Település:
Pest megye, Budakalász
Kálvária domb

A három kőkereszt helyén Árpád-kori templom állt.
A kálvária három fehérre meszelt kereszt. A középsőn Krisztus-szobor található.
A Budakalászhoz tartozó Kálvária-dombon a feledésbe merült templom alapfalait a 2011–2012-ben a település közakaratára végzett ásatás hozta felszínre.
2011 novemberében Budakalász Város Önkormányzata, Dr. Thomka Gábor vezetésével feltárást indított.
Az ásatások során őskori leletek mellett több feliratos római kőre, köztük egy Jupiter-oltár darabjára is bukkantak. A mészkőből rakott falak mellett számos csontváz és egyéb maradvány – például aranyozott, gótikus ruhaveret – került elő, tanúskodva a hely középkori virágzásáról.
Az Árpád-kori templom újraértelmezte, egyben új, nemes fényben világította meg a település helyösszefüggéseit – helyidentitásának origója lett.
Forrás: budakalasz.kornyeke.hu
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








