Település:
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Emlékkert
Az Emlékkert egy tér Debrecenben, a Kálvin téren, a Nagytemplom és a Kollégium között, a Püspöki Hivatal szomszédságában.
Az 1861-ben megalakult Emlékkert Társulat tagjai felvetették, hogy a Kollégium előtti puszta téren „méltósággal állhassanak olyan emlékszobrok, amiket a hálás nemzedék koronként emelend a haza és a tudományok körül érdemeket szerzett és elhunyt nagy fiainak”.
- Az első szobor, ami az Emlékkertbe került, az 1849. augusztus 2-i debreceni csata elesett honvédei emlékére állított „Haldokló Oroszlán” volt. Marschalkó János kőoroszlánját 1899-ben a Hősök temetőjébe vitték ki. A helyére állítandó Szabadság-szobor készítésével Tóth Andrást bízták meg. A szabadságot jelképező, háromméteres talapzaton álló 8 méter magas, telt idomú, páncélba öltöztetett bronzalakot 1902-ben leplezték le. A furcsa szobor nem nyerte el a debreceniek tetszését, „vastyúk”-nak hívták. 1906-ban, a Bocskai-szobor felállításakor a Városháza udvarára száműzték, majd az első világháború idején ágyúcsőnek öntötték be.
- A Bocskai-szobor példátlan gyorsasággal készült el. A városi tanács 1906. május 15-i tanácsülésén elhatározta, hogy a bécsi békekötés 300 éves évfordulójára az Emlékkertben felállítják a budapesti Bocskai-szobor másolatát. Holló Barnabás szobrának kiöntését Hirmann Ferenc ércöntő vállalta. November 26-án már fel is avatták a hajdúvárosok alapítójának, Bocskai István fejedelemnek a szobrát. Talapzatát a félalakos hajdúfigurákkal Tóth András készítette.
- A Gályarabok emlékoszlopa1895 óta áll az Emlékkertben. Özvegy Hegyi Mihályné készíttette Gerenday és fia műhelyében. Latin nyelvű felirata tudtul adja: „azon lelkipásztorok emlékoszlopa, akiket az evangéliumi hitükért és szabadságukért Magyarországról a nápolyi gályákra hurcoltak.” Az 1673-ban törvény elé idézett, majd 1675-ben gályaraboknak eladott 41 protestáns lelkész nevét megörökítő oszlop előlapján bronzgályát látunk, alatta az életben maradottakat 1676. február 11-én kiszabadító Ruyter Michel Adriaanson holland tengernagy neve olvasható.
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
- GYÖNYÖRŰ -
Életmód, Élet
A zöld kristályokról
Egészség, Megelőzés
Dzsudzsák Balázs beszállt a magyar egészségügybe
Életmód, Sport, fittness
SAJTKRÉMLEVES
Receptek, Főétel receptek
Ha beveszed a multivitamint, egészséges leszel
Egészség, Tévhitek
A természet furcsa játéka
Nagyvilág, Érdekességek
Kiskunmajsáról a válogatottba: Szikora Melinda első kapustáborát Majsán tartotta
Életmód, Sport, fittness
Babicsek Bernát Emlékest
Helyi történetek, Helyi történetek
Czibere Tünde: Mária öröme
Helyi történetek, Helyi történetek
Helyi látnivalók
Kazincbarcika Castello cukrázda
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kazincbarcika
Esterházy-Vadászkastély
Tolna megye, Tamási
Sárkányölő Szent György szobor (díszkút)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Fehérgyarmat
Katolikus templom
Fejér megye, Gárdony
Az 1956-os emlékmű
Budapest, 19. kerület
Bartók és Kodály
Fejér megye, Dunaújváros
Soroksári Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
Budapest, 23. kerület
Pallavicini - Mindszenty József emlékmű
Nógrád megye, Rétság
Haragláb
Komárom-Esztergom megye, Tata
Helyi Programok / események
Katalin II sétahajó
Programok
Aquasziget termál fürdő
Programok
Kocsár Miklós zeneszerzőre emlékeztek
Programok
Újévi gálakoncert
Programok
Bükki Nemzeti Park
Programok
Szépségnap Soma Mamagésa október 27. 14:00 - 20:00
Programok
Humorpercek - ARANYOSI & BADÁR
Programok
Jótékonysági Sütinap
Programok
Bált szervez a 25 éves Mayossa
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Horgásztanya Vendéglő
Budapest, 1. kerület
Batthyány vadász-kastély
Fejér megye, Polgárdi
Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Békés megye, Orosháza
Művelődési ház, Szarvas
Békés megye, Szarvas
Rendőr-főkapitányság
Vas megye, Vasvár
Domaszék Fogorvosi Rendelő
Csongrád megye, Domaszék
Tolna Megyei EGYMI Gazdag Erzsi Általános Iskolája és Kollégiuma
Tolna megye, Paks
Igali gyógyfürdő
Somogy megye, Igal
Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Vas megye, Répcelak