Programok / Szabadtéri rendezvények

Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét

Kategória:
Szabadtéri rendezvények


Repülőnap Kecskemét


 

 

 

 

2013 augusztus 3-án illetve 4-én rendeztek utoljára nemzetközi repülőnapot a kecskeméti MH-59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A nívós esemény visszatéréséről azóta azonban eddig nagyon kevés információ látott napvilágot. Csalódottan vették tudomásul elsősorban a hazai repülés szerelmesei, hogy a 170 éves Magyar Honvédség és a 80 éves Magyar Légierő évfordulóját nem repülőnappal ünneplik meg Kecskeméten.

 

Habár az idén sok laktanyában – köztük Szolnokon – nyitott kapuk várták az embereket, sok egyéb program mellett a Honvédség többek közt fesztiválokon is részt vett, ezzel érve el nagyobb érdeklődést azok irányába akiket a katonai pálya foglakoztat,ennek egyik fontos eleme volt az elmúlt évtizedekben a nemzetközi repülőnap is, – amelyet első ízben Taszáron, majd 1997 óta folyamatosan Kecskeméten rendeztek meg. –


Orosz Vitézek bemutatója a 2013-as Repülőnapon

 

Legutóbb 2013-ban, amikor is történelmi pillanatok szemtanúi is lehettünk, ahogyan az Orosz Légierő bemutató csapata, az Orosz Vitézek hazán felett tartott látványos bemutatót. Köztudott, hogy a kecskeméti rendezvény Európa egyik legszínvonalasabb és legjobb repülőnapjának számít, amely 2010-ben a elnyerte az év legjobb repülőnapjának járó díjat, a Paul Bowen Trophy-t, a Belgiumban tartott „European Airshow Council (EAC)” repülőnapi konferenciáján.

 

2013 óta több tényező is közrejátszott, amelyek miatt nem volt lehetőség arra, hogy megrendezzék a Hírös Város méltán híres repülőnapját.

 

Szerkesztőségünk, a Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató jövővel kapcsolatos apropóból felkereste a Honvédelmi Minisztérium Sajtó Osztályát és Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter urat, alábbi válaszukat változatlanul közöljük le:

 
 
 
 

 

2010-ben az Izraeli Légierő is részt vett a Kecskeméti Repülőnapon.

 

 

“Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter úr és a Magyar Honvédség egésze is fontos eseménynek tartja a Nemzetközi Repülőnapot, hiszen az az eddigiekben is mindig kiváló alkalmat adott arra, hogy a nagy tömegeket vonzó látványos bemutatók mellett a Magyar Honvédség képességeinek, haditechnikai eszközeinek és széleskörű feladatrendszerének egyes részleteit megismerjék az emberek, ráadásul interaktív formában, hiszen a kísérő programok kapcsán kérdezhetnek, kipróbálhatják a bemutatott eszközöket.

Azonban a repülőnap megszervezése legalább egy éves előkészítő munkát, széleskörű nemzetközi egyeztetést igényel. Ebben az évben az előkészítést nem kezdeményeztük, de a jövőben tervezzük, mert fontosnak tartjuk, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő, nagy létszámú hazai és külföldi látogatót vonzó rendezvény hagyománya ne szakadjon meg. Amint döntés született a repülőnap megrendezéséről, a közvéleményt tájékoztatni fogjuk.”

A következő, 2019-es évben ugyan ismételten elmarad a rendezvény, viszont biztosak vagyunk benne, hogy néhány éven belül ismét a legjobb bemutató csapatok és pilóták veszik birtokba a kecskeméti légteret, hogy látványos bemutatójukkal kápráztassák el a nagyérdeműt. Erre utalt az Aranysas magazin, 2017 augusztusában megjelent Dr. Orosz Zoltán altábornagy Honvéd Vezérkar főnök-helyettessel készült interjú is, amelyben a repülőtér fejlesztéseire és katonai-civil kettős hasznosítására hivatkozva, reális időpontnak a 2020-as évet jelölte meg a rendezvény újbóli megrendezésére.

 

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »