Település:
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse


Tanyamúzeum


Tanyamúzeum – 1972-ben a 625. számú Német tanyából Dr. Bárth János néprajzkutató felügyeletével, dr. Havasi László tanácselnök, valamint Romány Pál, Gajdócsi István és Für Lajos támogatásával épült. Ez volt az ország első ilyen intézménye.[8] A lakóépületet, istállót, nyári konyhát, pincét, kukoricagórét, kocsiszínt, szerszámoskamrát, ólakat, galambházat, nyári jászolt, gémeskutat és üstházat lehet megtekinteni.Többször felújítva, a Mezőgazdasági Múzeum tulajdonában.

Bene (Német) Tanyamúzeum

Léckerítéssel körülkerített területen álló, négyszögletes udvart körülfogó épületek együttese. Az udvar északi sarkából indulva, az óramutató járásával ellentétes irányban haladva: lakóház, nyárikonyha, pince, kukoricagóré kocsiszínnel, istálló, ólak szerszámoskamrával. Téglalap alaprajzú, vályogfalú, földszintes épületek, nyeregtetővel, náddal fedve. A kukoricagóré faszerkezetű építmény, délnyugati oldalán a nyeregtető a földig meghosszabbítva, alatta kocsiszín. Épült a 19. század második felében, gazdája, Németh András Jászberényből költözött Lajosmizsére. Az eredeti állapotukba visszaállított épületekben 1972-ben nyílt meg az ország első tanyamúzeuma, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kezelésében. Népi műemlék.

Léckerítéssel kerített négyszögletes területen, négyszögletes belső udvart lazán körülfogó földszintes, nyeregtetős épületek.
Az udvarban lévő épületek között szerepel: lakóépület kamrával; istálló; nyári konyha; pince; kukoricagóré kocsiszínnel; valamint egybeépített szerszámoskamra, tyúk- és disznóólak.

Északon áll a hosszú, a többi épületnél magasabb lakóház. A lakóház vályogfalú, földszintes épület nádborítású nyeregtetővel, nyeregtető felső sávjában szorítólécekkel, nádazás oromfal felőli végén deszkaszegéllyel. Udvari hosszoldalán kisméretű négyzetes ablak, ajtó, majd újabb kisméretű négyzetes ablak, végül újabb ajtó van. Keleti oromfalában szellőző.

Az északi hosszoldalon álló lakóépülettől nyugatra, észak-déli tengelyben álló nyárikonyha vályogfalú, földszintes épület nádborítású nyeregtetővel, nyeregtető felső sávjában szorítólécekkel, nádazás oromfal felőli végén deszkaszegéllyel, valamint téglakéménnyel. Nyárikonyha déli falán kisméretű, négyosztatú ablak, fölötte az oromfalban szellőző, keleti hosszoldalának közepén négyosztatú ablakos ajtó.

A nyárikonyha és a lakóházzal párhuzamos, az udvar déli oldalán álló istálló között áll az alacsony vályogfalú, földszintes pinceépület nádborítású nyeregtetővel, nyeregtető felső sávjában szorítólécekkel, nádazás oromfal felőli végén deszkaszegéllyel. Pinceépület déli oldalán és oromfalában egy-egy kisméretű szellőző.

A lakóépülettel szemközt, az udvar déli oldalán álló istálló és a pince között áll az észak-déli tájolású, lábakon álló, lécfalú, nádazott nyeregtetejű góré, melynek északi oldalához a szinte földig ereszkedő féltetejű kocsiszín csatlakozik.

A lakóépülettel szemközt, az udvar déli oldalán álló istálló vályogfalú, földszintes épületenádborítású nyeregtetővel, nyeregtető felső sávjában szorítólécekkel, nádazás oromfal felőli végén deszkaszegéllyel. Istálló nyugati oromfalában deszkából készült padlásajtó, keleti oromfalában két kis szellőző. Az istálló belső oldala - mivel a múzeum zárva van - nem fényképezhető.

Az udvar keleti oldalát határolja az egybeépített szerszámoskamra, tyúk- és disznóólak. Vályogfalú, földszintes épület nádborítású nyeregtetővel, nyeregtető felső sávjában szorítólécekkel, nádazás oromfal felőli végén deszkaszegéllyel. Udvari oldalán három ajtó, valamint a negyedik tengelyben kétszárnyú deszkaajtó. Az együttest léckerítés fogja körül.

A műemléket a Lajosmizse Önkormányzata működteti.


Elérhetőségek:

Cím: Lajosmizse, Alsóbene 623.
Telefonszám: 0676-457-575; 0676-356-010; 0630-236-4013
Nyitva tartás: előzetes bejelentkezéssel,
Március 15. – Október 14-ig Keddtől Szombatig 10-17 óra között, Vasárnap 10-18 óráig
Kapcsolattartó: Lajosmizse Város Önkormányzata
GPS koordináták: 47.0378 | 19.3509

Forrás és további képek: Műemlékem.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »