Káprázatos kristálybarlangot nyitnak meg a látogatók előtt Spanyolországban

Kategória:
Nagyvilág, Érdekességek

Cikk írója:
Mészáros Magdolna


Káprázatos kristálybarlangot nyitnak meg a látogatók előtt Spanyolországban


A szakemberek éveket töltöttek a tanulmányozásával, valamint azzal, hogy megteremthessék azokat a feltételeket, melyek megakadályozzák a kristályok kiszáradását, újraoldódását illetve megvalósították a látogathatóvá tételét. Egyebek mellett 600 tonna földet és követ hordtak ki a barlangból.

Az üreg mintegy nyolc méter hosszú és átlagosan két méter magas, melyet átlátszó gipszkristályok borítanak. Szakemberek szerint a geóda 5-6 millió év alatt alakulhatott ki, s egyedülálló képződménynek számít a nagysága, kristályainak tökéletessége, mérete és tisztasága miatt. A falakon található grandiózus, víztiszta gipszkristályok tökéletességét illetően a kutatók elmondták, hogy kivehetően el lehet olvasni a mögéjük tett papírra írtakat.

„A geóda egy érdekes ásvány, mely különböző módon keletkezhet. Egy kőzetben kialakul egy üreg, amit egy másik ásvány, kőzet vagy drágakő tölt ki. Itt volt egy üreg, amely megtelt kalciumszulfáttal, ez szelénkristályokat hozott létre. Ezután már csak megfelelő hőmérsékletre és időre volt szükség” – mondta Francisco Fernandez Amo geológus a különleges természeti képződmény létrejötte kapcsán.

Forrás:erdekesvilag.hu

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Tojásrántotta sonka szeletekkel
Receptek, Előétel receptek
Ha egy igazi jó, kiadós reggelire vágysz, próbáld ki ezt a receptet!
Eger ostroma
Helyi történetek, Helyi történetek
Eger, Egri vár-Eger ostroma Kép:Eger ostroma 1552-ben. Vízkeleti Béla műve Franz Kollarź litográfiája alapjá ...
Termálfürdő Martfű
Egészség, Megelőzés
Fürdőzés hatása a szervezetre
Influenza: tünetek, kezelés, megelőzés
Egészség, Megelőzés
Az influenza előfordulása gyakoribb, mint gondolnánk. Mivel nagy valószínűséggel szinte minden évben fennáll az ...
Köles
Receptek, Vegetáriánus receptek
Magas rosttartalma révén könnyen emészthető, szabályozza a vércukor szintet. Glutént nem tartalmaz
Nagyvilág
Nagyvilág, Érdekességek
A Leshani Óriás Buddha egy ülő pozíciójú Maitreya-szobor (jövőbeli Buddha elnevezése, az a bódhiszattva, aki ...
A fülöp-szigetek-i Asik-Asik vízesés, amit nem táplál folyó
Nagyvilág, Érdekességek
A Fülöp-szigetek Cotabato tartományának északi részén található Alamada, ahova ha ellátogat az ember, kap egy ...
A stresszt egy idő után nem lehet pénzzel kompenzálni
Életmód, Élet
A magyaroknak alapvetően nem célja a gyakori munkahely váltás, ha mégis mennek, a munkahelyi közösséget sajnálj ...
Tapasztalja meg a legszebb kalandot a hajón
Utazás, Élmények, beszámolók
Valószínűleg nem találunk olyan embert, aki nem várta a nyaralást. Mindenki utána vágyunk - felnőttekre és gye ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »