Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Nógrád megyében jártunkor mindenkinek érdemes ellátogatni a gyönyörű környezetben található kegyhelyre, zarándokhelyre.
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely Mátraverebély település határában található ferencesek által vezetett katolikus búcsújáróhely, Mária-kegyhely a Váci egyházmegyében, amely a 2015-ben megújult szabadtéri misézőhellyel, zarándokházzal és a Szent László-forrás vadregényes parkjával várja a magyar és külföldi zarándokokat.
Az északkelet-magyarországi régióban, Nógrád megyében, a Mátra északkeleti oldalán, a Hatvan és Salgótarján között házódó 21-es főút közelében található, mintegy száz kilométerre Budapesttől. A 21-esről Mátraverebély külterületén kell letérni a 21 143-as úton, majd az abból körülbelül két kilométer után kiágazó, ugyancsak körülbelül két kilométeres hosszúságú 21 142-es út vezet a kegyhely zarándokparkolójáig.
Egy völgy torkolatában, erdővel körülvett területen fekszik. A kegyhely öt területi egységre bontható.
A legnagyobb területet felölelő tér egy minden oldalról emelkedővel körülvett katlanszerű tisztáson helyezkedik el. Itt találhatjuk a kutat, majd a tér másik oldalán lépcsőkkel övezve egy mesterséges barlangfülkéhez érkezhet a látogató.
A Szentkúti Nagyboldogasszony-templom basilica minor kegytemplom.
Ferences rendház
A rendház előtti gyóntatóudvar
A völgyben található Szent László-forrás és környezete, Szent László-szakadék, kálvária.
A kegyhelyet mai formájában az Almásy család építtette, amiről a falon elhelyezett felirat tanúskodik.
A kegyhely története
A Szentkútra egyre növekvő számban érkező zarándokok miatt 1210-ben Verebélyen templomot emeltek, s innen indult körmenet a szentkúti völgy forrásához. 1258-ban a templom engedélyt kapott az apostoli Szentszéktől, hogy búcsújáró hely legyen. Az 1400-as években Magyarország egyik leglátogatottabb búcsújáróhelye volt. A 16. században a törökdúlás nyomán Verebély települést lerombolták, de 1650-60 között a gyöngyösi ferencesek engedélyt kaptak egy török basától, hogy búcsújárást tartsanak. 2000 óta a kegyszobrot öltöztetik. 2010 táján évente körülbelül 200 000 zarándok látogat ide. A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely megújulása miatt 2014-ben fél évig a budapesti Szent István-bazilika adott otthont a híres öltöztetős kegyszobornak. A Szent Szűz értékes szobra 2014. június 7-én pünkösdi szentmise keretében tért vissza a kegyhelyre.
2015. szeptember 5-én adták át a megújult kegyhelyet: a felújítás során törekedtek az egységes építészeti arculatra, illetve környezetkímélő üzemeltetési technológiákat építettek ki. Megszépült a kegytemplom, a rendház, a templomkert, a szabadtéri misézőhely, a zarándokház, új zarándokszállásokat és fogadóépületet hoztak létre, rendezték a szent kút környezetét. A megújult szabadtéri oltár mozaikkompozícióját a szlovén Marko Ivan Rupnik, jezsuita teológus, mozaikművész készítette. Az ünnepélyes átadáson Erdő Péter felszentelte a kültéri oltárt, s megáldotta az új létesítményeket.
Legendák és csodák
A főünnep augusztus 15-én a Nagyboldogasszony, amely Szűz Mária mennybemenetelének ünnepe
A legenda szerint, Szent László a kunok ellen harcolt (1091), azonban az ellenség bekerítette és egy völgybe szorult. A király egy szakadékot átugratván az első lópata földre érkezése alkalmával víz szivárgott ki a földből. A király bárdjával kiszélesítette, és forrás tört elő. Egy 1714-es irat szerint egy néma kisfiú vizet keresvén lemaradt apjától, amikor megjelent a Szűzanya neki és egy lópatkójú mélyedésre mutatott, ahol víz csillant fel. Szomját oltotta és apja után kiáltott – meggyógyult némaságából. Ennek okán 1195-ben Szentkút lett a neve, a helyet szentnek nyilvánítják. 1700-ban aranykereszt ragyogott fel a vízben. XI. Kelemen pápa kivizsgáltatta az eseteket, az azóta megtörtént gyógyulásokat, melyek valódiságát elfogadta. 1701-ben a hívők ezrei előtt jelent meg a Boldogságos Szűz, a trónján ülve és a kis Jézust tartva a karjaiban. 1714-től Lukovics Márton kisterenyei plébános feljegyzi a csodás eseteket.
Ereklyék
2011-ben Szent II. János Pál pápa vérével átitatott textília ereklyével gazdagodott a kegyhely. Az ereklye emlékeztet a pápa merénylet kísérletre, amely fátimai Szűzanya ünnepén történt, és Vatikán összefüggésbe hozza a fátimai titkokkal. Az ereklye látható minden év február 2-án, július 1-jén és a Fátimában először megjelenő Szűzanya ünnepnapján május 13-án.
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága magazin ajánló
A csillagképek története
Nagyvilág, Érdekességek
Az éjszakai égbolt csillagai közti könnyebb eligazodás érdekében, az emberek már évezredekkel ezelőtt az egymà ...
A Kiskunmajsai KC nyerte a XXII. Borváros Kupát Kiskőrösön!
Életmód, Sport, fittness
A majsai férfi kézilabdázók nyerték a XXII. Borváros Kupa felkészülési tornát Kiskőrösön.
Tudd ,hogy értékes vagy!
Életmód, Élet
Egy apa, mielőtt meghalt, ezt mondta a fiának:
"Ez az óra több mint 200 éves, és még a nagyapád adta nekem. De ...
A Szigligeti vár lábánál elterülő Ófaluban
Nagyvilág, Érdekességek
A Szigligeti vár lábánál elterülő Ófaluban sétálva időutazás részesei lehetünk, hiszen a nádfedeles házak ...
Csináld magad
Nagyvilág, Érdekességek
Alkot-6-sz
Csokoládé Múzeum és a csokoládé története
Helyi történetek, Helyi történetek
Tejcsokoládé, étcsokoládé, fehér csoki vagy bevonó massza, mandulás, mogyorós, marcipános, töltött vagy töl ...
EZEKRE FIGYELJENEK A CUKORBETEGEK KARÁCSONYKOR
Életmód, Élet
Karácsonykor egymást érik a rokonlátogatások, ahol általában ínycsiklandó ételektől roskadozó asztalokkal ta ...
Tiétek a terep! - Pályázat foglalkozások és események tartására a Lehetőségek terében
Életmód, Élet
Tiétek a terep! - Pályázat foglalkozások és események tartására a Lehetőségek terében
Jelentkezz saját, egy ...
Helyes táplálkozás
Életmód, Élet
Helyes táplálkozási piramis
Helyi látnivalók
Borkút Szekszárd
Tolna megye, Szekszárd
Szekszárd egyik nevezetessége a Borkút, amely a Régi Vármegyeháza udvarán található.
1848/49 szabadságharc emlékmű
Bács-Kiskun megye, Izsák
Cím: 6070 Izsák, Kossuth Lajos tér
Aqua-Palace Élményfürdő
Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló
Cím: Hajdúszoboszló, Gábor Áron u. 21, 4200
Telefonszám: (06 52) 558 558
FORRÁS: google.com
Deszkatemplom Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc
A mai templom helyén már három fatemplom állt ezelőtt, az első 1637-ben épült.
Tompa: Gyűjtemények háza
Bács-Kiskun megye, Tompa
Kérjük, a Művelődési Házban, 8 és 16 óra között jelezzék előre,
ha meg kívánják tekinteni a múzeumot
Sztárai Mihály Gimnázium
Tolna megye, Tolna
A Sztárai Mihály Gimnázium épülete
Honlap: http://tolnaigimi.hu/
Forrás: http://mozs.blogspo ...
Szent László szobra Szekszárdon
Tolna megye, Szekszárd
Szekszárd védőszentjének szobrát 2001-ben avatták fel a Béla téren. A szobor a Bécsi Képes Krónika egyik inic ...
Szabadvízű strand, kemping
Heves megye, Kisköre
Szabadvízű strand, kemping
Szabadvízű strand, kemping, camping, horgászat, öko túra, turizmus, szállás, ki ...
I. világháború hősi halottainak emlékműve
Tolna megye, Tamási
I. világháború hősi halottainak emlékműve
A Kossuth tér iskola előtti részén állították fel 1925. au ...
Helyi Programok / események
Farsangi játszóház
Programok
Farsangi játszóház
Forrás: https://www.facebook.com/celldomolk.kmkk/
Fotók, Ilyen volt az idei Lurkó gála
Programok
Fotók, Ilyen volt az idei Lurkó gála
Festmény-kiállítás
Programok
Pátzay Mária festménykiállítása.
Musical Show
Programok
Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ, 2020.02.21. 19:00 - 2020.02.21. 22:00
7. Kertváros Nap // Pécs
Programok
2019. október 5., szombat, 10:00–22:00
Maléter Pál út melletti füves területen.
Rejtvény
Programok
Munkácsy Mihály a magyar festészet egyik kiemelkedő alakja volt.
Fényes strand
Programok
Tata központjától kb. 3.km-re található
29. Budapest Borfesztivál
Programok
Európa legszebb borfesztiválja - 2020. szeptember 10-13. Budavári Palota
I. Esküvőkiállítás Mezőtúron
Programok
I. Esküvőkiállítás Mezőtúron
Forrás: https://mezoturistak.hu
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Vöröskereszt
Komárom-Esztergom megye, Tata
Tata Almási u.43
Nagy Gáspár Művelődési Központ
Vas megye, Vasvár
Névadónk a Vasvár melletti Bérbaltaváron született.
Országos Mentő Szolgálat
Budapest, 3. kerület
Mentés szükségessége esetén bárki – állampolgárságtól és egészségbiztosítási jogviszonytól függetlenà ...
Nemzeti Adó és Vámhivatal Debreceni központi ügyfélszolgálat
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Cím: 4029 Debrecen, Faraktár u. 29/C
+36 (52) 517-200
Háztartási Szervíz!
Pest megye, Maglód
Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász
Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ
http://www.nagyhalasz-halo.hu/oldalak/szolgaltatsaink.html
Alapszolgál ...
Gyermekorvosi rendelők listája
Pest megye, Dunakeszi
I. sz. Gyermekorvosi körzet
Dr. Mikó Rita
Cim: 2120 Dunakeszi, Barátság u. 29.Telefon: 06 27 393 ...
Háziorvosok Mátészalka
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Mátészalka
Címek és telefonszámok.
A Zichy-kastély
Komárom-Esztergom megye, Ács
Zichy-kastély vagy más néven Esterházy-Liechtenstein-Zichy-kastély a város egyik legismertebb épülete.