A vörös róka (Vulpes vulpes) a rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes nem legnagyobb

termetű faja.

A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve

és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg

a kutyáké inkább csapatos.

Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a

házi szárnyasok tolvajának tekintik.

Sokan mégis kedvelik, mert pusztítják a termény kártevőit. A rókák fontosak a szőrmeipar 

számára is.

A természetfilmek és rajzfilmek rokonszenves rókaszereplői az utóbbi időben sokat javítottak

a vörös rókák megítélésén.

A kutyás rókavadászat nagy hagyományú kulturális esemény volt több országban is,

különösen Angliában, ahol azonban 2005 februárjától az állatvédők kampánya következtében

betiltották. Prémjéért tenyésztett, háziasított formája az ezüstróka.

Előfordulása

A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó.

Megtaláljuk az északi sarkkörtől kezdve egészen a mediterrán vidékekig, Közép-Amerika 

és Észak-Afrika néhány részén át, beleértve a nagy ázsiai sztyeppeket is.

Hiányzik azonban az Óceániai szigetvilágból, Krétáról, Shetlandról, Elbáról.

Óriási elterjedési területén kívül betelepítették Ausztráliába is, ahol kiválóan meghonosodott.

A tájidegen vörös róka számtalan őshonos erszényes faj drasztikus megritkulásában illetve

néhány faj kihalásában is nagy szerepet játszott.

Ausztráliába eredetileg a szintén betelepített és a mezőgazdaságra nézve katasztrofális hatású 

üregi nyúl megritkítása miatt telepítették be, de a rókák számára könnyebb zsákmányt j

elentettek és jelentenek ma is az ilyen ragadozókhoz hozzá nem szokott erszényesek.

Magyarországon mindenhol előfordul, alkalmazkodóképessége egészen kiváló: ahogy

természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és

mezőgazdasági termőterületekre.

Megjelenése

A vörös róka testhossza 45,5–90 cm, farokhossza 30–55,5 cm. Testtömege 3–14 kg. Feje széles,

homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny.

Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles, felül kihegyesednek.

Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos.

Általában vöröses-sárgás barna a színe, felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a

hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres.

Sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig

fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér.

A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék.

Esetenként a farok hegyén fehér szálak nőhetnek vagy éppen teljesen fehér a farka.

Nagy az egyedi variancia, nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete

egyede, ezt a vadászati szaknyelv „szenes rókának” hívja.

E furcsa szín megjelenéséért – csakúgy, mint a fekete párducok esetében – bizonyos

pigmentek a felelősek. A vörös róka nagy számban tenyésztett színváltozata az ezüstróka.

Évente kétszer váltja a szőrét, ami az április-május, illetve október-november hónapokban zajlik le.

Több alfaja van.

Életmódja

Kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények

között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg.

Időnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot.

Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba,

kőrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sűrű bozóttal vagy elhagyott homokbányák

üregével is megelégszik.

Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást. Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken

fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta előtt indul vadászni

kölykeivel.

Állandó hideg időben és nagy hóban csak a reggeli órákban pihen. Ameddig csak teheti,

a sűrűségben halad.

A róka a fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is.

Fő táplálékai az egerek és pockok, de megfogja a mezei és üregi nyulat, az őzgidát is.

Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait fogyasztja és fiókáit eszi meg, de a repülni

tudó madarakat is képes becserkészni.

Ha a szükség ráviszi, jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban:

még a kotló hattyúkat is megfojtja.

Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – főleg a kölykes anyaróka.

A nagy kertekben és a szőlőkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat

fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is.

Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelő táplálékhoz, gyakorta

az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.

Monogámok vagy több szuka él együtt egy kannal.

Rovarokból és kisrágcsálókból álló táplálékukat magányosan szerzik be, gyakran éjjel.

Többnyire február közepén párzik (ez a koslatás). Ez idő alatt ibolyának nevezett mirigye

nagyon erős szagot áraszt.

A vemhes róka kitépi hasáról a szőrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlőihez, és

ebből a szőrből készít vackot a kölyköknek.

Egy alom 3–12 (többnyire 4–7) kölyköt számlál. A kölykök összetapadt szemhéjjal, fejhez

lapult füllel jönnek a világra, és nagyon lassan fejlődnek.

Szemük legkorábban a 14. napon nyílik ki; addigra minden tejfoguk kibújik, de színük nem

a megszokott vörös-fehér-fekete, hanem egyöntetű szürke.

Egy–másfél hónapos korukban merészkednek először a szabadba, hogy a napon

sütkérezzenek és játszadozzanak.

Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek

(eleinte nappal, szürkületkor). Késő ősszel válnak el anyjuktól.

A róka fogságban szelídíthető, főleg ha fogságban is született, de nem imprintálható

annyira, mint a házi macska.

Vadászati, közegészségügyi és természetvédelmi

jelentősége Magyarországon

A rókát részben prémjéért, részben az apróvadállomány és a házi baromfiak

pusztítása miatt emberemlékezet óta vadásszák.

