Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Harangozó Bettina


Szabó Irén Versei


GONDOLATAIM A HALÁLRÓL
.
A halál egy furcsa szerzet,
benne elhagyja a lélek a testet,
s visszatér az eredethez,
a legmagasabb szintje ez a szeretetnek
.
Az utolsó percekben még betekintést nyerhetünk,
hogy kit, miért és mennyire szerettünk.
Még javíthatunk vagy megbocsáthatunk,
mikor mi éljük meg, amit okoztunk,
aztán véget érnek a lehetőségek,
ha kialszik a mécses,
az öröklétbe távozik a lélek…
.
Magunkkal csak érzéslenyomatokat viszünk,
senkit és semmit „nemlétező” zsebünkbe
el nem tehetünk,
csak a lelkünk tisztasága az,
mit érdemként elkönyvelhetünk…
.
Meghalunk és születünk!
Váltogatjuk testes és testetlen létünk.
Minden küszöbön elengedünk mindent,
mit gyűlöltünk, szerettünk vagy szereztünk.
Mivel továbblépünk, csak az a bizonyítványunk,
mit „ ezéletbeli” szeretésünkről kapunk.
Ez az egyetlen, mi megmérettetik,
minden más elfeledtetik.
.
A lélek megőrzi életünk valamennyi érzéslenyomatát,
és ehhez mérten kapja majd következő tanulnivalóját.
Tapasztalni csak testben tudunk,
amit aztán érzelmi lenyomatokban raktározunk,
s a küszöbökön a nagy egész asztalára rakunk.
rajta minden energiamorzsával mi is egy kicsit alakítunk,
a szeretettel építünk, vagy hiányával rombolunk…
.
Így az örök körforgásban
okunk nem lehet a hárításra,
mert a világ csak olyanná lehet,
amilyenné formáljuk mi,
emberi testet öltött lelkek.
.
Ideje hát felismernünk,
hogy, amit a tükörben látunk, az csak a testünk.
ő csak szolgálja, hordozza a lelkünk,
a tapasztalásban nagy segítségünk,
de mi azok vagyunk, akik a tükörbe nézünk.
.
S mikor elszáll az utolsó LÉLEK-zetünk,
ami a koporsónkba kerül, az csak a testünk,
anyag az anyaghoz, lélek az ősszellemhez
a halálban az eredőhöz mind visszatérnek,
de már egy új, magasabb minőséget képviselnek.
.
2016. április 20.
- Szabó Irén –

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Gyarapodott a haza túzokállomány
Életmód, Élet
Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.
Tévhitek a MEGFÁZÁSRÓL !
Egészség, Tévhitek
Bizonyára mindenki tapasztalta már egy láthatóan megfázással küszködő, náthás emberrel találkozva, hogy az i ...
ÚJPESTI MEGYERI CSÁRDA TÖRTÉNETE
Helyi történetek, Helyi történetek
A Megyeri Csárda története E terület mellett, ahol a csárda áll, már az ókorban is jelentős közlekedési útv ...
Vasárnap jó ebédhez ne szóljon a flex!
Életmód, Élet
A jól megérdemelt vasárnapi pihenés, amit van, hogy váratlanul megszakít egy flex visítása vagy épp egy fűnyí ...
Köles
Receptek, Vegetáriánus receptek
Magas rosttartalma révén könnyen emészthető, szabályozza a vércukor szintet. Glutént nem tartalmaz
Pesterzsébet Duna strand a XX. század elején
Helyi történetek, Helyi történetek
Pesterzsébet Duna strand a XX. század elején - örömteli visszapillantás jó 100 évre
Szokások, amelyek egészséggel áldanak meg
Egészség, Megelőzés
Kinyitott könyvön őszi falevelek. Az ember életében eljön az a pont, amikor változtatni szeretne az életén, de ...
Idén elmarad a karácsony utáni nagy leértékelés?
Életmód, Élet
A karácsonyi szünet után december 27-én, hétfőn ismét kinyitnak a bevásárlóközpontok, ám az elmúlt évekhez ...
Szent Márton nap
Életmód, Élet
Szent Márton napon sok kreatív ötlet megvalósítható.

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »