Település:
Veszprém megye, Badacsonytomaj


Idősebb Lóczy Lajos sírja


Permi vörös homokkőből készült 1922-ben, Csillag István szobrász munkája.

Idősebb Lóczy Lajos sírja az arácsi régi temetőben található. Permi vörös homokkőből készült 1922-ben, Csillag István szobrász munkája.

Lóci Lóczy Lajos (Pozsony, 1849. november 4. – Balatonfüred, 1920. május 13.) magyar geológus, geográfus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A magyar földtan és földrajz kiváló tudósa. Életművéből kiemelkedik és nagy nemzetközi visszhangot is kiváltott a Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedíció tagjaként végzett tudományos felfedező, feltáró tevékenysége. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori dékánja.

Gyermekkora, családja

A Lóczy család Gömör vármegyéből származó nemesi eredetű család, amely előnevét a Sajószentkirály mellett levő Lócipusztáról kapta. Atyja, Lóczy Sándor Magyarország és Erdély zarándi határán határbiztos (vámtisztviselő) volt, s az aradi Hegyalján, Ópáloson szőlőbirtokot szerzett. Édesanyja, orosházi Kun Mária volt (megh. 1904). Szülei a szabadságharc idején a románok elől Pozsonyba menekültek, s itt született meg Lajos fiuk. A szabadságharc után szüleivel előbb Pécsre költöztek, majd 1854-ben Ópálosra tértek vissza. 1889. március 2-án Budapesten, az alsóvízivárosi plébánián feleségül vette Marzsó Katalint.

Tanulmányai

A gimnáziumot 1861-től 1869-ig az aradi minoritáknál járta. Apja 1864-ben bekövetkezett halála után édesanyja csak nagy anyagi nélkülözések árán tudta biztosítani fia tanulmányait. 1869-től a zürichi műegyetemen Escher von der Linthnél tanult geológiát. Linth halála után Albert Heim vette át a geológiai tanszéket, s a fiatal tanár oldalán még nagyobb lelkesedéssel dolgozott, és részt vett a Schaffhausen vidéki lap geológiai színezésében. 1872 óta baráti viszonyban volt a zürichi geológusokkal. Szabadidejét rendszeresen az Alpok, Dél-Németország, Tirol beutazására fordította. 1874-ben mérnöki oklevelet szerzett.

Pályafutása

Hazatérése után, 1874. december 2-án Krenner József ajánlására kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. Lóczy geológiai munkásságát a Hegyes-Drócsában kezdte meg. Erről a hegységről szólnak az 1876-ban és 1877-ben a Földtani Közlönyben, majd 1883-tól 1888-ig a Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentéseiben megírt közleményei. 1877. november 1-jétől 1880. május 1-jéig részt vett gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, és beutazta Kína nagy részét. Kiválasztását Pulszky Ferencnek, a múzeum akkori vezetőjének és Eduard Suess bécsi geológusprofesszornak köszönhette.

Az itt gyűjtött hatalmas anyagból készített monográfiája tette híressé. Ebben írta le először a Himalája áttolódásos tektonikáját, valamint a Transzhimalája vonulatot, aminek nevét is ő adta. Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiai kutatását, és úttörő munkát végzett a terület fosszilis emlőseinek és puhatestűinek leírásában is.

Hazatérése után még két évig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, továbbra is segédőrként. 1883-tól mint a Magyar Királyi Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a technikai geológia rendkívüli tanárának hívták meg a Királyi József Műegyetemre.

Hunfalvy János halála után, 1889-ben a Budapesti Tudományegyetemen a földrajztudomány rendes tanáraként adott elő az egyetemes földrajzi tanszéken, melynek megbízott vezetője lett. Földrajzi szemináriumot is szervezett. Csaknem harminc évig tanított itt. 1904–1905-ben a ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja is volt.

A tanulmányi kirándulásokat rendszeresítette, az útiköltségeket leginkább Semsey Andor állta, aki körülbelül 100 ezer koronával támogatta ezt a célt. Hallgatóival beutazta a Balaton vidékét, a Duna-Tisza közét, bemutatta nekik a félegyházi, soltvadkerti és bugaci pusztákat, végigvezette őket a delibláti homoksivatagon és az Al-Duna zuhatagjain. Kirándulásainak csakhamar híre terjedt a német egyetemeken is, és nemsokára csapatostul jöttek a bécsi és boroszlói hallgatók. Külföldi utazásokra is elvitte hallgatóit. Így 1897-ben Entz Géza társaságában Boszniát és Hercegovinát, valamint Dalmáciát ismertette meg hallgatóival. 1899 tavaszán tizenöt hallgatóval és tanársegédeivel beutazta egész Olaszországot, Anconától Palermóig. Hallgatóival járt Finnországban, Bulgáriában, Törökországban, kétszer volt Oroszországban, meglátogatva a Kis- és Nagy-Kaukázust. 1902 júniusában ismét a Kaukázusba vitte tizenkét hallgatóját, akiket Déchy Mór Odesszában élő hírneves geográfus hazánkfia vendégelt meg. 1907 március-április havában Kövesligethy Radó, Cholnoky Jenő és Erődi Kálmán tanárok társaságában – huszonnégy hallgatóval – újból beutazta Itáliát.

Kiváló geográfusiskolát teremtett, a magyar földrajztudományt a világ élvonalába emelte. Nevesebb tanítványai: gróf Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Bátky Zsigmond, Erődi Kálmán, Kogutowicz Károly, Littke Aurél és Prinz Gyula geográfusok, báró Nopcsa Ferenc, Böckh Hugó, Kormos Tivadar, Laczkó Dezső, László Gábor, Sréter Zoltán és Vitális István geológusok voltak. Párhuzamosan 1902-től 1908-ig az egyetemi Földrajzi Intézet igazgatói tisztét is ellátta. 1908-tól – továbbra is megtartva egyetemi tanári címét és jellegét – a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója lett. Utolsó, munkában töltött évében, 1919-ben helyettes államtitkári címmel vezette az intézményt.

Lóczy Lajos munkásságának legjelentősebb eredményeit balatoni kutatásai hozták meg. 1892-ben Arad megyei szőlőbirtokát nővérére bízván, nyári tartózkodás céljából Balatonfüred közelében, Cholnoky László veszprémi ügyvéd villája szomszédságában házat vásárolt, ahonnan kutatásait halála napjáig végezte.

1916–1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szerbiában, Makedóniában és Albániában vezetett expedíciót, amelynek feladata e területek geológiájának, geográfiájának, botanikájának, archeológiájának, népművészetének és történetének megismerése volt. Ebben az expedícióban már fia, ifj. Lóczy Lajos, szintén geológus-geográfus is részt vett. A délkelet-európai kutatóexpedíció eredményei csak 1924-ben Berlinben jelentek meg. 1918 novemberében első elnöke lett a Területvédő Ligának, ahonnan (lemondva többi pozíciójáról is) 1919 tavaszán nyugalomba vonult, és balatonarácsi kúriájába költözött. A balatonfüredi szanatóriumban hunyt el 1920. május 13-án. Sírja saját kívánságára a balatonarácsi régi temetőben található, s 1922-ben tisztelői Csillag Istvánnal elkészíttették rá portrédomborművét.

Forrás: hu.wikipedia.org

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »