Település:
Somogy megye, Balatonlelle


Rádpusztai Árpád-kori templomrom


A 7-es főútról, Balatonlelléről lekanyarodva lehet oda jutni, Rádpusztára beérve az utca végén jobbra. Gyönyörű környezetben és kilátással, gyönyörű rom.

A XIII. században késő-román stílusban, faragott homokkőből és téglábólépült templom feltárt romja, mely nyáron zenés kamara esteknek ad otthont.

A templom négyzetalaprajzú nyílás nélküli Ny-i oromfallal rendelkezik, amelyet lépcsős támpillérek fognak közre.

A meglévő fal 8-10 méter magas.

A félköríves szentélyű, egyhajós épület nyugati oldalát nyílás nélküli, oromzatos harántfal zárja le, sarkain markáns, lépcsős támpillérekkel. E térhez kelet felől előbb egy keskenyebb hajószakasz csatlakozik, majd – a diadalív után – az íves apszissal záruló szentély. A tisztán téglából épített, szűkebb hajószakasz északi fala magasan megmaradt, jól látszanak rajta a kétosztású boltozat vállkövei és bordaindításai. E falhoz csatlakozik kívülről, kis átjáróval egy dongaboltozatos sekrestye, amelyet utóbb kápolnává alakítottak át. A bejárat a feltűnően szép, szabályos sorokban rakott, sötétvörös táglafal déli oldalán nyílik. A széles és magas lábazati párkány végigfut a szentély íves falán is, a nagyméretű, lapos téglákat rézsűsen rakott idomtéglák koszorúzzák.

Az elhagyott és elhanyagolt rom régészeti kutatására 1969-ben került sor, ezt követően részlegesen helyreállították és konzerválták. Az utóbbi években példamutatóan rendbe hozták, kigazolták és parkosították a környezetét, gondozzák a régi temetőt. A rádpusztai templomrom a maga nemében Magyarország egyik legszebb műemléki látnivalója. A pusztát övező erdő a vad, érintetlen természet kedvelőinek ajánlott.


Forrás: turautak.com

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »