, miért kell erről beszélni, miért kell erről vitázni. Egyszerűen szeretjük, csodálatos, emberfeletti csodák világa a cirkusz, mondják – és kész.

A másik csoportba ücsörögnek a „ki nem állhatom a cirkuszt”-meggyőződéssel bírók. Valamitől, valamiféle csodavesztéstől, vagy csupán érintetlenségtől mozgatva, zárják ki ők a cirkuszt, mint műfajt, az életükből. „Nem szeretem, mert állatokat kínoznak ott.” „Nem szeretem, mert nem mond nekem semmit.” „Nem szeretem, mert szegényes, álságos és érdektelen a számomra…” Sorolhatnánk sokáig, és az sem vigasz, hogy ennek az ellenkezőjét is felsorolhattuk.

Mert a cirkuszrajongók – és hála istennek, jó sokan vannak ilyenek is – azt mondják, ne törődjünk az ellenszurkolókkal! Mi szeretjük, mi értjük, nekünk fontos ez a művészeti forma. Természetesen, ezt a – számunkra kedvező – egyoldalúságot sem lehet egyszerűen felvállalni! A kérdés, lehet-e a két tábort összesimítani, lehet-e nagyobb tábort toborozni az artista- s egyéb cirkusz-művészetnek? Lehet-e ez a művészeti ág egy össztársadalmi, elfogadott, és értékeiért joggal csodált, művészeti megnyilvánulási forma? Hál’ istennek, ide máig nem tette be a lábát a politika, itt még nincs kultúrharc, ez még az előadó-művészet szűz terepe – gondoljuk így, talán túlságosan is naivan. De egyáltalán, vetődik fel a kérdés, művészet-e a cirkusz? Felfedezhető-e a társadalmi hasznossága az e szakmát hosszú évek munkájával kimunkáló, harcos művészek munkájának? Egyáltalán, művészek-e ők, vagy mindösszesen a szórakoztatóipar szorgos dolgozói?

Elérkezett az idő, cirkuszoljunk egy nagyot együtt! Vitassuk meg, merjünk végre beszélni arról, ki mit ért cirkuszon, ki mit vár el ettől a különös világtól! Nem kell feltétlenül vitatkoznunk, de ha kell, ütköztessünk meg a véleményeinket!

Az elkövetkező időszakban, havi rendszerességgel, elindítunk egy beszélgetés-sort azok számára, akiknek fontos ez a művészeti ág – vagy akik még nem tudják, hogy nekik fontos lehet, majd egyszer, valamikor.

Különböző inspiráló helyszíneken, kiváló – és belevaló – szakemberekkel beszélgetünk majd, elemezzük a sokféle felmerülő kérdést, úgymint:

• a cirkuszi sátor hangulata – mint szabadságkép;
• a megvalósítható csoda – mint „mindennapi realitás”;
• a cirkusz mint műfaj kialakulása, hagyományai;
• kinek szól a cirkusz, s valóban rétegműfaj-e;
• cirkusz, művészet vagy szórakoztatás, mindkettő, avagy egyik sem;
• együttélés az állatokkal, együttműködés az állatokkal, ember állat viszonya színpadon;
• mozgásművészet és cirkusz együttese;
• történetmesélő cirkusz mint műfaj, avagy, miféle fajta;
• street art, megszólítani a járókelőt, ha ugyan megáll egy pillanatra;
• artista életpálya-modell, amire keveset gondolunk;
• a bohóc mint kommunikátor, egy rég elfelejtett főszerep;
• az alapoktól a világszámig – cirkuszművészeti ágak, zsánerek, attrakciók – és egyáltalán…

A teljesség igénye nélkül, álljon itt egyelőre ez a lista azokkal a témákkal, melyek megvitatásához időről időre felkérünk szakembereket, vitavezetőket, vitatkozókat.

Cirkuszmisszió

A MACIVA története

A magyar cirkuszművészetet hosszú évtizedek óta meghatározó MACIVA történetének kezdete a II. világháború utáni időkre nyúlik vissza. A háború súlyos veszteségeket okozott a korábban virágzó magyar cirkuszművészetnek, kiváló magyar artisták sora lelte halálát a fronton, haláltáborokban vagy hadifogságban. Az életben maradottak munka nélkül tengődtek, alkalmi munkákból tartották el magukat és családjukat. Utazni, külföldön fellépni nem volt mód, az itthon maradt, nagyszámú artistának pedig kevés munkalehetőség adódott, gyakran némi élelmiszer fejében is felléptek. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között sok, nemzetközileg is híres produkció ment tökre, csoportok estek szét - a régi színvonalat lehetetlen volt megőrizni.

