- KI NEM MONDOTT GONDOLATOK -
Bertalan László:
- KI NEM MONDOTT
GONDOLATOK -
Míly titokzatos a világ !
A lelkek közötti kapcsolat rejti talán a kémiát, vagy e tudomány határozza-e meg lelkeink titkos kapcsolatát?
Nem tudom, és nem is akarom tudni
hogy netán el ne
veszhessen a varázs, mely
oly törékeny mint a több száz éves
japán pergamen, mely ma már egy múzeumba áll, csodálni az ember tökéletességre való igényét, mi gondolatot szült, s e papir irásra késztette talán, a korabeli kémiát - ha így hívták - nos, ezt a tudományt kutató tanárt ki nem tudhatta, hogy kutatása tárgyát firtatják majd egyszer, hogy megfejtsék a világ titok - kútja legmélyebb pontjára temetett talány nak rejtéjét, mely elvezet a jelenbe, gyorsan mint az időgép, mit feltalálni
már nem kell, hisz megvan.
A „Gondolat Szárnyának" hívják, a lelki vonzás a hajtóereje, által repít téren és időn át az univerzumon oly gyorsan hasít keresztül, mint az Ősrobbanás keltette hullám, hiszen szívemnek egyetlen dobbanása elég Impulzus e csodás gép számára, azon pillanatban ott teremni, hol lelkem a legjobban kíván lenni, s irányítani sem kell, hisz tudja, mert valaki valamikor a valaholt is megmondta, s pontosan ott tett le - ott a gyönyörű tisztáson, melynek víztükrében csak magamat látom, s magamat látom szépnek, mi látomás feltételez egy szeretet- jelenlétet.
Mílyen különös, hogy
föl sem tűnt, akkor a lelkemben gondolatok cikáztak kinn és benn. Azt sem vettem volna észre, hogy nem létező, pompás színekbe öltözött madarak hangtalanul, s
mégis csodás éneküket hallatva szelik át az ezerszinű rét fölött az
elixir illat - bódította étert.
Ám alig észrevehetően megremegett a Nap. Ilyen égi jelenség csak akkor jöhet létre, ha a szépségnek és szeretetnek oly erős a jelenléte, hogy az égitesteket megtartó csillagunk, meghajlik létezésük erejének a fényére.
Érdekes, eddig általam sem ismert reakciók bújtak elő énemből e csodás jelenségek képére. Bár nem tudtam levenni szemem a lényegről, mégis elállok kicsit a tényektől, s bár ezzel kapcsolatban, de más dolgokra figyelek, melynek központi érzete a Szeretet, mely pár rövid nap alatt szabta át szívemet,
mi lelki síkon a végleges méret töredékét már elérte.
És amit nyújt , hozzá kell a legfontosabbat tenni, szeretni valakit, s viszontszeretve lenni - és feltevés ennek csak
ha az első fele megáll, s most szabadon idéznék egy nagy költőt, ki ezt mondta:
"Higyjétek el,
ha tudtok szeretni, e világra
érdemes volt
megszületni"...!
❤️
HelyiVilága magazin ajánló
Fecske
Cukiságok, Állati cukiságok
Fecskefélék
A fecskefélék (Hirundinidae) a madarak osztályának (Aves) a verébalakúak (Passeriformes) ...
Kakas
Cukiságok, Állati cukiságok
A kukorékolás egyik fő oka valószínűleg a kakasok területének megjelölése
Budapestről és Pest megyéből is várják a napelemes pályázatokat
Életmód, Élet
Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényel ...
Ezen a kerékpárúton kivételes élményben részesülhetnek az arra látogatók.
Nagyvilág, Érdekességek
A holland művész és dizájner Daan Roosegaarde által megálmodott innovatív, és gyönyörű világító kerékpár ...
Kicspakk
Életmód, Élet
A Kicsi Pakk egy céges mozgalom, amelynek célja, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek azt bonthassák ki a f ...
Római katolikus templom története 4
Helyi történetek, Helyi történetek
Mórahalmi templom történetének bemutatása : 10 / 4. rész
Képen: Mórahalmi Úrnapi búcsú napjainkban
Római katolikus templom története 9
Helyi történetek, Helyi történetek
Köszönet az önkéntes segítőknek+
Zserbó
Receptek, Főétel receptek
Legfinomabb sütemény
A világ hét csodája
Nagyvilág, Érdekességek
Az ókori világ hét csodája
Helyi látnivalók
Órajáték
Fejér megye, Székesfehérvár
Az órajáték figurái a magyar történelem legendás személyiségeit korabeli ábrázolások nyomán jelenítik meg.
Látnivalók
Somogy megye, Csurgó
Szent Lélek templom
Arborétum
Veszprém megye, Zirc
Arborétum
Természeti értékek
8420 Zirc, Damjanich u. 19.
A ciszterci apátság műemléki környezet ...
RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
Somogy megye, Balatonboglár
8630 Balatonboglár, Árpád utca 4.
telefon: 85/450-256
Törley-kastély
Budapest, 22. kerület
A Törley-kastély Budapest XXII. kerületében (Budafokon) fekszik, Törley József, a híres magyar pezsgőgyáros építtette.
Emlékmúzeum
Fejér megye, Gárdony
Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum
Várhegyi kilátó
Somogy megye, Fonyód
A kilátó a Várhegy 231 m magas csúcsán egy Árpád kori földvár – viszonylag ép – maradványaira épült. A ...
Római katolikus templom Mágocs
Baranya megye, Mágocs
Mágocs településen egyedül a római katolikus egyház rendelkezik saját egyházközséggel.
Magyar Nemzeti Bank
Budapest, 5. kerület
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Magyarország központi bankja. A központi bankok – vagy más néven jegybankok – fő f ...
Helyi Programok / események
Gyöngyszem Szabadidőközpont
Programok
Irányi út 14.
Hajdúnánás 4080
(30) 737 1244
Tanösvény
Programok
Fényes tanösvény, nagyszerű látnivalók a túra során
szeptemberi programok
Programok
2019.09.28.
NEMZETEK ZENÉJE - GÖRÖG est - Pyrgos Görög Show és TáncházZalaegerszeg
2019.09.28.
„N ...
PROGRAMOK
Programok
Akadémiai esték
Csalafintaságok a csalitosban
Programok
Csalafintaságok a csalitosbanaz Óperenciás Bábszínházfrancia, középkori mesékből készült vidám, zenés mese ...
Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor nőnapi operett műsora
Programok
Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor nőnapi operett műsora
Március 8. 15:00 A jánosházi művelődési otthon szerete ...
Sportcsarnok
Programok
Pézsa Tibor sportcsarnokban folynak a különféle sportolási lehetőségek
Adventre hívnak Pestújhelyen
Programok
A Keresztelő Szent János Plébánia ünnepi programjai így alakulnak:
A pestújhelyi plébániatemplom idén adventb ...
XII. kerületi játszóterek
Programok
Budapest XII. kerületében 27 modern és biztonságos játszótér várja a gyerekeket.
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
ÁLLATPATIKA és Állatok áruháza Akela
Budapest, 11. kerület
1114. Budapest, Xl.ker. Bocskai út 3. Tel: 06/1/615-5862
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
A Lajosmizsei Helytörténeti és Kulturális Egyesület (LAHA) 1999-ben alakult azzal a c ...
Városháza
Hajdú-Bihar megye, Hajdúdorog
4087 Hajdúdorog, Tokaji út 4.
06 52 572 135
VI. ker. Terézváros Általános iskolák
Budapest, 6. kerület
Általános iskolák név listája, címe, telefonszáma, e-mail címe
Galamb József Szakképző Iskola
Csongrád megye, Makó
Az iskola már 1882 óta képez az ország minden részéről érkező tanulókat. A nálunk végzett szakemberek 135 é ...
Virányosi Közösségi Ház
Budapest, 12. kerület
Cím: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/c., Telefon: +36 1 200 8713, Email: viranyosikh@gmail.com
Hivatalok és Hatóságok
Fejér megye, Székesfehérvár
Törvényszék és Járásbíróság
Háziorvosok Nagykáta
Pest megye, Nagykáta
2760. Nagykáta
Vásárosnamény mentőállomás
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vásárosnamény
Vásárosnamény mentőállomás
Cím: Vásárosnamény, Jókai út 48, 4800
Forrás: https://vasarosnameny.hu