Háziorvosok, védőnők

Település:
Baranya megye, Harkány


Állatgyógyászat Vet-Man Állatorvosi Rendelő Dr. Damacz Kornél


Telefon: +36-30-256-17-07 Cím: Harkány, Táncsics Mihály u. 2, 7815

BEMUTATKOZÁS

Gyermekeim
Gyermekeim
Dr. Damacz Kornél állatorvos
Dr. Damacz Kornél állatorvos
 

Dr. Damacz Kornél vagyok, állatorvos.

Körülbelül hat éves lehettem, amikor meglátogatott bennünket egy magas, fehér köpenyes bácsi, nagy, barna táskával. A nagymamám azt mondta, hogy ne féljek, mert a doktor bácsi a kutyust jött meggyógyítani, s engem nem bánt. Valóban, amikor néhány nap múlva visszajött a bácsi, a kutyának kutya baja sem volt. Akkor elhatároztam, hogy állatorvos leszek.

Az elhatározásnak megfelelően választottam középiskolát is (Leöwey Klára Gimnázium, biológia tagozat), majd 1994-ben felvettek az Állatorvos-tudományi Egyetemre. A diplomámat 1999-ben vehettem át „Summa cum laude” minősítéssel.

2000-től a sellyei állategészségügyi körzetben dolgozom. Kezdetben főleg haszonállatokkal foglalkoztam, de aztán a figyelmem egyre inkább a kedvtelésből tartott állatok felé fordult. 2006-ban vehettem át szakállatorvosi diplomámat. 2008-ban nyílt meg a sellyei kisállat-rendelőm, 2011. február 1-óta pedig a harkányi rendelőmben is várom a gyógyulni vágyó kedvenceket

RENDELŐINKBEN ELÉRHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK

Labor vizsgálat
Labor vizsgálat közben 

Ambuláns betegellátás

A járóbeteg ellátás képezi rendelőnk legfőbb tevékenységét. A részletes betegvizsgálat és a diagnózis felállítása után igyekszünk olyan terápiát alkalmazni, melyet aztán a tulajdonos otthon is tud folytatni (pl. tabletta beadás, gyógytápok etetése), s így nem szükséges naponta állatorvoshoz járni.

Belgyógyászat

A belgyógyászati betegvizsgálat során kihasználjuk a modern műszerek adta lehetőségeket (Ultrahang, EKG, stb.), szükség esetén laboratóriumi vérvizsgálat illetve citológiai vizsgálatok elvégzésére is van lehetőség.

Sebészet

Hím és nőnemű állatok ivartalanítása, sérvműtétek (köldök-, lágyék-, hasfalsérv), szemműtétek (entropium, ectropium, Harder-mirigy előesés), hasűri műtétek (gennyes méhgyulladás, húgyhólyagkő eltávolítás, rejtett here eltávolítás), emlődaganat eltávolítás, sérülések ellátása (vágott, harapott, szakított sebek). Tályogok, sipolyok feltárása, kezelése.

Szülészet és szaporodásbiológia

A teljes ciklusdiagnosztika lehetőséget ad az ivarzás stádiumának pontos meghatározására. Hüvelykenet vizsgálattal és progeszteron teszttel megállapítható az ovuláció időpontja s így a fedeztetés optimális ideje. Lehetőség van ultrahangos vemhesség vizsgálatra, de a nem kívánt vemhesség megelőzésére vagy megszakítására is.

Fogászat

Fogkő eltávolítás ultrahangos depurátorral, foghúzás, ínysérülések és ínygyulladások kezelése.

EKG

Modern EKG készülék segítségével kiszűrhető a szívbetegségek jelentős része. Idős, beteg állatok altatása előtt szintén segítséget nyújt a műtéti kockázat megállapításához.

Ultrahang diagnosztika

Mindray M5 Vet ultrahang készülék segítségével hasi- és kismedencei vizsgálatokat, erek doppleres vizsgálatát és szívultrahang vizsgálatokat is el lehet végezni.

Laborvizsgálatok

A rendelőben működő mini laboratóriumban a létfontosságú vizsgálatok azonnal elvégezhetők (biokémia, vérkenet, progeszteron teszt, vizelet-üledék, stb.), a bonyolultabb, időigényes vizsgálatokhoz budapesti laboratóriumok segítségét vesszük igénybe.

Veszettség elleni védőoltás

164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet szerint:
4. § (1) Az állattartó köteles:
a) minden három hónaposnál idősebb ebet - a tudományos-kutatási és laboratóriumi vizsgálati célból zártan tartott állatok kivételével - veszettség ellen saját költségén az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó magánállatorvossal beoltatni az alábbiak szerint:
aa) a három hónapos kort elérteket 30 napon belül,
ab) az első oltást követően 6 hónapon belül,
ac) ezt követően évenként;
b) az oltási könyvet megőrizni, azt az immunizálás megtörténtét ellenőrző állat-egészségügyi hatóság felszólítására bemutatni, illetve tulajdon-átruházás esetén az új tulajdonosnak átadni, továbbá biztosítani, hogy az oltási könyvet a közterületen az ebre felügyelő személy magánál tartsa az oltás érvényességének bizonyítása céljából;
c) az oltási könyv megrongálódása, elvesztése esetén az oltást végző állatorvostól nyolc napon belül az oltási könyv pótlását kérni;
d) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 18. § (1) bekezdés g) pontjában leírtak szerint az oltás során közreműködni.

Egyéb védőoltások

Kutyáknak: Parvo, Szopornyica, Fertőző májgyulladás (Rubarth-kór), Kennel köhögés, Leptospirosis, Lyme-kór.
Macskáknak: Panleukopenia, Calici-vírus, Rhinotracheitis, Veszettség
Vadászgörényeknek: Veszettség, Szopornyica
Nyusziknak: Myxomatosis, RHD (vérzéses betegség)

Állatútlevél, Microchip beültetés

Az Európai Unión belül csak microchippel megjelölt, állatútlevéllel és érvényes vesztettség elleni oltással rendelkező kutya szállítható (bizonyos kivételektől eltekintve). Az egyedi megjelölés kedvencünk elvesztése esetén is nagy segítséget jelenthet, hiszen a nálunk megjelölt állatok adatai bekerülnek egy országos adatbázisba (Petvetdata.hu), s így akárhova kóborol is el az állat, a microchip leolvasása után azonnal kiderül, ki is az állat gazdája.

 

 forrás : http://www.allatorvosharkany.hu/kerdesek-valaszok-gyakran-ismetelt-kerdesek#horgony

 

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »