A múzeum építésének kezdetéig (1837) eltelt 20 év alatt főleg a lovasélet fejlődése játszott szerepet a terület életében.

A Múzeumkert a Budapest VIII. kerületében található Magyar Nemzeti Múzeumot övező park, nemzeti emlékhely. A dualizmus korában, egészen a Parlament felépültéig a Múzeumkert számított az ország központi terének, mivel a felsőház a múzeum épületében, a képviselőház pedig a kert melletti egyik palotában ülésezett. A 19–20. század fordulóján közismert elnevezése volt a „Muzi”.

A park története

18. század

Batthyány József, kertbarát hercegprímás alakíttatta ki a múzeum helyén álló franciakertet

A múzeum és a park területe a 18. század közepén Klobusiczky Ferenc kalocsai érseké volt. Az érsek, miután megválasztották a Hétszemélyes Tábla ülnökévé, franciakertet alakíttatott ki az akkor ötholdas (4784 négyszögöles) területen. A palota egészen az Országút szélén állt, szabálytalan négyszög alakú, aszimmetrikus alaprajzú épület volt. Klobusiczky 1760-as halála után, az 1700-as évek utolsó harmadában Batthyány József hercegprímás kibővítette ezt a házat, körülötte a Batthyány-kerttel. Ebből a korból származnak az első olyan várostérképek, ahol már látszik a későbbi múzeumtelek. Ezeken a térképeken a villaépület mellett jól látszik a barokk kert is, amit valószínűleg már Klobusiczky elkezdett kialakítani.A kertet Alföldy Gábor kerttörténész leírása szerint,[21] széles, íves vonalban megtört rézsű választotta el a palota keleti frontjától. Ez után az épület középtengelyében széles, fasorral díszített központi út helyezkedett el, mely a villa mögötti ovális térről indult hátrafelé, a mai Pollack Mihály tér felé, és amely mellett balról is jobbról is 1-1 melléksétány vezetett a villától, és mindhárom utat keresztben metszett egy negyedik sétány, melynek déli végén egy mulatóház állt. A két szélső úton szökő- vagy díszkutak állhattak. A mulatóházzal átellenben, a keresztsétány túlsó végén a franciakertekben szokásos narancsház állt.

A villa és a kert nem foglalta el a mai Múzeumkert teljes területét, az északi oldalon lovaglótér volt istállókkal és szolgálati lakásokkal, ahol főnemesi lovasbemutatókat, karusszeleket tartottak. Később ez a hagyomány élt tovább a múzeum helye mögött létesített lovardával, amely az építés megkezdéséig működött.Hogy milyen növények lehetettek ebben a kertben, arról nincs híradás, leszámítva Karacs Teréznek, későbbi neves nőnevelőnek gyerekkori visszaemlékezéseit, melyekben arról beszél, hogy ezen a kerten át járt rendszeresen iskolába, ahol „a múzeumi épület körüli nagy tér gyepes s óriás cserfákkal árnyékolt vala”. Ebből kikövetkeztethető, hogy a 18. századi térképeken ábrázolt fasorról lehetett szó, mely Karacs gyerekkorában, az 1810-es években már valóban óriásinak hathattak.

Az érsek halála után a villa és a kert az öccsére, Batthyány Tódorra szállt, aki szinte minden idejét vidéken töltötte, ezért a kert pusztulásnak indult, így egyszerűbbé alakították: a barokk kert egy részében veteményest alakítottak ki, a többi részt pedig gyepesítették.Végül Tódor halála után fia eladta az egész birtokot az építendő Nemzeti Múzeum számára.

19. század

A telek megvásárlásától a múzeumépület megépítéséig

Pollack Mihály, a múzeum tervezője

Batthyány Antal József gróffal 1813. október 28-án írták alá az adásvételi szerződést, melyben társas adakozásból származó 125 000, valamint eladásból származó összesen 200 000 forintért vásárolták meg a telket, az 1808. évi VII. törvénycikk alapján létrehozandó Magyar Nemzeti Múzeum számára. A múzeum alapítói törvényi (tűzoltói) előírások miatt voltak kénytelenek megvásárolni ezt a területet, mivel az előírások csak térre engedélyeztek közgyűjteményi épületet. Emiatt a korábban a múzeumnak adományozott, a pesti ferences templom mögötti telket el kellett adni. November 17-én vette át hivatalosan az ingatlant az akkori igazgató, Miller Jakab Ferdinánd, József nádor pedig elrendelte a gyűjtemények fokozatos átszállítását, de ez a folyamat csak 1817-ben fejeződött be. Ettől fogva a múzeum munkatársai és kertészei is az épületekben laktak. Az Országos Építési Hatóság által 1819-ben készített felmérésen ezek a lakások már igen rossz állapotban voltak.

A múzeum építésének kezdetéig (1837) eltelt 20 év alatt főleg a lovasélet fejlődése játszott szerepet a terület életében. 1814-ben bérbe adták az istállókat Gyulay Albert grófnak, 1817-ben pedig a Nemzeti Lovagló Iskola költözött be, amit nádori jóváhagyással, Wenckheim József báró elnökségével alapított egy főúri társaság. Az eredeti nagy istállóépület a Pollack Mihály tér és a Bródy Sándor utca sarkán állt, de már erősen omladozott, így a helyén 1827-ben közadakozásból emeletes, L alakú épület épült. Ez a lovaglóiskola egészen a múzeum építésének megkezdéséig működött itt, akkor lebontásra ítélték, bár az 1838-as pesti árvíz idején még állt, sőt, árvízi menekülteknek is otthont adott. Horvát István, a múzeum akkori igazgatója szerint több ezren laktak benne hosszabb ideig, de a valósághoz valószínűleg közelebb áll a Jelenkorban 1839-ben megjelent tudósításban szereplő 500 fő körüli szám.Gyakorlatilag csak a telek déli része állt a Nemzeti Múzeum kezelésében, ami ráadásul két részre oszlott: a veteményeskerti részt parcellákra osztották és azokat a természettár őrei használták, akik között volt, aki egzotikus növényeket termesztett itt. A telek másik felén fasorok húzódtak, köztük padokkal, ahol az egyetemi ifjúság pihent és tanult, ám nem mindig olyan illedelmesen, ahogy a múzeum vezetősége azt elvárta, így 1829-ben a múzeum kéréssel fordult a nádorhoz, hogy tiltsák ki a kertből és a múzeumból az egyetemistákat, de teljes tiltásra nem került sor. 

Mivel az egyre rosszabb állapotba került villa állagmegóvása sok pénzt emésztett fel, így a parkra már nem jutott elegendő erőforrás. A palota ráadásul kicsinek is bizonyult, így a kőtár emlékeinek egy részét már ekkor is a kertben helyezték el. A növényzet sorsát nem csak az elhanyagoltság, vagy az 1838-as árvíz pusztításai pecsételték meg, hanem az is, hogy a múzeum épületét a még álló villa mögé, az eredeti érseki kert helyére tervezték megépíteni, így jó részüket ki kellett vágni az 1837-ben megkezdődött építkezés miatt. A kivágott fákat a múzeum szolgaszemélyzete közt osztották szét tüzelőnek.

1847–1852 között

A Nemzeti Múzeum megépültekor, körülötte a „múzeumpuszta”. Még nem állnak a múzeumot ma körülvevő paloták, így az épület nagy tömegével uralja a környéke

t

Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeum előtt 1848. március 15-én. Ismeretlen művész akvarellje

A múzeum építése alatt szinte a teljes telek felvonulási területté vált. A nagy árvíz után bontották le a Batthyány-villát és valószínűleg legkésőbb 1840-ben a Nemzeti Lovagló Iskolát.A Pollack Mihály által tervezett új múzeumépületről hivatalosan 1847-ben bontották le az állványokat, de az épület valójában már 1845-ben készen állt. 1844-re végeztek a külső nagy múzeumlépcsővel és Pollack javaslatot tett a telek kerítésére is. A kerítésről és a múzeumhoz vezető járdáról 1845-ben viták születtek, mivel a közvélemény, köztük Kossuth Lajos kérte, hogy a múzeum bejáratáig létesüljön egy gránitjárda. A kerítést és a járdát végül 1847-ben készítették el, de csak a főhomlokzat előtti részen, a többi oldal kerítése csak jó másfél évtizeddel később készült csak el. 1848-ban hat lámpa is került a kerítésre, az épület négy sarkára pedig még előző évben megrendeltek négy kandelábert Schönhoffer Ignác pesti bádogosmestertől, amik szintén 1848-ra készültek el. Ezek a lámpák a második világháborúban elpusztultak, és csak a 2018-as felújítás során rekonstruálták őket.

Mivel a telek a Pollack Mihály tér felé lejtett, a a múzeum pincéjének kiásásából származó földdel tették vízszintessé, egyben eltakarták az ott korábban állt épületek maradványait. A múzeum felavatásakor abban reménykedtek, hogy még abban az évben sor kerül a parkosításra is, és így „a hatalmas kőtömeg egész dicsőségében uralkodandik a körötte görnyedező vityillók fölött.” Ez nem valósult meg, bár egy német lap arról számolt be, hogy a az udvaron már 250 lépés hosszan mandulafenyők vannak.

A múzeum építésére eredetileg megszavazott 500 000 forint végül tehát nem lett elég sem a belső díszítésre, sem a kert kialakítására, de még ennek a költségvetésnek a terhére alakítottak ki a kerti főkaputól az északi épületkapuig vezető gyalog- és kocsiutat, valamint a Bródy Sándor utcai bejárótól az épületig tartó járdát is. Ez utóbbiak gránitkockáiból még 2018-ban is a Múzeum körúti északi kaputól a Bródy Sándor utcai bejáratig futott egy járda, majd a 2018-as felújítás során ezek nagy részét beépítették az épület mentén futó járdákba. Pollack már a múzeum épületének megépítése közben elkészítette terveit a kert parkosítására, amiket 1848 decemberében be is nyújtott engedélyezésre. Elképzelése az volt, hogy a múzeumot 3 oldalról vaskerítés venné körül, a negyedik, Pollack Mihály tér felőli oldalon pedig árkádos lapidárium került volna a kőemlékeknek; a múzeum két oldalánál, a Bródy Sándor utcai és a Múzeum utcai bejáratoknál kisebb épületekben laktak volna a múzeum udvarosai, a kertet az angolkertek mintájára fákkal és cserjékkel telepítették volna be. A múzeumigazgató azonban úgy gondolta, inkább szakavatott kertészre bízza ezt a feladatot, így 1848 elején Muszely Károly, Pest legrangosabb kertésze nyújtott be terveket a park kialakítására, de a pár hétre rá kitört forradalom miatt a tervek – amik nem is maradtak fenn – nem valósulhattak meg.

A múzeum lépcsőfeljáróját két oldalról övező oldalfalak közül a bal oldalin állva szóltak az ifjúság vezetői az összegyűlt tömeghez 1848. március 15-én. Ismertették és felolvasták a kiáltványukat és a  pontos követelésüket. Történészek kutatásai szerint azonban – a közhiedelemmel ellentétben – Petőfi Sándor itt már nem szavalta el versét, a Nemzeti dalt, hanem csak a nyomtatott szöveget terjesztették, illetve Petőfi átadott egy példányt Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak.A kertet a forradalom alatt nemzetőrök őrizték, de a korábbi katonai őrszolgálat is megmaradt. A főhomlokzat két sarkára egy-egy őrbódét állítottak, amiket hol piros-fehér-zölre, hol fekete-sárgára festettek, a bódék még Kossuth temetésekor is a helyükön álltak. 1849. július 11-én az utolsó csapatok a parkból indultak Arad felé.Habár a körülmények nem voltak ideálisak, Kubinyi igazgató megpróbálta életben tartani a múzeum ügyét, ezért 1848 nyarán kiadott egy kis füzetet, amit az országgyűlés minden képviselőjének eljuttatott és amelyben leírta a múzeum helyzetét és szükségleteit, beleértve a múzeum környezetének rendezését is.

A park kialakítása

A szabadságharc után Kubinyi hiába kért segítséget az államtól a park kialakítására, az segítség helyett lakbéradót vetett ki a múzeumra. Marschan József vállalkozó 1850-ben felajánlotta, hogy 300 000 forint tőkével megépít egy, a múzeum három oldalát körülölelő kétemeletes üzletházat, ahol iparcikkeket és élelmiszert egyaránt lehetett volna kapni. Marschan az épületet a múzeumétól 19 méterre építette volna fel, és a bevételből 8000 forintot ajánlott volna fel a múzeum számára, de Kubinyi nem fogadta el az ajánlatot.

Hangversenyek a kertért

Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum 4. igazgatója, aki a Múzeumkertet kialakította

1851-ben engedélyt kértek arra, hogy a múzeum dísztermében hangversenyeket rendezhessenek a kert javára. Az első hangversenyre 1852. március 24-én került sor a díszteremben, ahol négy évvel korábban az 1848-as országgyűléseket tartották. A fellépést lemondták a hivatásos művészek, ezért műkedvelők szerepeltek: előbb a „Kidőlt a fa mandulástól” kezdetű műdalt adták elő, majd Festetics Leó gróf, aki Liszt Ferenc barátja is volt, több darabot adott elő „physharmonikán, s ezen a közönség előtt kevéssé ismert hangszert a legmeghatóbb játékkal mutatta be.” Ezután szavaltak majd operaáriákat énekeltek, végül két fuvolán magyar dalokat adott elő a Doppler testvérpár. A nagy sikerre való tekintettel a következő, ugyanazon évi április 12-i hangversenyen már Ludwig van Beethoven Leonóra-nyitányát adták elő nyolckezes átiratban, november 27-én pedig már az szerepelt a plakátokon, hogy „1. Nyitány „Teli" operából Rossinitól, Szabó József tanár úr által 16 kézre téve, Brauer úr vezérlete alatt előadják 4 zongorán Fáncsi, Latinovics, Péter, Sabdenau kisasszonyok és Fetter, Huber, Mildner, Them urak.” Az előadók mind neves pesti zenészcsaládok tagjai voltak.[32] Egy évvel később, 1853-ban peig arról értesült a közönség, hogy „Felsőbb engedelemmel a magyar nemzeti színház zenekar tagjai első karmesterük Erkel Ferencz úr vezérlete alatt folyó nov. 20-kán és dec. 8-kán, továbbá 1854-ki mart. 12-kén és ápril 9-én a nemz. múzeum teremében a mivelt világ nagyobb és középszerű városainak példájára négy philharmóniai hangversenyt szándékoznak tartani. Ezen hangversenyekhez, mellyeken csak classical zene a lehető tökélylyel adatik elő, az itteni jelesebb művészek közreműködése is igénybe fog vetetni.” A hangversenyeken fellépett a Pesti Hangászegylet, a Filharmóniai Társaság, a Dalfüzér, Hollósy Kornélia és Markovits Ilka énekesnők, és itt tárogatózott Suk. Erkel mellett Liszt is itt vezényelte 1858-ban az Esztergomi misét.Az előadássorozatokra már bérletet is lehetett váltani, de a kert kialakítása után a rendszeres hangversenyek megszűntek annak ellenére, hogy közel másfél évtizedig a Nemzeti Múzeum díszterme számított a legrangosabb koncerthelyszínnek Pesten.

Adománygyűjtés

Minden erőfeszítés ellenére azonban a pénz csak lassan gyűlt, ezért Kubinyi 1852 júliusában egy „lotteriatervet” nyújtott be, hogy egy kifejezetten erre a célra indított lottójátékkal szerezzen pénzt a parkosításra. A tervet a Helytartóság támogatta, de magasabb fórumokon megbukott. Kubinyi nem adta fel, 1853 májusában újabb beadványt nyújtott be: „...a költségek fedezésére az e czélra adott hangversenyekből volna ugyan egy pár száz forint, s van reményünk számos facsemetéket is ingyen kapni, mégis az egész térségnek ujraalakitására szükséges iszap és gyepföld, az utakra kivántatott kavics, ezeknek fuvarozása és a sok munkabér több ezer forintot igényelvén, van szerencsém Méltóságodat alázatosan kérni, méltoztatnék megengedni, hogy több oldalról nyilvánitott kívánság, és a museumnak minden eddigi vállalataiban sikerült mód szerint aláirási iveket bocsáthassak szét. A mi maga a kert létesítését illeti, ezt ugyan csak néhány személy fogja vihetni, mindazáltal szükséges egyrészt tanácsadókra, másrészt olly különböző állásu egyénekre, kik az ügyet hőn felkarolva körükben a szükséges anyagi eszközök megszerzésére segédkezet nyujtsanak; minél fogva bátor vagyok Méltóságodat alázatosan kérni, méltóztatnék egyszersmind azt is kegyesen megengedni, hogy [csatolt] jegyzékben foglalt urakat tanácskozásra összehívhassam.” A csatolt jegyzékben szereplő választmány 29 nevet tartalmazott, köztük Czanyuga József múzeumi irattárnok (a kerti bizottság titkára), dr. Gerenday József, a Füvészkert igazgatója, Karátsonyi Guido, Károlyi György gróf, Károlyi István gróf, Kováts Gyula múzeumi őr, Mátray Gábor múzeumi őr, Muszely Károly Ede műkertész, Pecz Ármin ludoviceumi főkertész, Posch János községtanácsos és városligeti gondnok, Prónay Gábor báró, Taschner Antal a Széchenyi-liget vállalat titkára, Tost Károly, a Margit-sziget volt főkertésze, és Tost Vencel, Albert főherceg főkertésze, valamint a bizottság elnökeként Kubinyi igazgató.

Az engedélyt megkapva, Ipolyi Arnold felhívást intézett a vidékhez, melyben adományok megtételére szólított fel.[15] Az adományozók között volt Egressy Sámuel nótaköltő és kiskunsági földbirtokos, aki 200 forint mellett 200 facsemetét is felajánlott. Sina Simon bankár igen szép hársfákat küldött gödöllői birtokáról, és az akkor még József főherceg birtokában lévő Margit-szigetről is érkeztek fák.

Elkészül a park

Az 1852-ben, Wagner János tervei alapján épült kertészház a múzeum háta mögött, a 2018-as felújítása után, 2019 karácsonyán. Jobbra a Wisowsky-szobor

A kertet ma övező paloták és bérházak akkor még nem léteztek, az építési területet palánkkal védték. A múzeum udvara kopár volt (a korabeli sajtó „múzeumpuszta” néven említi), ahova a közeli Kálvin téren tartott piacról is gyakran beszöktek az elszabadult marhák és baromfik. A hangversenyek és a gyűjtés mellett terménykiállítást is rendeztek, először 1851-ben. Alexander Bach titkosszolgálata nem vette jó néven a kiállítást, ezért a Hölgybizottság helyette növény- és gyümölcsbemutatókat tartott.Ennek emlékére épült fel a kertészház a mai Pollack Mihály téri oldalon, vagyis a múzeum háta mögött 1852-ben, Wagner János tervei alapján.Ez a frissen felhúzott épület valószínűleg már ekkor kötődött a park kertészetéhez, de csak később vált a mindenkori kertész lakhelyévé.

A gyűjtőívek, hangversenyek és a kiállítás bevételéből származó 400 forinton az Orczy-park főkertésze, Petz Ármin készítette el az újabb terveket, amiket Kubinyi már 1853. május 30-án felterjesztett jóváhagyásra.„A Múzeum-kertet az 50-es években telepítették az én tervem alapján Gerenday egyetemi botanikustanár felügyelete alatt, azelőtt nem volt ott egyéb, csak néhány fa és szabad mező, általában azon a környéken azelőtt csak házikertek voltak néhány gyümölcsfával.”, írta Petz a Budapest parkjairól szóló kiadatlan művében. Az engedélyt hamar megkapták, de a kivitelezés egyre csúszott, amit a korabeli sajtó egyre élesebben kritizált, így a Hölgyfutár 1854-ben, két számában is:[29] „Bizon rég várunk már azután a muzeumi sétány után; de hiába! a türelem – sétányt bizon még sem terem.”, illetve „A muzeum terén már erősen – labdáznak a gyerekek; olvasóink bizonyára azt várták, hogy a «már erősen» után: «készül a sétány» következik, ebből azonban semmi sincs…” A késedelem oka talán az lehetett, hogy 1854-ben változtatásokat kellett eszközölni a terveken, hogy elkerüljék az épület vizesedését. Emiatt Petz terveihez képest a növényzet csaknem két méterrel távolabb került a falaktól. Ebben a megváltoztatott tervben már a parkosítás összköltsége is szerepel: 13 805 forint. Az egyre csúszó kivitelezést a sajtó egyre dühösebben reagálta le: „A nemz. muzeum udvarában tervezett sétány alaptőkéje már 3000 forintra megy. Hát ezzel még nem lehet megkezdeni a fák ültetését?” – írta a Divatcsarnok 1854 tavaszán.

1855 szeptemberében újra elterjedt a hír, hogy a múzeum körüli udvart végre beültetik, mire a Budapesti Visszhang ironikusan csak annyit írt: „Tamás nagy hirre kapott, hogy egyszer nem hitt; de még nagyobbra tehetne szert, ha ezt meg elhinné.” Meglepetésre szeptember végén elindultak a munkálatok, előbb csak újrafestették a kerítést és kiástak néhány gödröt,[34] novemberben megérkeztek az adományokból származó facsemeték és november 24-én valóban elültették az első fákat, de a múzeum első kertésze, Kallina Henrik vezetésével folyó fatelepítés valójában csak 2 év múlva fejeződött be.

Az ültetésről a Budapesti Hírlap azévi november 26-i száma is cikket írt: „Tegnapelőtt u. m. szombaton ment véghez a nemzeti múzeum udvarán állítandó kert vagy sétatér ugy mondható felavatása. Miután a szükséges földmunkálatok és földtöltések befejeztettek, az írt napon dél tájban történt több előkelő hivatalnokok (közöttük pestmegyei főnök Kapy Ede és pesti polgármester Krászonyi József urak,) tudósok és vendégek jelenlétében a város e részének diszére leendő sétatér első élőfáinak ültetése, mely alkalommal muzeumi igazgató cs. k. tanácsos Kubinyi Ágoston úr e kis ünnepély czéljának megfelelő beszédet mondott, minek végével a jelenlévők az elültetett fákat megöntözték. Ezt követte egy vídám s magyar vendégszeretettel fűszeres ebéd a nemzeti múzeumigazgató urnál, mire az említett társaság meghíva volt.

A fákat a Bródy Sándor utca–Múzeum körút sarkánál ültették el, és a feldíszített csemetéket a Kortsák József bádogosmester által külön erre az alkalomra készített díszes öntözőkannával locsolták meg. A meghívott vendégek között ott volt Eötvös József és Podmaniczky Frigyes és báró Prónay Gábor is, Kubinyi pedig beszédében mindazok nevét felsorolta, akik a kert kialakításához pénzzel vagy facsemetékkel hozzájárultak.A következő év tavaszán került sor a Múzeum körút felé eső rész fásítására, majd 1856–57-ben a hátsó oldalt is beültették.[36] Pollack, a múzeum tervezője a parkosítást már nem érte meg, 1855 januárjában hunyt el, de 1856 januárjában újra felmerült lapidárium-terve, ami alapján 1859-ben Reitter Ferenc mérnök készített új terveket. Ezeken jól látszik a kert ekkor kialakított angolkerti struktúrája, ami azért fontos dokumentum, mert Petz tervei nem maradtak fent. 

A parkosítás befejezése után megmaradt pénzösszeget a továbbiakban az Országos Pénztár kezelte, és ebből fizették a park fenntartásának költségeit, beleértve a kertész bérét is.[36] A szükséges összeg előteremtésére továbbra is vártak adományokat, és a koncertek is még folytak egy ideig.

Forrás:hu.wikipedia.org