POLÉMIA A KÖLTŐRŐL
.
Van, aki azért ír, hogy unalmát elverje,
van, ki azért, hogy benne örömét lelje,
másoknak szavaival örömet okozzon,
mindennapi hangulatán fokozzon.
.
Van, ki azért ír, mert "muszáj" neki,
a tollat kezéből soha le nem teheti,
fogja kezét, parancsol neki az Ég,
számára az írás mindenképp kötelesség.
.
Van, ki "akar" írni szüntelen, ...és ír,
nála pontosan stimmel minden rím,
üres, bár tökéletes többnyire a forma,
saját könyvébe gyűjti szépen sorba.
.
Van, aki kérdésére választ keres,
s, ha kellőn ráhangolódik, az Ég megadja ezt.
Számára az írás olyan, mint egy meditáció,
s a mű, mi így születik, továbbmutató.
.
Van, aki az írással rivaldafényt keres,
megélni a sikert, mit élete nem adott meg.
Óriás az akarása, a megfelelési kényszere,
rímfaragásra serkenti őt józanul, az elme.
.
Ám a motiváció cserélhető,
a magamutogatás kinőhető,
és még megszülethet bennünk
az igazi, halhatatlan költő.
.
Kinek számolatlanul pont annyi a szótag, mint kell,
sorainak minden ríme természetes és egymásra felel,
Szép a forma, gondolatébresztő a tartalom,
erőltetés mentes, már nincs benne az "akarom" .
.
Költő az, ki nem "akar" költő lenni,
költőnek lehet, hogy úgy kell megszületni...
Akinek nem kell egy vershez fúrni, faragni,
csak "Önvalója" belső üzenetét meghallani.
.
...s azt a jelen- és utókornak lejegyezni, híven átadni.
Emberként soha senkinek sem ártani...
Mit adni tud, azért még hírnevet sem várni...
Ha követik, ha nem, tiszta úton járni.
.
Az ilyen KÖLTŐ előtt fejemet meghajtom,
figyelek szavára, szívesen olvasom.
Sorai lelkemben visszacsendülnek,
ha nem értem is, szívemmel együtt rezdülnek.
.
Írta: Szabó Irén
2019. 11. 04.