Programok / Bor és gasztronómia

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Kategória:
Bor és gasztronómia


Majsára került a kakasfőző vándorkupa


Putnoki János emlékére 2016-tól rendeznek kakaspörkölt főzőversenyt Csengelén. Az idei megmérettetésre öt településről hét szakács nevezett be. Az indulóknak sok-sok segítsége akadt, így összesen kb. százötvenen vettek részt a vetélkedőn.

Dorogi András, a zsűri elnöke értékelésekor elmondta, hogy nagyon nehéz dolguk volt helyezések odaítélésében. Elfogulatlanságukat az biztosította, hogy ők sem tudták, hogy kik készítették az étkeket, csak egy-egy sorszámot láttak a minták mellett.

Ötödik helyezett pörkölteket Balázs Tibor, Putnoki János és Csányi István (Balástya) készítették. Negyedik helyen Tóth János (Kistelek) végzett. Harmadik Csókási Imre lett. Kovács Zsolt (Jászszentlászló) ezüstérmet szerzett. Az aranyérmes, és egyben a vándorkupa őrzője a kiskunmajsai Harkai Jenő lett.

 

Forrás: csengeleiinformaciok.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »