A Planetárium madártávlatból, Kecskeméti Planetárium
Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét
Kecskeméti Planetárium

A Planetárium madártávlatból, Kecskeméti Planetárium
Kecskeméti Planetárium - Kecskemét
Kecskeméti Planetárium bemutatása
Szeretettel várjuk a csillagos égbolt színházába, ahol nappal és zuhogó esőben is a kupolára tudjuk varázsolni a csillagos égboltot! Szemléltetni tudjuk az égitestek mozgását, mutatunk űrszondák által készített színes közelképeket, a világ legnagyobb távcsöveivel fényképezett égitesteket, 3-dimenziós filmeket, programjainkat lézeres vetítéssel is színesítjük.
A planetáriumi vetítőgéppel be tudjuk mutatni az Egyenlítőtől az Északi Sarkig bármely földrajzi szélességről megfigyelhető csillagos égboltot, és a Föld forgását szimulálva olyat is játszhatunk, mintha fölgyorsítanánk az időt. Sőt azt is, mintha űrhajóban lennénk. (Igazi rakétakilövést is tudunk mutatni.)
Elsősorban az iskolai oktatást segíti intézményünk, óvodás és egyetemi szintek között. A tanulókkal a rendhagyó természetismeret, fizika és földrajz óráinkon fölfedeztetjük a természeti jelenségeket. Természetesen várjuk az érdeklődő felnőtteket és családokat is!
Kecskeméti Planetárium nyitvatartása
CSOPORTOT bármikor fogadunk – akár ünnepnapon, vagy késő este is –, előzetes bejelentkezés alapján. Egyéni érdeklődőknek minden szombaton (még ünnepnapon is) 15 órától gyerekműsor, sok játékkal, csillagos égbolttal, 3D vetítéssel (óvodás kortól), 16:30-tól felnőtteknek szóló előadás, csillagos égbolttal, 3D vetítéssel (ált. isk. 4-es korosztálytól). Aktuális havi műsorunkat megtalálja a plani.hu weboldalunkon.Ár információ, Kecskeméti Planetárium
Felnőtt: 1 500 Ft; Gyermek/diák: 1 200 Ft;Családi jegy (2 felnőtt és a gyermekeik) 4000 Ft. Csoportok számára (10 fizető résztvevőtől) felnőtt jegy: 1.300 Ft. Gyermek-, diák-, nyugdíjas jegy: 950 Ft. Pedagógusok számára a planetáriumi látogatás ingyenes!
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








