Szeptember 19. és 22. között 29. alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra szervezésében. Négy napra hatalmas népzenei fesztivállá válik Kecskemét, vendégül látva számos adatközlő népzenész és énekes mesterünket a Kárpát-medence több tájegységéről, különleges koncertek, előadások és táncházak várják az érdeklődőket, bemutatkozik az Atyai ág produkció, valamint megrendezik a VII. Kecskeméti Prímásversenyt is, amelyre idén táncházzenész hegedűsök jelentkezhettek. A Találkozó együttműködő partnere a Hagyományok Háza.
A találkozó már csütörtökön és pénteken napközben elkezdődik Kecskemét iskoláinak rendhagyó népzeneóráival, amelyet a Találkozóra meghívott hagyományőrző mesterek tartanak a gyerekeknek, fiataloknak. Erre a különleges oktatási programra már hónapokkal előre jelentkeznek az iskolák, hogy vendégül láthassák az énekeseket, zenészeket és táncosokat.
A Hírös Agórában csütörtökön megnyílik Nagy Mari és Vidák István nemezkiállítása, majd 19.00 órától Csík János és a Mezzo formáció lép fel a Deák téri szabadtéri nagyszínpadon. Zenéjük sajátos keveréke a népzenének és a formáció tagjaihoz köthető más műfajoknak, amelyekből a Csík Jánostól megszokott zenei igényességgel születnek szerethető és magával ragadó muzsikák.
Minden évben kiemelt eseménye a Találkozónak a hagyományőrző gálaműsor, amelyre több tájegységről hívnak népzenész és énekes mestereket. Idén az Alföld, a Dunántúl, Erdély és a Felföld hagyományőrző népzenészeivel találkozhat a Hirös Agóra közönsége szeptember 20-án, pénteken este a Tanúhegyek című gálaműsorban. A színpadi produkciót táncház követi a Góbé zenekarral és Berecz Istvánnal.