Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhelyi Pálos-Piarista templom és rendház
3980. Sátoraljaújhely, Deák utca 12. Tel:+3647321458
Nagyboldogasszony Piarista templom és rendház
A sátoraljaújhelyi pálosok Szent Egyed kolostorát a XIV. század elején alapították és kezdték építeni. 1566-ban a város és a kolostort a tatárok elpusztították. A XVI. és a XVII. század folyamán az épületegyüttest fokozatosan helyreállították, déli oldalához Rákóczi Ferenc építtette a ma is álló kápolnát. A pálos rend 1786-ban történt feloszlatása után, 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot. Ekkor a templom nevét Szent Egyedről Kalazanci Szent Józsefre változtatták. Jelenlegi titulusa: Nagyboldogasszony.
Sátoraljaújhelyi Pálos-piarista templom és rendház épülete
A sátoraljaújhelyi templom megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát. Északi fala teljes egészében gótikus. barokk főhomlokzatán volutás, konkáv-íves oromfal, s a voluták fölött copf vázák. Korabarokk, pilaszteres kapuzatának párkánya fölött tört timpanon, vázákkal. A kapuszárnyak rokokó tükrökkel tagoltak. A bejárat fölött széles, félköríves karzatablak. Tornya a szentély északi oldalán áll, emeletén mérműves ablakok. A felső szint és a sisak barokk. A sátoraljaújhelyi templom hajója fölött fiókos dongaboltozatok, gazdag stukkódíszítéssel.
A sátoraljaújhelyi templom berendezése 1716 és 1736 között készült. Főoltára Strécius János lőcsei szobrász műtermében készült. Az oltár tetején Mihály arkangyal, lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra. Szószékének hangvetőjén négy egyházatya figurája, fölöttük szentháromság-szoborcsoport. A hajóban Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állított mellékoltárok. A szentély északi oldalán elhelyezkedő, kolostor-boltozattal fedett sekrestye felett oratórium. A hajó déli oldalán nyíló Rákóczi-kápolna nyolcszögletű kolostor-boltozattal fedett. Nyugati és keleti oldalán szegmensívű ablakok.
A szentkereszt-oltár két oldalán (falfülkében) Mária és Keresztelő Szent János, a velük szemben levő fülkében Ézsaiás próféta és Mária Magdolna rokokó szobrai. A sátoraljaújhelyi templom északi oldalához kapcsolódó, nyugat felé - pálos szokás szerint - azon túlnyúló épület, négyszögű udvart zár körül. Építése a XIV század elején kezdődött. 1566-ban leégett, majd a templommal együtt fokozatosan helyreállították. Az addig kétszintes rendház második emeletét Nádasdy László perjel emeltette 1698-ban. 1789-től már a piaristák újították meg a kolostort.
A sátoraljaújhelyi templom nyugati homlokzata 10, a templom homlokzata előtti déli 1 tengelyes, kora barokk architektonikus díszítő falfestéssel. A földszinten a templom mellet copf keretelésű, 1795-ben állított kapuzat, az évszámos zárókő felett piarista címerrel. A keleti homlokzaton XVIII. századi támpillérek. A kerengő XVII. századi félköríves nyílásait befalazták és ablakokká szűkítették. A körbefutó folyosók és a termek dongával és kolostor-boltozattal fedettek. Az egykori ebédlő mennyezetén gazdag stukkódísz, lábazatán nemrég restaurált intarziás lambéria 1807-ből. Az egykori sátoraljaújhelyi kolostor épületében ma középiskolai diákotthon működik.
Forrás: satoraljaujhely.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Asztma
Egészség, Megelőzés
Virágállatok
Nagyvilág, Érdekességek
Hattyúk a Dunán
Cukiságok, Állati cukiságok
A természet patikája
Életmód, Élet
Mik vagymunk
Helyi történetek, Helyi történetek
Újrahasznosítás
Életmód, Élet
Szabó Irén Versei
Helyi történetek, Helyi történetek
Magyar kacsa
Cukiságok, Állati cukiságok
Cselgáncs
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Földvár
Fejér megye, Sárbogárd
Sziklakórház Atombunker Múzeum
Budapest, 1. kerület
Tompa
Bács-Kiskun megye, Tompa
1848-49 emlékmű és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Edelény
Göcseji Falumúzeum
Zala megye, Zalaegerszeg
LENGYEL REPÜLŐSÖK EMLÉKMŰVE
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
Bencés Kolostor épülete
Vas megye, Celldömölk
Jégcsarnok
Zala megye, Zalaegerszeg
Nagyéri kilátó
Csongrád megye, Makó
Helyi Programok / események
Bálint-nap a fertődi Esterházy-kastélyban
Programok
Útibeszámoló Kínáról
Programok
Szeged 300 kiállítás
Programok
"Mustra"-válogatás a Zamárdi-Kőhegy Művésztelep gyűjteményéből
Programok
Kakaó-parti
Programok
Újévi díszhangverseny
Programok
Adventi vasárnapok az Európa téren
Programok
Csillagos ég
Programok
Átrium Film-Színház
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Szociális ellátás
Győr-Moson-Sopron megye, Fertőd
Nagy László Gimnázium (Komló)
Baranya megye, Komló
Barabás Villa
Budapest, 12. kerület
Turul Étterem
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
Gyermekfogászat - KORONA FOGÁSZATI KÖZPONT
Pest megye, Szentendre
Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel
Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló
Polgármesteri hivatal
Pest megye, Tököl
Dabas Járási Hivatal
Pest megye, Dabas