Település:
Somogy megye, Balatonboglár


Gömbkilátó


Balatonboglár, Kilátó u., 8630 06 30 351 4476

A vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán, 165 méteres magasságban áll Balatonboglár város talán legismertebb jelképe, látványossága a Gömbkilátó. Eredetileg a magyar alumíniumipar jelképeként mutatták be a Budapesti Nemzetközi Vásáron a belföldi idegenforgalom pavilonját, a „Magyar Atomium’’-ot, amely az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképének ihletésében épült Kádár István mérnök tervei alapján. A gömb alakú, 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 (mindössze kétfajta) háromszöglemez alkotta. A hetvenes évek végén a borítástól megfosztva, Szabó Kálmán tanácselnöknek köszönhetően Balatonboglárra került, és a Xantus János Gömbkilátó nevet kapta.

Eredetileg belső üvegburkolattal tervezték fölállítani, amelyben egy presszót kívántak elhelyezni; de a természeti erők ezt nem engedték. A gömböt Zics László építész javaslatára díszkivilágítással látták el, ami még az északi partról is könnyen felfedezhető. Az 1980-as években átesett már egy felújításon, a kedvelt kirándulási célpont, majd 2012 nyarától egy ismételt felújítást követően újra látogathatóvá. A Gömbkilátó káprázatos panorámája évente több tízezer látogatót vonz.

Tudta?

A Gömbkilátó erős szélben akár több métert is lenghet, de a rugalmas szerkezet elnyeli a szél által keltett mozgási energiát, így nem kell attól tartani, hogy egyszer csak legurul a dombról…

A Gömbkilátó belépő árak:

  • Felnőtt 300 Ft/fő
  • Gyerek  250 Ft/fő

Csoportos jegy ár: 15 főtől 10% kedvezmény

(Kérheti előre összeállított csoportos csomag árajánlatunkat!)

Forrás: balatonikaland.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »