Pestújhely 1910-ben szakadt el Rákospalotától és vált önálló nagyközséggé. A település gyökerei 1896-97-re nyúlnak vissza, ekkortól létezett a Széchenyi telepnek nevezett település-kezdemény. A fejlődés a terület parcellázásával kezdődött meg, de az igazi virágzás az önállóvá válással indult meg. Pestújhely virágkora a II. világháború kitöréséig tartott. 1950-ben a diktatúra közigazgatási reformjával Pestújhely elvesztette az önállóságát és Rákospalotával ismételten egyesítve Budapest XV. kerületévé vált.

A Pestújhelyi Emlékfasor 48 fából áll, melyek mindegyike mellett egy-egy korábban itt élt, vagy ide kötődő polgár emlékét megörökítő tábla lett elhelyezve. A táblák olyan személyeknek állítanak emléket, akik az egykori nagyközség, a mai kerületrész szellemi és környezeti fejlődésének meghatározó alakjai voltak.

Az emléktáblák a hajdan önálló Pestújhely legnagyobb közterének, a Pestújhelyi térnek a szegélyén, a fasor fáinak a tövében lettek elhelyezve. A fasor indító, üdvözlő táblája a Bezsilla Nándor utca sarkán található, majd a község elöljáróinak a táblái következnek. Az egyházi személyiségek a katolikus templomhoz vezető gyalogút mentén kaptak helyet. A Pestújhelyi út mentén az iskolák vezetői, jelentős személyiségei, majd művészek következnek.

A tér kiemelt jelentőségű részén, a hajdani Országzászló, később ’48-as emlékmű előtti sarkon kapott helyett a pestújhelyi „alapító atyáknak” nevezett három ember – dr. Bezsilla Nándor, dr. Szücs István és dr. Gerecze Péter -, valamint az 1990-es rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnökének, dr. Antall Józsefnek a táblája.

A Pestújhelyi Emlékfasor a pestújhelyi identitástudat fontos jele és eszköze. 2012-es létrejötte óta érezhetően részévé vált a kerület életének, élni kezdett. Sokan járják körbe, olvasgatják a táblákat, virágot, emlékszalagot helyeznek el. 2013-ban két újabb táblával gazdagodott a fasor: dr. Szentágothai János orvosprofesszor és Márton Mihály plébános táblájával.