Mivel természetes ellenségei közül a nagy testű szőrmés ragadozókat, a farkast és a

medvét már régen kivadászták, és a rókát zsákmányolni képes nagyobb ragadozó

madarak, mint az uhu, a szirti sas, a parlagi sas és a rétisas állománya is erősen

lecsökkent, állományát ma már csak az ember és a különféle betegségek korlátozzák.

A róka dúvadnak számít.

Egész évben vadászható, de értékes prémjéért elsősorban a téli időszakban lőtték.

Kilövéséért a február 1. és július 31. közötti időszakban elejtett, elfogott rókáért huszonöt

darab sörétes vagy öt darab golyós lőszer, az augusztus 1. és január 31. közötti időszakban

történt elejtése, elfogása esetén pedig tíz darab sörétes vagy kettő darab 1000 joule-nál

nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszer, javadalmazás jár a 79/2004. (V. 4.) FVM

rendelet 41/c bekezdése értelmében. A divat változása és az állatvédő szervezetek

kampányai miatt a szőrmeviselés visszaszorult, a vadászati nyomás csökkent.

A vadászati szokások megváltozása miatt a másik hagyományos vadászati módja, a 

kotorékozás jelentősége is csökkent. Mindezek miatt az 1990-es évek közepétől erősen

megnőtt a hazai rókaállomány. Erősítette ezt a folyamatot az Európai Unió nyomására

megkezdődött, veszettség elleni orális immunizálás.

A folyamatosan növekedő populáció predációs nyomása a földön fészkelő madarak

számára komoly veszélyhelyzetet teremtett.

A növekvő állomány miatt megkezdődött a faj urbanizációja is. Ez a félénk, gyanakvó,

éjszakai életmódú állatfaj beköltözött a lakott területekre.

Ma már a települések, főként a városok háborítatlan részein, beépítetlen telkeken,

parkokban ipari területeken is megtalálhatóak kotorékai.

Ezek a városi rókák alig mutatnak félelmet az emberrel szemben, és kiválóan

megélnek a felhalmozott hulladékokon.

Az új évtized kezdetén egy másik betegség, a rühesség fellépése miatt átmenetileg

csökkent a róka hazai állománya, de a veszettség továbbra sem tűnt el határainkon belül.

Időközben Ausztria felől elérte határainkat egy főként a rókák által terjesztett fertőző

betegség, az echinococcosis, az öttagú galandféreg (Echinococcus multilocularis)

parazitózisa, amelynek a róka mellett az ember is köztigazdája.

A betegség hosszú lappangási ideje miatt veszélyes, mert mire a tüneteket a beteg

észleli, a megtámadott máj, esetleg más belső szervek, például az agy is, súlyosan

károsodhatnak.

A fertőzést a féreg spórái révén a természetben járó emberek, horgászok, vadászok,

kirándulók egyaránt megkaphatják, de az urbanizáció miatt akár a kertekben,

parkokban is megtörténhet a fertőződés.

A természetes ellenségek híján sűrű rókaállomány vadgazdálkodási, természetvédelmi

és közegészségügyi szempontból egyaránt súlyos problémákat okozhat.

A vadgazdálkodók számára az apróvadállomány, a természetvédelem számára a

veszélyeztetett fajok állományainak pusztításával okozhat károkat.

Ilyen fajok többek között az ürge, a fogoly, a túzok, a haris, vizes élőhelyeken a

telepesen fészkelő gulipán, a gólyatöcs számára jelent veszélyt, de alkalmanként

tömegesen képes pusztítani a nyári lúd családok röpképtelen fiókáit, amit számos

alkalommal megfigyeltek a Fertő menti szikeseken.

Ilyenkor heteken keresztül, alkalmanként 5–10 fiókát is zsákmányol, amit kölykeinek

hord el kotorékába.

A vörös róka mint háziállat

A vörös rókákat sikeresen háziasították a szovjet tudósok (Beljajev-kísérlet) azt

kutatva, hogyan is tudta az ember a kutyát domesztikálni.

Kiválasztva a legszelídebbeket és párosítva egymással pár generáció múlva

teljesen szelíd rókák születtek, melyek már nem csak hogy nem félnek az embertől,

de szeretik is az emberek közelségét. 

Kaliforniában pillanatnyilag nagy divatnak örvend a rókák behozatala.

 Novoszibirszkből vízzel és étellel ellátott kis ketrecekben repülőgéppel juttatják el

az új gazdákhoz az állatokat, melyek már a reptéren nagy feltűnést keltenek.

A háziasított róka viselkedése legjobban a kutyáéhoz hasonlít, de okosabbak a

kutyáknál, és sokszor még ügyesebbek is, amellett, hogy nagyon játékosak

és vidámak. A "ravasz, mint a róka" hasonlat épp ezért nagyon találó.

3.0 (CGBY-SA-3.0)