VISSZATEKINTÉS
.
Tudom, mikor születtem, de a hogyant elfeledtem,
gyermekkoromból igen kevés a szép emlékem.
Megedzett az élet, gyorsan felnőtt lettem,
viharos felhők kerengtek mindig is felettem,
talán nekik köszönhetem, hogy ilyen ember lettem.
.
A háború utáni szorgos újjáépítésben,
s a megélhetésért folyó küzdelemben
bizony nem kímélhettem én sem,
akkor még igen aprócska két kezem,
a tevésbe' gyorsan beleneveledtem’.
.
Később is ez jellemezte a létem,
amit lehetett, mindig megtettem.

Sokszor megpróbáltam a lehetetlent,
Amit találtam, ahhoz mindig valamit tettem,
ha nem tudtam, legalább „sepregettem”.
.
Ültetem fákat, neveltem gyermeket,
gyógyítottam, tanítottam, ki kérte ezt.
Újítottam, építettem harmonikus tereket,
filozofáltam, írtam dalt, prózát és verseket,
kapcsolataimban uralkodó lett a szeretet.
.
Megéltem immár kemény hetven évet,
nem tudom, milyen véget szánt nekem az élet.
Még őrizem magamban az erőt, az egészséget,
keresem mindig mindenben a jót és a szépet,
tarsolyomba nem teszek, csak elégedettséget.
.
Messziről indultam, utamon sokat tanultam,
mire felismertem a törvényszerűséget,
mi szabályozza, mozgatja az emberi létet:
Amit teremtünk magunknak, olyan lesz a végzet!
Hálásan köszönöm az életem, mint lehetőséget.
.
Írta: Szabó Irén

 2019.07.12.

https://www.facebook.com/groups/1880138098910382/

email: iriszh01@gmail.com