Település:
Békés megye, Battonya
Battonya látnivalói:
Római katolikus (Szentháromság-) templom
Battonya látnivalói:
- Római katolikus (Szentháromság-) templom: Az 1814-ben eredetileg egytornyúnak épített, klasszicista stílusú templomot 1934 és 1938 között építették át kéttornyúra, neobarokk stílusban, dr. Pozsonyi Zoltán tervei alapján. Oltárképét és freskóit Molnár C. Pál festette.
- Földmunkásmozgalmi emlékmű: Búza Barna készítette 1981-ben, az 1891-es zendülés emlékére.
- Petőfi Sándor mellszobra: Szintén Búza Barna alkotása.
- I. világháborús emlékmű.
- II. világháborús emlékmű: Návay Sándor alkotása.
- Szabadság-emlékmű: 1974-ben készítette Madarassy Walter. Egy rab madár kiszabadulását ábrázolja.
- Szerb ortodox templom: 1778–79-ben épült, késő barokk stílusban. Egyhajós, félköríves záródású szentélyű, homlokzati tornyos épület. Ikonosztázát – amely 1820-ban készült – Bantkó János faragta, képeit Sava Petrovic és Dusan Aleksic festette.
- Kőkereszt: 1827-ben készült, empire stílusban.
- Román ortodox (Szent György-) templom: 1909-ben épült, romantikus stílusban. Főhomlokzatán, a karzat felett emelkedik vörösréz fedésű tornya. Ikonosztázát Ioan Cortîrla és Aurel Cortîrla faragta, ikonjait B. Delliomini készítette.
- Román ortodox parókia: A házban született Magdu Lucián költő, filmrendező.
- Görögkatolikus (Szent Miklós-) templom.
- Városháza: 1890-ben épült. Tornyos, szecessziós épület. Az emelet és a tűztorony 1910-ben épült rá.
- József Attila szobra: Kelemen Kristóf alkotása.
- Mikes Kelemen mellszobra: Búza Barna készítette.
- Kaszinó: 1885 körül épült, neoreneszánsz stílusban. Emeleti középrizalitjában bálterem található, mennyezetén díszítő festéssel.
- Református templom: 1884-ben épült, eklektikus stílusban. Egyhajós, egytornyos épület.
- Evangélikus templom.
- Molnár C. Pál-emlékház: Neoklasszicista stílusban épült. A festőművész szülőfalujának ajándékozott képeit bemutató állandó kiállítás.
- Molnár C. Pál mellszobra: Búza Barna alkotása.
- Templomrom: XI. századi, téglából épült, román stílusú kerektemplom maradványa. Az alapfal szentélyrészét az út árka elroncsolta.
- Zsidó temető: A nagyméretű zsidó temetőben az 1800-as évek elejétől kezdve az 1960-as évekig temettek. A gondozatlan, bekerített sírkertben nyugszik a város egykori jómódú polgárságának legtöbb tagja, az ügyvédek, nagykereskedők, orvosok, iparosok, értelmiségiek, a Kohn, Heim, Grosz, Schwacz, Berg, Klein, Koch családok tagjai. A sírkert szélén romjaiban még áll a millennium idejében épült ravatalozó épülete.
- Római katolikus (Szent Mihály-) temetőkápolna.
- SOS Gyermekfalu: 1986. szeptember 27-én 12 hagyományos stílusú épülettel megnyílt az első magyarországi gyermekfalu, amely családias neveltetést biztosít elhagyott vagy árva gyerekeknek.( hivatalos honlap) Az intézmény létrehozása Puja Frigyes külügyminiszter közbenjárásának is köszönhető. A battonyait később Kecskeméten és Kőszegen épültek követték.
- Hermann Gmeiner mellszobra: A családi rendszerű gyermekmentő mozgalmat elindító professzor mellszobrát Marton László készítette.
- Battonyai Termál Strandfürdő: A városban májustól szeptemberig nyitva tartó termálvizű strand működik. 2 úszó-, 1 tan- és 1 termálmedencével.
Forrás:hu.wikipedia.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Erszényespele
Nagyvilág, Érdekességek
A HIMALÁJA LEGSZEBB TÚRÁJA, AZ EVEREST TREK
Nagyvilág, Érdekességek
Régi könyvek újrafelhasználásával megalkotott mesék
Nagyvilág, Érdekességek
Koronavírus: összefogtak a piacosok Baján
Helyi történetek, Helyi történetek
Szép kertek
Nagyvilág, Érdekességek
Kerti tippek
Nagyvilág, Érdekességek
Koszorúkészítés
Életmód, Élet
Leesett a kaja a földre? Él az 5 másodperces szabály!
Egészség, Tévhitek
Római katolikus templom története 9
Helyi történetek, Helyi történetek
Helyi látnivalók
Háborús emlékmű
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Lupa-tó
Pest megye, Budakalász
Széchenyi tér
Baranya megye, Pécs
Szalay-kúria
Somogy megye, Balatonlelle
Kossuth tér
Somogy megye, Kaposvár
Ibrányi Református Egyházközség
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Ibrány
Gyulai Almásy-Kastély Látogatóközpont
Békés megye, Gyula
Víztorony-látogatás. 2021 Szeged
Csongrád megye, Szeged
Magyar Tudományos Akadémia
Budapest, 5. kerület
Helyi Programok / események
Újraélesztést (is) tanultak a polgárőrök
Programok
Mosonmagyaróvár Flesch Központ
Programok
Svájcból származó házaspárt díjaztak Csólyospáloson
Programok
Évnyitó ökotúra
Programok
Petőfi Mozi
Programok
Honvéd Emléknap és Találkozó
Programok
TANFOLYAM-Karcag: A végtelen vitalitás titka (1. csoport)
Programok
MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA 2019. GYÖNGYÖS MTM MÁTRA MÚZEUMA
Programok
Rácalmási előzetes
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Aegon Ügyfélszolgálat Nagykáta
Pest megye, Nagykáta
Általános iskolák névsora Szeged
Csongrád megye, Szeged
Kiskulacs Vendéglő
Fejér megye, Székesfehérvár
Bálint Borárium és Bormúzeum
Fejér megye, Gárdony
Házi orvosok rendelők Hungária körúti és József körúti rendelők
Budapest, 8. kerület
Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda
Vas megye, Körmend
Korona Panzió
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Mátészalka
Badár Emlékház és Műhely
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Áldott szép Virágvasárnapot
Békés megye, Nagyszénás