Az Általános Iskola megalakítására 1870-ben került sor. Első kinevezett okleveles tanítója Rajnics János volt. Vele és egy segédtanítóval kezdődött meg a tanítás 1871-ben 2 tanteremben. 1873-tól itt tanított Weiland Aurél is. A Magyar Királyi Ménesbirtok Elemi Népiskolája ekkor két tagozattal működött: mindennapi és az ismétlőiskola tagozatokkal. Az 1884-85-ös tanévtől rendelkezésre álló anyakönyvek szerint az Általános Iskola tanítói voltak: Sulman Ignác, Tóth István kinevezett tanító, valamint Weiland Aurélné segédtanító.
Az iskolaépület egyre bővült, 1938-ban már 5 tanteremben folyt a hatosztályos képzés. Az 1940. évi XX. tv. előírásait követve 8 osztályossá bővült a Népiskola. 1945-ben a Népiskola a Földművelésügyi Tárca kezeléséből átkerült a Vallás- és Közoktatásügyi Tárca kezelésébe. 1946. márciusában Blázsik Ferenc igazgató és dr. Ignáth Mihály, Sydó Etelka (Petrányi Béláné), Hammer Jenő, Sidlovics Márta, Jeziersky Ilona és Fodor Ilona tanítókat állami tanítókká nevezete ki a miniszter. Ebben az évben érkezett a tantestületbe Bartkó György, Bartkó Györgyné. Itt tanított még Füredi Erzsébet és Szalainé Gasparics Ilona is. Az 1950-ben történt államosítás után nagyobb pénzösszegeket kapott az iskola a bővítésre. 1950-ben kibővült a tantestület Kovács József, Kovács Józsefné, Gábor Dezsőné, Olasz Zsigmond, Piszton Margit és Bartók László tanítókkal.
Település:
Komárom-Esztergom megye, Bábolna
Általános iskola
Bábolnai Általános Iskola
HelyiVilága Magazin ajánló
Aranyos kis szamarak , akik elrabolják a szívedet
Cukiságok, Állati cukiságok
Aradi vértanúk
Helyi történetek, Helyi történetek
Kőfejek
Helyi történetek, Helyi történetek
Idén elmarad a karácsony utáni nagy leértékelés?
Életmód, Élet
Ünnep utáni diéta: hasznos tippek a túlevés ellen
Életmód, Élet
Kicsit pihenek
Cukiságok, Állati cukiságok
KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS
Életmód, Élet
Párisban járt az Ősz
Életmód, Élet
Mikor gyanakodjunk vashiányra?
Egészség, Megelőzés
Helyi látnivalók
Vép város Vas megyében található
Vas megye, Vép
1956-os emlékmű
Tolna megye, Paks
Kis-Tisza Ökocentrum
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszalök
Sellő Szobor
Pest megye, Nagykőrös
Villányi borvidék
Baranya megye, Villány
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
Budapest, 7. kerület
1848-as szabadságharc emlékműve
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Barátság Park - Székelykapu
Veszprém megye, Zirc
I. világháborús emlékmű
Pest megye, Albertirsa
Helyi Programok / események
Aranyeső Kiskunmajsán – Hegyközségi borverseny
Programok
PROGRAMOK
Programok
Anna mésztufa-barlang Lillafüred
Programok
Zene,tánc,koncert
Programok
Halasthermál Kft.
Programok
Október 23. (szerda) 9:00 Városi Ünnepség
Programok
Évente megrendezett ünnepségek
Programok
Meghívó / Batyus Sváb Bál
Programok
Mezőtúri Karnevál
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Grassalkovich úti Könyvtár - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest, 23. kerület
Tömlöcbástya Szabadulószoba
Nógrád megye, Szécsény
Kállay Rudolf Szakiskola
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagykálló
Viski Károly Múzeum
Bács-Kiskun megye, Kalocsa
Naphegy Étterem & Terasz
Budapest, 1. kerület
Kisboldogasszony Főplébánia templom
Nógrád megye, Salgótarján
Védőnői szolgálat
Pest megye, Üllő
Bp II. ker kulturális civil szervezetek
Budapest, 2. kerület
Angol Magyar Családi Napközi (SzivárványVilág)
Somogy megye, Siófok