Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Kategória:
Ünnepségek, megemlékezések
Svájcból származó házaspárt díjaztak Csólyospáloson

Dr. Dubs Beat és Márta Dubs 2007-ben vásárolt ingatlant Csólyospáloson.
Igyekeztek gyorsan beilleszkedni az új környezetbe, folyamatosan keresték a találkozás lehetőségét a falubeliekkel. Elsősorban a jótékonysági akcióikkal hívták fel magukra a figyelmet. Nyitásként, a házuk avatóünnepségén másfél millió forinttal támogatták Csólyospálos Község Önkormányzatát. Többek között ebből a forrásból kerültek lecserélésre a régi, elavult játékok az óvoda udvarán. Ők finanszírozták 3 ütemben a településen a karácsonyi díszkivilágítást is. Éveken keresztül állták a lakosság számára szervezett német nyelvtanfolyamok költségeit. Az első, IFA típusú tűzoltóautó árának negyedét fizették, az új IVECO fecskendő költségeit pedig gyakorlatilag teljesen magukra vállalták, több mint 3 millió forint támogatást nyújtva ezzel a falunak. Az önkéntes tűzoltók segítése kifejezetten a szívügyük, hiszen közreműködésükkel került Csólyospálosra egy kisbusz, illetve különböző felszerelések, ruhák, eszközök a helyi önkéntesek számára.
A kultúra mecénásai is, hiszen a Nyári Birkapörköltfőző Fesztivált is minden évben százezres nagyságrendű adományokkal segítik, illetve 2011-ben a Helytörténeti Gyűjtemény létrehozásához is több millió forinttal járultak hozzá, kifizetve ezzel a múzeum alapításakor felmerülő költségek 90 százalékát.
Néhány éve létrehozták a Csipkerózsa Parkhotelt, amely gyakorlatilag egy 4 csillagos szálloda, ezzel a helyi turizmus fellendülése is várható. A hotel területén kialakítottak egy rendelőt, ahol ultrahangos ízületi vizsgálatokat végeznek a kistérség betegei számára.
Dr. Beat Dubs csólyospálosi székhellyel megalapította a Rotary Club Danubia Csólyospálos Egyesületet, amely egy jótékonysági szervezet.
Fentiek miatt a házaspárnak – munkásságuk elismeréseként – az önkormányzat képviselő-testülete a Csólyospálos Községért kitüntető címet adományozta. A díjat Á. Fúrús János polgármester adta át ünnepélyes keretek között a Csipkerózsa Parkhotelben augusztus 5-én.
Forrás: KVT
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