Budapest romokban volt, a régi pompás szórakozóhelyek nagy része néhány kivételtől eltekintve (Kamara Varieté, Royal Varieté) soha többé nem nyitott ki.

S noha a cirkusz 1945-ben újra kitárta kapuit, az artisták kezdeti öröme hamar elillant. Ugyan az első műsor plakátja még „100 %-os cirkusz”-t hirdetett, később világossá vált, hogy a Göndör-fivérek inkább Fényes György műsorpolitikáját kívánják folytatni, azaz a revü, a varieté mellett tették le a voksuk.

Az artista szakszervezet vidéki turnék, fellépéssorozatok szervezésével igyekezett csökkenteni a munkanélküli artisták számát, sikerrel: 1948-ban már 10%-ra csökkent a munkanélküliség.

Később megállapodás született az állami filmforgalmazási vállalat (MOKÉP) vezetőivel, hogy a filmek vetítése előtt a mozik mutassanak be egy 10 perces élő artistaműsort. Így jött létre a „mozivarieté”, egyszerre 150-200 artistának biztosítva munkát. A cirkuszi szezonon kívül, a téli hónapokban országjáró „staggione”-kat indítottak.

1949-ben Magyarországon megindult a szovjet típusú államosítás, a Fővárosi Nagycirkusz és a kabarék, varieték, majd egy évvel később az utazócirkuszok ellenszolgáltatás nélkül állami kézbe kerültek. Az állam a befolyása alá hajtott szakszervezettel együttműködve hajtotta végre a szórakoztató vállalatok államosítását, melynek legfőbb célja a kor propagandája szerint az volt, hogy „a cirkuszművészet is egységes, állami kultúrpolitikai irányítás alapján fej­lődjék tovább”.

A Népművelési Minisztériumban működő Színházi Főosztályon belül létrejött a Cirkuszosztály is. Ekkor kérték fel a szakszervezet titkárát, Simonyi Frigyest, hogy szervezze meg az első állami cirkuszvállalatot, a Vidéki Népszórakoztató Vállalatot, melynek vezetője maga Simonyi lett. A beszolgáltatott cirkuszi eszközpark felhasználásával az újonnan létrehozott Vállalat 1951 nyarán 11 utazócirkuszt indított útnak.

Ahhoz azonban, hogy magyar cirkusz valóban egységes állami irányítás alá kerüljön, szükséges volt a Vidéki Népszórakoztató Vállalat, a Fővárosi Nagycirkusz és a Kamara Varieté egybeolvasztása. Bár kezdetben a Budapestet irányító Fővárosi Tanács nem akart lemondani a nagy bevételt hozó intézményekről, az állami akarattal természetesen nem dacolhatott és 1954. január 8-án a Nagy Imre vezette Minisztertanács megalapította az Országos Cirkuszvállalatot (későbbi nevén Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, röviden MACIVA), 320 állami státuszba vett artistával és a részletes lajstrom szerinti cirkuszi eszközparkkal.

Az államosítást az artisták, a cirkuszcsaládok kegyetlen csapásként élték meg. Joggal érezték úgy, hogy hosszú. évek kemény mun­kájának gyümölcsét, egyetlen megélhetési lehetőségüket vették el tőlük.

A magáncirkuszok eltulajdonított állatait, a cirkusz kocsikat és az ún. rekviziteket a Hungária körúti Művésztelepre kellett beszolgáltatni. Az így begyűjtött és némileg feljavított felszerelésekből, eszközökből, valamint állatokból állították össze az állami utazócirkuszokat, melyek 1951 tavaszától járták Magyarország vidéki városait, falvait.

Az idő múlásával a magyar artisták már megtapasztalták az új viszonyok előnyeit is. A MACIVA által kínált szerződések, a szabályozott és biztos piac, 1954-től pedig a fix havi bér lehetővé tette a szolid, de biztos egzisztenciát, a komfortos lakást és a létbizonytalanság megszűnését. Az artisták gyerekeinek iskoláztatása biztosított volt, később tovább tanulhattak, vagy - ha szüleik mesterségét akarták folytatni - felvételizhettek az Álla­mi Artistaképző Iskolába.

Sokan a „komédiás élet” tapasztalatait is kamatoztatni tudták, miután nagy gyakorlattal rendelkeztek a műszaki munkafolyamatokban (építés, bontás, vontatás, vagonírozás). Egyre emelkedett a produkciók színvonala, mivel az artisták egyre több időt fordíthattak saját számuk fejlesztésére. Az artistaképző szakmai képzése nyomán mind gyakrabban kerültek ki a nemzetközileg is piacképes, jó produkciók az iskolából.

Az ‘50-es évek második felében egyre több artista és teljes társulat utazhatott vendégszereplésre, és külföldről is egyre több teljes műsor látogatott hazánkba (pl. Circus Busch, Moszkvai Állami Cirkusz, a párizsi Medrano Cirkusz, a Pekingi Állami Cirkusz). Így az évente közel fél millió budapesti cirkuszlátogató sok kiváló nemzetközi műsornak tapsolhatott.

A külföldi turnék révén pedig az egész világ megismerhette a magyar cirkuszművészetet. Artistáink hamarosan a szakmai rangsor előkelő helyére kerültek: a szovjet artisták után a második helyre sorolták a magyarokat. Az artisták ekkoriban nemcsak viszonylagos jólétben éltek, hanem munkájukat szakmailag is elismerték: többen magas állami kitüntetésben részesültek.

Az alapítást (1954) követő évtizedekben tehát a formálisan vállalatként működő MACIVA szigorú állami irányítás alatt álló, koordinációs szervezet volt, tevékenysége felölelte az egész magyar cirkuszművészetet. A vállalat ebben az időben több száz artistát foglalkoztatott, a Fővárosi Nagycirkusz és a sátras utazócirkuszok működtetése mellett a MACIVA gondoskodott a magyar artisták külföldi cirkuszokhoz történő kiközvetítéséről is. E tevékenységének köszönhetően a saját műsorokban éppen nem dolgozó magyar artisták bejárták a világ porondjait és a leghíresebb cirkuszokban arattak sikereket.

Az 1989-es rendszerváltás érzékenyen érintette a magyar cirkuszművészetet. Az állam már nem kívánta közvetlenül irányítani a kulturális életet, az ennek érdekében létrehozott szervezeteit, így a MACIVA-t is meg kívánta szüntetni. E szándékkal szemben fontos szempontként jelentkezett ugyanakkor az, hogy a korábbi évtizedekben az artisták által külföldön megkeresett gázsikat az állam a Vállalaton keresztül elvonta, ezért a sok, pályája csúcsán már jócskán túllévő, idősödő MACIVA-artista anyagi tartalék és megélhetés nélkül maradt volna.

Az önállósuló artisták, cirkuszi szakemberek pedig - akik újraélesztve a magyar cirkusz régi, dinasztikus hagyományait, ismét saját utazó magáncirkuszokat hoztak létre – hasonló okokból tőkehiányosak voltak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a MACIVA által biztosítható szakmai és infrastrukturális támogatás nélkül a magyar cirkuszművészet végzetesen visszaesne, a korosabb artisták megélhetése pedig drámaian elnehezülne.

Ebben a helyzetben a MACIVA új szerepet kapott, a magyar cirkuszművészet irányítása helyett annak támogatójává, segítőjévé, háttérintézményévé vált. Teret engedett a régi vándorcirkuszi tradíciók újjáéledésének, ezért 1991-től már nem indított utazócirkuszt. Eszközparkjának használható részét jelképes összegekért bérbe adta, ezzel segítve a magáncirkuszok megerősödését.

Ezzel egyidejűleg erőforrásait a Fővárosi Nagycirkusz műsorpolitikájának megújítására, hírnevének megerősítésére koncentrálta. 1996-ban útjára indította a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált, mely hamar rangos, nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A Fővárosi Nagycirkusz évente három új műsorral várja a publikumot, melyekben a világszerte ismert művészek mellett a legtehetségesebb magyar artisták is rendszeresen fellépnek.

A megújuló, korszerű MACIVA 2012 óta hivatalosan is nemzeti intézményként szolgálja a magyar cirkusz ügyét. A szakmai együttműködés jegyében létrehozta Magyar Cirkuszművészeti Tanácsot, majd a cirkuszi műfaj népszerűsítése érdekében útjára indította a „Cirkuszmisszió” elnevezésű kampányát. A MACIVA ezzel a társadalmi programokban is részt vállal. Rendszeresen meghív fogyatékkal élő vagy más okból nehéz sorsú cirkuszbarátokat tudva, hogy a cirkusz, a nevetés, a derű a gyermekkor legszebb élményei közé tartozik.

A Cirkuszmisszió keretében 2012-ben nagy sikerű cirkuszi eseményeket szervezett, az idei évben pedig a jelenkor legkiválóbb magyar artistáinak részvételével ünnepi díszelőadással nyitotta meg a Fővárosi Nagycirkusz első nemzeti cirkuszévadát. Az óriási közönségsiker azt ígéri, hogy Magyarországon ezzel elindult a cirkusz új sikerkorszaka.

Elérhetőségek

Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.