Település:
Veszprém megye, Zirc


Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház


Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház

 

8420 Zirc, Rákóczi tér 10.

A Zirc főterén álló Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház az 1766-ban épült, barokk lakóházban, az ún. „Dubniczay-házban” kapott helyet, hiszen a védett műemléket Reguly Antal szülőházaként tartják számon. A tematikus múzeumként működő intézmény tevékenysége Reguly Antal (1819-1858) munkássága köré szerveződik. Az „Utazás az ismeretlenbe” című állandó kiállításon Reguly Antal személyével, a finnugor nyelvek kutatásával és az Urál hegység feltérképezésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az épületegyüttesben helyet kapott a Népi Kézműves Alkotóház is, ahol a kialakított népi kismesterség-műhelyekben „Műhelytitkok” címmel állandó kiállítás nyílt a bakonyi mesterségekről. Bemutató foglalkozások mellett az egyes mesterségek – fazekas, szövő, mézeskalács, gyertya, nemez, bőr, csuhé, kovács, kosárfonó – kipróbálására, elsajátítására is lehetőség nyílik a bejelentkező csoportok számára.

A Kincsek a padláson – látogatható raktárunkban a Múzeum néprajzi-helytörténeti gyűjteménye található, ahol a helyi kézművesség, a várostörténeti fotótár és a Bér Júlia Grafikai Gyűjtemény tekinthetők meg. Időszakos kiállítótermünkben helytörténeti, művészeti, néprajzi kiállításokat rendezünk. Rendszeresen tartunk családi napokat előadásokkal, koncertekkel és kézműves foglalkozásokkal.

Belépődíj:

Teljes árú belépőjegy: 500 Ft/fő

Kedvezményes belépőjegy: 250 Ft/fő

Előzetes egyeztetéssel igényelhető: kézműves foglalkozások 700 Ft/fő, Zirci séta 700 Ft/fő,

Tárlatvezetés 700 Ft/fő

Ingyenes: 6 év alatt, 70 év felett, pedagógus igazolvánnyal, valamint zirci lakosoknak

Nyitvatartás:

November 1-től március 31-ig:

H-SZO: 10.00-16.00

Április 1-től október 31-ig:

H-SZO: 9.00-17.00

V: 11.00-17.00

Elérhetőségek:

Tel: +36 30 237 6493, +36 88 415 422

E-mail: regulymuzeum@regulymuzeum.hu

www.regulymuzeum.hu

facebook.com/regulymuzeum

 

 

Forrás: https://turizmus.zirc.hu/fedezd-fel/reguly-antal-muzeum

 

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »