Programok / Szinház és film

Település:
Zala megye, Keszthely

Kategória:
Szinház és film


Színház Felnőtt bérletes előadások


5 előadás több műfajban

FELNŐTT BÉRLET

Claude Magnier
OSCAR
-vígjáték-
Hevesi Sándor Színház
2019

Arisztokratikus környezetben, Barnier szappan gyáros villájában játszódik a humoros történet, félreértések kel, szerelmi háromszögekkel, eltitkolt gyermekekkel, táskák elcserélésével fűszerezve.
A főhős, Barnier szappangyáros múltjából és jelenéből régen látott, vagy éppenséggel nem várt szereplők bukkannak fel, hogy aztán az összekuszálódott szálak a darab végére kiegyenesedjenek.
A felhőtlen kikapcsolódást ígérő komédiázásból végül persze több kérdésre is választ kapunk: ki cserélte össze az ékszereket a női fehérneműkkel, tényleg elmegyógyintézetbe kell-e zárni a masszőrt, ki sikkasztotta el a szappangyár teljes bevételét, és a legfontosabb hová tűnt Oscar?

Szereplők:
Besenczi Árpád, Debrei Zsuzsanna, Helvaci Ersan David, Mester Edit, Kovács Olga, Kiss Ernő, Magyar Cecília, Andics Tibor, Farkas Gergő
Rendező: Besenczi Árpád
Játékidő: 100 perc /2 felvonás/

 

Heltai Jenő:
A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK
-színmű két részben-
Zenthe Ferenc Színház
2019

A Tündérlaki lányok egy kedves pesti mese négy gyönyörű lányról, akik a szerelmet, a boldogságot, a boldogulást keresik az épp világvárossá érett Budapesten. A lányok egyike úgy menti meg a családját a teljes anyagi lecsúszástól, hogy egy gazdag bankár kitartottja lesz. De amikor a lány életében egy szegény költő képében feltűnik az igazi szerelem – vagy csak annak délibábja? – , akkor merül fel először a kétség, hogy vajon tényleg megéri-e ekkora áldozatot hozni. Ám nem csak az önfeláldozás, az igazi szeretet próbája is ez a pillanat…Heltai Jenő örökérvényű, a színre lépő művészek számára kitűnő szereplehetőségeket tartogató s mindazonáltal egyik legsikeresebb színművében a szerelem és a család iránti odaadás összeütközése jelenti a legnagyobb konfliktust. Az író olyan ma is létező problémát boncolgat, mint az önfeladás, az önzés és önérdek összefonódása a szerelemmel és a családi összetartozással, mindezt humorral, szórakoztató iróniával, szókimondással, és az egyszerű melegszívűség erejével teszi.

Szereplők:
Bozó Andrea (Jászai Mari-díjas) / Kökényessy Ági, Marjai Virág,
Németh Anna, Bánfi Kata, Házi Anita, Jakab Csaba, Farkas Zoltán, Máté Krisztián
Falati Hedvig, Angyal Linda, Albert Péter
Rendezőasszisztens:K. Müller Zsófia
Díszlet- és jelmeztervező: Laczó Henriette
Rendező:Halasi Imre (Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész)
Játékidő: 125 perc /2 felvonás/

 

Paul Féval:
A PÚPOS
-kalandos-romantikus musical-
Magyarock Dalszínház
2020

Paul Féval számos filmfeldolgozást megélt műve alapján készült nagysikerű új magyar musical. A nagyszabású, sztárszereposztásban színpadra állított kalandos, romantikus műben Lagardére lovag története hosszú idő után végre a musicalszínpadot is meghódítja. A romantikus, kalandos történetben élni akarás és gyilkosság, szerelem és gyűlölet, barátság és ármány, a jó és a gonosz vetélkednek egymással, hogy végül a jó elnyerje jutalmát és a gonosz meglakoljon.

Szereplők:
Mészáros Árpád Zsolt/Tihanyi Dániel, Csengeri Attila, Laklóth Aladár/Bene Zoltán, Zöld Csaba/Krncan Milán,
Molnár Ágnes, Kuczmann Ágnes, Másik Lehel, Petőcz András/Kósa Zsolt, Enyingi Zsófia
Játékidő: 120 perc /2 felvonás/

 

Neil LaBute
VALAMI CSAJ(OK)
-vígjáték-
Rózsavölgyi Szalon
2020

Neil Labute 2005-ben írt Valami csajok című komédiáját még abban az évben bemutatták Londonban. Magyarországon a Rózsavölgyi Szalonban látható először. Az előadás különlegessége lesz, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játssza. Egy középkorú férfi nősülni készül, s elhatározza, végigjárja az élete nagy szerelmeit. Valamennyiükkel hasonló szállodai szobában találkozik, más-más városokban (az első az első  szerelem, a második az érzéki, a harmadik a különleges, a negyedik az igazi), de nem lel megnyugvást, a nők sokkal többet értek-érnek nála, egy elrontott, gyáva élettel kell szembenéznie a végén… Szórakoztató előadás, ha az összes nőt ugyanaz a színésznő játssza – bravúrszerep!

Szereplők: Pokorny Lia, Őze Áron
Rendező: Németh Kristóf
Játékidő: 90 perc /2 felvonás/

 

Márai Sándor:
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
-színjáték két részben-
József Attila Színház
2020

Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás ösvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végig beszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Szereplők:
Nemcsák Károly (Jászai-díjas, Érdemes Művész), Lux Ádám (Jászai-díjas), Molnár Zsuzsanna (Jászai-díjas), Botár Endre (Jászai-díjas), Holczinger Szandra
Rendező: Csiszár Imre (Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész)
Játékidő: 130 perc /2 felvonás/


Bérleteink:

Festetics bérlet /kedd 19.00/
Simándy bérlet /szerda 19.00/

Bérletek ára:
I. helyár: 14.000 Ft/ 5 előadás
II. helyár: 13.000 Ft/ 5 előadás
Diákoknak 10% kedvezményt biztosítunk!

Az előadásokra korlátozott számban jegyek kaphatók.
Jegyár: 3200 és 3500 Ft

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »