Vallási felekezetek

Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely


Hódmezővásárhelyi Hetednapi Adventista Gyülekezet


35 évig nem volt saját épülete a hódmezővásárhelyi gyülekezetnek, majd 1959 novemberében a gyülekezet tulajdonába került a Bercsényi utca 31. szám alatt álló épület.

Hódmezővásárhelyi Hetednapi Adventista Gyülekezet
Vezető:
Bicskei Róbert lelkész
Cím:
6800 Hódmezővásárhely, Bercsényi u. 31.
Tel.:
+36 (62) 242-096
 
+36 (30) 664-30-47
A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE:
Megalakult: 1924-25
Alapító tagok: Láng István, Stefanek Ferenc és felesége, Korsós István, Berta Sándorné, Tóbiás testvérnő, Szűcs Illés és felesége
35 évig nem volt saját épülete a hódmezővásárhelyi gyülekezetnek, ami ekkor még elég kis létszámmal rendelkezett, a tagok egymásnál gyűltek össze, később különböző épületeket béreltek az istentiszteleti alkalmakra, többek között a Toldi utcán, Szántó Kovács János utcán, Petőfi utcán, majd 1959 novemberében a gyülekezet tulajdonába került a Bercsényi utca 31. szám alatt álló épület. A telek egy részén Kisák András és felesége éltek, és szorgalmasan ellátták a gyülekezet gondnoki feladatait egészen 2009-ig.
1935-36-ban 20-25 tagja volt a gyülekezetnek. A háború után folyamatosan tartottak a testvérek házi Bibliaköröket a hét minden napján, ennek eredményeként többen megkeresztelkedtek.
1938-39-ben a Városi Strandfürdőben több keresztség is volt.
1948-ban iskolákban tartott előadás sorozatok kerültek megrendezésre nagyszámú hallgatósággal, főleg fiatalabb érdeklődők voltak.
Az akkori fiatalok az egyes testvérek tanyájára szerveztek kirándulásokat, 2 alkalommal pedig Szabadkára is eljutottak kerékpárral. Később, az 1950-es évektől Mártélyra, Gyopárosra, majd 1962-ben egy Balatoni kirándulásra is sor került.
1952-ben mandolinzenekara volt a gyülekezetnek, 1954-56-ig énekkar, majd 1956-60-ig kamarazenekar működött.
1956-59-ig , amikor jelenlegi gyülekezetünk épült, minden vasárnap szervezett közösségi munka folyt, vidéki és helybéli testvérek egyaránt aktívan részt vettek a munkálatokban.
Az 1980-as években felnövekvő generáció ifjúsági programok szervezésében vett részt, valamint vidéki gyülekezetek programjait is szívesen látogatták.
A 90-es években több külföldi előadó is Magyarországra utazott, előadásaikat nagy érdeklődés övezte, a hódmezővásárhelyi gyülekezet is bekapcsolódott ezekbe a rendezvényekbe.
2006-ban több programmal bővült a gyülekezeti élet, ekkor jött létre a vegetáriánus klub, angol nyelvtanfolyam, filmklub, és házi Bibliakörök, az Úr megáldotta ezeket a programokat, szép létszámú csoportok alakultak, és a mai napig működnek.
Néhány éve karácsonyi és húsvéti koncert is megrendezésre kerül, ahol a gyülekezet fiataljai hangszerekkel és énekkel dicsőítik az Urat.
http://gyulekezetek.adventista.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »