Római katolikus templom története 6

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Mindszent HelyiVilága


Római katolikus templom története 6


    Bemutatkozás

Megközelíthető: Mórahalom központjában, közvetlenül a körforgalom mellett található templomunk és plébániánk.

      Címünk: 6782 Mórahalom, Szent László park 2. 

Plébános:
 Joó Balázs

Szentmisék:

    • hétköznap 18 órakor (télen: 17 órakor)

    • vasárnap 8, 10 és 18 órakor (télen: 17 órakor)

 

 


 


Magyar Katolikus Karitász mórahalmi csoportja

Egész évben folyamatos ruha-cserével és ruhaosztással, beiskolázási támogatással, élelmiszer-segéllyel, gyógyszerek kiváltásával segítik a város nehéz körülmények között élő lakóit. Tárgyi, pénzbeni vagy termény-adományokat is elfogadnak és eljuttatnak az arra rászorulókhoz.

Karácsony és húsvét előtt hetente alkotóműhelyeket szerveznek, melyekbe bárki bekapcsolódhat. Az itt készült ünnepi díszek, ajándéktárgyak eladásával a csoport némi bevételhez jut, amit szintén a szegényekre tud fordítani.

A Karitász várja önkéntesek jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának be a segítő szeretet feladataiba, a fentieken túl például idősek és egyedülállók látogatásába is.

"Legfontosabb feladatunk a példamutatás, hiszen az emberek nem a szavaknak, hanem a tetteknek hisznek: amikor látják, hogy valaki önzetlenül, másokért képes és hajlandó tenni valamit" - fogalmazta meg célkitűzésüket a csoport vezetője.

Állandó ügyelet és találkozási lehetőség minden szombaton 8-11 óra között a plébánia udvarán lévő Karitász házban.

A csoport vezetője: Tanács István

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Rézpulyka és a Bronzpulyka
Cukiságok, Állati cukiságok
Eredetileg a Duna-Tisza közén terjedt el a magyar pulyka
Gyógyító kövek
Helyi történetek, Helyi történetek
Litopunkturás, avagy földgyógyító kő az adott terület egyensúlyi pontját hivatott megjeleníteni, és célja vi ...
A helyes vérnyomás mérés gyakorlata
Egészség, Megelőzés
Megfelelő technika a VÉRNYOMÁS méréséhez:
Jégmadár
Cukiságok, Állati cukiságok
A színpompás jégmadár fajgazdag családjának legészakibb elterjedésű, hazánk ornitofaunájának pedig az egyik ...
A HIMALÁJA LEGSZEBB TÚRÁJA, AZ EVEREST TREK
Nagyvilág, Érdekességek
A világ egyik toptúrája, ahol szó szerint és átvitt értelemben is végig a fellegekben érezheted magad.
Megháromszorozódott a cukor, 140%-kal nőtt a tisztálkodási és higiéniai szerek értékbeli forgalma
Életmód, Élet
25 százalékkal emelkedett a nemzetközi kiskereskedelmi láncok értékbeli forgalma a COVID-19 koronavírus-félelmek ...
Kék páva
Cukiságok, Állati cukiságok
A kakas dísztollainak kialakulása kétéves korban kezdődik, teljesen kifejlett uszályát a 3. évben kapja.
Sellők - A Megtalált Test 1080p
Nagyvilág, Érdekességek
A sellők egyébként mitológiai lények és sok nép folklórjában fellelhetők. Az első sellő-történet az Asszí ...
Albínó holló
Cukiságok, Állati cukiságok
Sem a hollók, sem a varjak között nem fordul elő egyszínű fehér tollazatú faj. A tollak színe – az élővilá ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »