Település:
Budapest, 2. kerület
Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, 1027 Budapest, Kapás u. 22., Tel: 488-7500
Szakorvosi rendelőintézet:
Szeretettel köszöntöm Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának honlapján!
A II. kerületi lakosság alapellátásának terén intézetünk biztosítja a gyermekfogászati-, körzeti védőnői-, iskolaorvosi-, iskolavédőnői ellátásokat. Kerületünkben a felnőtt és gyermek háziorvosi szolgálatok, valamint a felnőtt fogászati alapellátás privatizáltak. A lakosság járóbeteg-szakellátását 6 telephelyen végezzük 28 egészségügyi szakmában, melyet kiegészít gondozói hálózatunk (bőr- és nemibeteg-,, pszichiátriai és tüdőgondozó), valamint a gyermek fogszabályozás és a központi telephelyen működő fogászati röntgen. Fontosnak tartjuk a lakosság preventív ellátását, melyet magasan qualifikált szakorvosok és szakemberek biztosítanak, mind az alapellátás, mind a szakellátás keretein belül. Vezetésünk törekszik az eszköz és géppark folyamatos karbantartására, illetve frissítésére, hiszen ezek a korrekt betegellátás feltételei. Figyelmet fordítunk rendelőink betegbarát, esztétikus és higiénikus megjelenésére.
Minden hozzánk forduló páciens egészsége szívügyünk. Szakmai és emberi hozzáállásunkról, betegeink elégedettsége is tanúskodik, melyet folyamatosan mérünk. Színvonalas működésünket bizonyítja a 20 éves ISO 9001:2015 minősítésünk is, melynek megtartására mindenkor figyelmet fordítunk.
Orvosi ügyeletek:
Felnőtt háziorvosi ügyelet (ORSZÁGOS ORVOSI ÜGYELET Nonprofit Kft.)
1022 Budapest, Rét utca 3.
Tel.: 202-1370, 70/370-3104
Minden nap: 0-24
Gyermek háziorvosi ügyelet (INTER-AMBULANCE Zrt.)
Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak
1125 Budapest, Diós árok 1-3./ 24. épület
Hétköznap: 20.00-8.00, hétvégén és munkaszüneti napokon: 0-24
Tel.: 212-5979
A szakrendelések telefonszámai az alábbi táblázatban szerepelnek:
Telephely |
Telefonszám |
Szakrendelés név |
Kapás u. 22. |
488-7500 |
Központ |
488-7566 |
Allergológia |
|
488-7509 |
Audiológia |
|
488-7545 |
Belgyógyászat |
|
488-7577 |
Belgyógyászat |
|
488-7522 |
Betegirányító |
|
488-7566 |
Bőrgyógyászat |
|
488-7545 |
Diabetológia - Endokrinológia |
|
488-7564 |
Fájdalom Ambulancia - Fejfájás Centrum |
|
488-7543 |
Fogászat (dr. Balogh, dr. Kelemen) |
|
488-7565 |
Fogászat (dr. Gaál, dr. Kiss) |
|
488-7524 |
Fül-Orr-Gégészet |
|
488-7568 |
Gasztroenteorológia |
|
488-7529 |
Gyógyászati segédeszköz bolt |
|
488-7540 |
Ideggyógyászat |
|
488-7525 |
Laboratórium |
|
488-7580 |
Laboratórium |
|
488-7542 |
Nőgyógyászat |
|
488-7559 |
Nőgyógyászat |
|
488-7564 |
Ortopédia |
|
488-7570 |
Reumatológia |
|
488-7508 |
Reumatológia |
|
488-7547 |
Reumatológia |
|
488-7541 |
Röntgen |
|
488-7561 |
Sebészet |
|
488-7562 |
Sebészet |
|
488-7523 |
Szemészet |
|
488-7553 |
Szemészet |
|
488-7541 |
Ultrahang |
|
488-7567 |
Urológia |
|
Községház u. 12. |
488-7520 |
Fizioterápia |
488-7597 |
Fül-Orr-Gégészet |
|
488-7593 |
Gyógytorna |
|
488-7569 |
Ideggyógyászat |
|
488-7595 |
Laboratórium |
|
489-4178 |
Nőgyógyászat |
|
488-7569 |
Reumatológia |
|
225-5010 |
Szemészet |
|
Tölgyfa u. 10.- Fekete Sas u. 6. |
488-7588 |
Bőrgondozó |
488-7582 |
Tüdőgyógyászat, Tüdőgondozó betegirányító |
|
489-0980 |
Oszteoporózis |
|
488-7587 |
Gyógytorna |
|
Fillér u. 4-6. |
489-4176 |
Recepció |
489-4177 |
Gyógytorna |
|
Henger u. 1. |
315-0664 |
Recepció |
315-0787 |
Fizikóterápia |
|
315-0621 |
Gyógytorna |
|
Ürömi út 24-28. |
315-0011 |
Pszichiátriai szakrendelés, gondozó |
Telefonszámaink hétköznap 8.00 – 20.00 h között hívhatóak.
A NAGYSZÁMÚ TELEFONOS HÍVÁS MIATT KIALAKULÓ TORLÓDÁSOK ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN A SORON KÖVETKEZŐ HÓNAPRA VONATKOZÓAN AZ ALÁBBI NAPOKTÓL KEZDŐDŐEN KÉRHETIK A VIZSGÁLATI IDŐPONTOKAT:
KAPÁS u. FÜL-ORR-GÉGÉSZET MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. RÖNTGEN ULTRAHANG MINDEN HÓ 15-TŐL
KÖZSÉGHÁZ u. NEUROLÓGIA MINDEN HÓ 15-TŐL
KÖZSÉGHÁZ u. REUMATOLÓGIA MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. SZEMÉSZET MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. BŐRGYÓGYÁSZAT MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. NŐGYÓGYÁSZAT MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. ORTOPÉDIA MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. REUMATOLÓGIA MINDEN HÓ 15-TŐL
KAPÁS u. KÖZSÉGHÁZ u. RÉT u. LOTZ K. u. LABORATÓRIUM MINDEN MUNKANAP
ELŐJEGYZÉS KÉRHETŐ TELEFONON: 488-75-22 RENDELÉSI IDőBEN 8-19 ÓRA KÖZÖTT ILLETVE AZ elojegyzes@kapas.hu e-mail címen.
Forrás: kapas.hu
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








