Kategória:
Utazás, Élmények, beszámolók

Cikk írója:
Kovács István


Együtt a csapat


2019 őszén a Monstreenergy játékán nyertünk egy utazást Miami-ba,
a Nascar- futamra, repülő uttal, szállással.

Európa több országából közösen mehettünk ( német, görög, osztrák..)

Magíarországon vásárolni kellett Monstre energia itAlt
a többi nyeresnek csak regisztrálni kellett.

Mivel október 24.- én értesítettek minket, az utazás meg november 14 és
19 között volt, eléggé  pörgős napok jöttek, útlevél, EFTA  /beutazási engedély/
beszerzése után eljött az utazás reggele.

/Ezúton ismét köszönet a munkatársaimnak s főnökeimnek :) /

November 14 én reggel izgatottan mentünk a repülőtérre, 
a reggeli csúcsforgolmban, 
közben a buszon egy fiatal lánynak kiszabaditottuk a táskáját az ülésből. :)


A reptéren hamar át mentünk a  becsekkoláson s a vámon, majd a
beszálló helyet vadászva a "repülős-bankkártya"- hoszteszekbe botlottunk,
akik nehezen értették meg, hogy az , amit ők ajánlanak
 bizony hitel-kártya :).

Nagy nehezen leráztuk őket, a következő pultnál egy hiperaktív fiatal hőlgy
lépett elénk, 
megkérdeztük, "nem tudod ,  honnan megy a Zürih-i gép?"


Nem kellett volna    :D  !

-Onnan, együtt a csapat! -mondta, néztünk,
mi van? A miamiba tartó összes nyertes innen indúl? :)

majd  kb

féll perc alatt elhadarta ugyanazt, mint az előző kollegái :) ..

Ilyen ez , ha a reggeli csapatépítőt túl tolják :) 

Ilyen vidáman szálltunk be a repülőbe,
ami gyorsan elrepített minket Zürichbe, 
mivel a mellettünk ülő srác folyton fotozgatott,
s nagyon lelkes volt, sok utazással a háta mögott .
/az Alpok- képet  is őkészítette  :)   )
így érkeztünk  Zürichbe, ahol metró vitt minket a két terminál között.
A Miami gépre tüzetes átvizsgálást követően engedtek fel,
a 10 és fél órás úton kétszer adta enni :)
Miamiban automatákon kellett a beutazási engedélyt újra bepötyögni,
a 40 automatából természetesen nálunk fogyott ki a papír,
így a vámossal beszéltük meg, a Nascarra jöttünk :)


A reptéri transzferünk máshol várt minket , s mivel
nem volt wifi az erről szóló emailt nem tudtuk elolvasni,
így taxival mentünk  a szállodába, ahol egy mexikói bácsi 
mindenáron kauciót kért :) s nem tudta a szállóda
étterme nevét :)
Miután ezen átvergődtünk a Coca-colás Karen
boldogan fogadott minket :)

Pénteken strandoltunk, szombaton vittek minket
a Nascar edzésre fotózkodtunk a versenyzőkkel, 
szombat este vacsi egy tengerparti étteremben, ahol 
kiderűlt , az egyik német nyertes egy magyaR LEÁNYZÓ :)
Így onnan ő lett a tolmácsunk   :)

vasárnap a "pedoxban"  előttem cseréltek kereket  :)


Miami tengerparti része szép, de túl van marketingezve  :)






Alpok felett.


























vacsi   :)  :

    további képek >>>>

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

Fogorvosok
Pest megye, Budakalász
Budakalászon kettő vegyes fogorvosi körzet, két praxissal működik, amely ellátja a fogászati alapellátást és ...
Felnőtt Háziorvosok
Budapest, 23. kerület
Felnőtt Háziorvosok   Dr. Jakab Ildikó 1237 Sósmocsár u. 1-3.284-89992. Dr. Léderer Imre 1237 Sósmocsár u. 1- ...
Anóka Eszter Városi Könyvtár
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász
Anóka Eszter Városi Könyvtár   Cím:  4485 Nagyhalász, Arany János utca 73/a. Telefon:  (42) 202-444 Telefa ...
Jánoshalma vasútállomás
Bács-Kiskun megye, Jánoshalma
Jánoshalma vasútállomás egy Bács-Kiskun megyei vasútállomás, Jánoshalma településen, melyet a MÁV üzemeltet.
XIV. kerületi Önkorm. Ügyfélszolgálat
Budapest, 14. kerület
Cím: 1145 Budapest, Pétervárad utca 2., Bácskai u. 53., Telefonszám: 06 1 872 9100, Központi e-mail: hivatal@zuglo.hu
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium
Budapest, 19. kerület
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg körút 6. | +36-1-347-9040 | http://deak.kispest.hu ...
Állatorvosi rendelő és patika
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
Dr Faragó Zsolt Partner Vet Kft. Lajosmizse Deák F. u 9 Rendelő és patika: 06-70/388-23-40 ...
Bp. I. kerület egészségügyi civil szervezetek
Budapest, 1. kerület
49 civil szervezet - egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális, intézményi, érdekképviselet, természetvédelem
Országos Mentő Szolgálat
Budapest, 3. kerület
Mentés szükségessége esetén bárki – állampolgárságtól és egészségbiztosítási jogviszonytól függetlenà ...

További helyi szolgáltatók »